Szerényi Ferdinánd (szerk.): A csehszlovákiai magyar tanítók almanachja (Bratislava, Učiteľské nakladateľstvo U nás, [1934])

3. Az iskola és a demokrácia - II Az iskola demokratikus reformja

Foerster a modern iskoláról elmélkedve a következőket írja: „Eddig mindazoknak a szerveknek a túltáplálása jellemezte az iskolát, melyek az embert az embertől elválasztották, viszont silányan táplálta azokat a szerveket, amelyek lehetővé tették volna, hogy egyik ember a másiknak természetébe beleélje magát, hogy annak másféleségét elviselje és megértse." A demokratikus iskolareformnak ezen a hiányon kell segítenie és úgy találjuk a 3 évvel ezelőtt kiadott tantervben, hogy a honismeretnek és polgári neveléstannak a tanítás tengelyébe állításával az embert közelebb akarjuk hozni embertársához. A szülőföldnek megismerése szolgáltatja azt a mértéket, mely a szomszédok, a más népek helyes értékelését lehetővé teszi. A szülőföldjébe mélyen begyökerezett ember nőhet csak bele a világba. A régi rendszerű oktatásnak az volt a hibája, hogy automatikusan átvett mértékeket nyújtott a gyerekeknek, akik soha még csak kísérletet sem tehettek, hogy önálló értékítéleteket alkossanak. A szülőföldismereten alapuló honismeret, majd az erre támaszkodó földrajzi oktatás módot ad arra, hogy a gyerekek saját tapasztalataik alapján tájékozódjanak, mérlegeljenek és ítéljenek úgy közvetlen környezetükben, mint hazájuk földjén és népei között, valamint a nagyvilágban. A szülőföldhöz való ragaszkodásunk tudatosítása szolgál a hazaszeretet forrásául, a fajszeretetnek és nemzeti érzésnek etikai tartalommal való telítése az emberszeretetnek és a türelmességnek csírája. Hangzatos szavalatok és üres jelszavak helyett ma reális érzelmi értékeket nevelünk, megteremtjük azt a kapcsolatot, melynek révén a gyerek a természet szerves részének és az emberközösség felelősségteljes tagjának érzi magát; leküzdjük, elkerüljük a magára maradás, elhagyottság veszedelmét. A honismeret tehát az első lehetőséget nyújtja, hogy a Foerster által említett alapvető hibán javítson. A másik lehetőséget a polgári nevelés adja. A polgári nevelés feladata, hogy az iskolásokat megismertesse állampolgári jogaikkal és kötelességeikkel, hogy eligazítsa őket falujuk, járásuk, országrészük, államuk közéletében. Első hallásra laikus erkölcstanra gondoltak mindazok, akik sietve ítéltek. A nyugati államok kultúrharcainak kísértete rémlett fel mindazok előtt, akik a valláserkölcsös nevelést féltették. Ijedelmük korai volt, mert ma már minden pedagógus előtt nyilvánvaló, hogy a polgári nevelés nem hadüzenet a valláserkölcsös nevelésnek, nem zavarja az egyházak érdekeit, hanem egyszerűen mellérendeli az állam érdekeit is. Ha az egyházaknak kitartó hívőkre van szükségük, akkor az államnak jó állampolgárokra van szüksége. A demokratikus állainrend sajátos nevelést követel meg, mert alapzata a népakarat, tehát nem Istentől felkent személyek tekintélye. Az egyházak valláserkölcsös nevelése az engedelmes embert tűzte ki céljául, az állami polgári nevelés az egyes embernek önfegyelmezettségére fordítja figyelmét. Nem engedelmes jobbágyokat akarunk nevelni, hanem a nép képviselői által megszabott rendben bizakodó és abba beilleszkedő polgárokat, akik sorsukban nem végzetszerű megkötöttséget, hanem munkával elért ered149