Ethey Gyula: A Zoborvidék multjából (Nyitra : Risnyovszky János Könyvnyomdája, 1936)
A honalapítás 5
6 belül pedig olt, ahol a lakott föld kezdődött, voltak a gyepük, latin okmányokban rendesen „indaglnes vulgo gepü" melyek kő, falorlaszokból, árkokból állottak, melyek az erdei ösvényeket elvágták. El gyepüket közmunkával tartotta fenn a szomszéd lakosság ; az utakra, nagyobb bejáratokra „kapukra" a végbeli lakosok és különösen erre a célra rendelt őrök vigyáztak. Egy betörő hadsereget az őrök nem voltak képesek feltartóztatni, de kisebb rabló csapatokkal elbánhattak s befelé a népet értesíthették a veszedelemről. Tudjuk, hogy Árpád idejéből irolt okmányok nem maradtak reánk, de hogy a pogánykori magyar lovasság patái alatt már csörgött a Vág vizének tiszta kavicsa, arról kétségtelenül tanúskodik a Galgócon talált ezüst tarsolylemezes magyar lovas sir. 3) Ősi szokás szerint lovával együtt temették el a v tézt, kinek felszerelése mellett ott feküdt egy ékszerül hordott ezüst érem, mely Walchban 906 ban készült.*) Ez tehát fényt dérit a sir korának meghatározására nézve. A zlatnói erdőségekben fekvő Fekelevár — Čierny hrad mögött vonuló hegylánc neve hajdan „Tólkapu" s bizonyára volt a gyepük szélén Morvakapu, Németkapu is. Melich János egyetemi tanár kiemelte, 5) hogy a Slavi AWahenses, Morvaszlávok a szlovákok ősei-e, döntő bizonyíték fel nem hozható ugyan, de az érvek összesége e nézetet he lyesnek mutatja. Szerinte az a feltevés, hogy a szlovákok a hajdani „Felsőmagyarországba" a hon foglalás után vándoroltak volna be, avagy a bevándorolt fehér-horvátok ulódai volnának, szláv történeti és nyelvi szempontból teljesen lehetetlen. Szvalopluk birodalmának Nyílra egyik főhelye volt. A mi népünk nem termelt rózsás bölcsőben. Bíborban született Konstantin császárnak úgy beszélték az udvarában megforduló magyarok, hogy Perzsia felé Levedia nevű tarlományban laktak, honnan a besenyők űzték el őket. Menekülve ér3) Pulszky Magy. Archeolog. 11—127. 4) Kalauz a Magy. Nem. Muz. régiségt. 27. ábra. s) A magy. nyelvtud. kézikönyve 1929.