A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Dobossy Imre: A felvidéki magyarság jogi helyzete a csehszlovák köztársaságban

— az állam külső egysége miatt sem volt sokáig fenntartható, <le a közös közigazgatási rendszer kiépítésének igen lényegbevágó politikai akadályai is voltak. A kormány az állani egysége érdekében a centrális hatalom megerősödésére, a szlovák néppárt pedig a régen beígért s jogilag a pittsburghi egyezményre támaszkodó szlovák autonómia kiépítésére törekedett. A szlovák néppártot ebben a törekvésében a magyar ellenzéki pártok is támogatták, mivel a központi államhatalom gyöngítése — amint az később beigazolódott — magyar érdek is volt. Az eredmény, mint majdnem mindig, a csehszlovák politikára annyira jellemző kompromisszum lett. A szlovákok elérték a látszólagos autonómiát, helyesebben: az autonómia látszatát azzal, hogy 1928 július 1-én a nagymegyék helyébe Szlovákiában is a tartományi rendszer lépett. A köztársaság az 1927. évi közigazgatási újjászervezés után, Kárpátalját nem számítva, három tartományra oszlott; minden tartománynak meg volt a maga országos képviselőtestülete és országos elnöke. Látszólag tehát létezett szlovák ország, helyesebben szlovák tartomány (Slovenská krajina), a tartomány hatásköre azonban lényegében ugyanaz volt. mint az eddigi nagymegyék hatásköre és pedig mind önkormányzati, mind közigazgatási szempontból. Az országos képviselőtestületnek csak másodlagos jogszabályalkotó hatásköre volt, az országos elnök pedig csak annyiban jelentett többet a nagymegye zsupánjánál, hogy közigazgatásilag nagyobb terület élén állott, aminek következtében reprezentatív jelentősége megnövekedett. A tartományi közigazgatás a belügyminisztériumnak volt alárendelve; az önkormányzat jelentőségét erősen csökkentette az a körülmény, hogy az országos képviselőtestület tagjainak 1/3-részét itt is kinevezték. Politikai kérdések feltevése és megvitatása az önkormányzatban és pedig mind a községi, járási, mind a megyei önkormányzatban tilos volt. Ennek folytán az önkormányzat tevékenysége leginkább gazdasági jellegű kérdések intézésében s ilyen vonatkozású szabályzatok meghozatalában merült ki. A szlovákok hamar rájöttek, hogy a tartományi rendszer egy lépéssel sem vitte előbbre a szlovák autonomia ekkor már tíz év óta húzódó ügyét s így egy rövid intermezzo után ismét éles ellenzéki politikába kezdtek. Még további tíz év telt el addig, amíg közvetlenül a köztársaság felbomlása előtt, 1938 októberében, kiharcolták politikai önállóságukat. Említesreméltó közigazgatási érdekesség, hogy a csehszlovák kormányzat 1922-ben a megyei árvaszékeket megszüntette és az árvaszéki agendát a járásbíróságokra bízta. Ez az intézkedés, bár egy régi magyar tradíciót szüntetett meg, tisztán közigazgatástechnikai szempontból lényeges egyszerűsítést és olcsóbbodást eredményezett. Legnagyobbrészt jogi természetű ügyekről lévén szó, a perenkívüli hatáskör indokolt volt, a praxisban pedig igen jól bevált. Azáltal, hogy az egyes megyék árvaszéki hatásköre több járásbíróság között oszlott meg, ezen hatásköri átvitel az egyes járásbíróságoknál nem jelentett lényegesebb ügyszaporulatot, ennek folytán személyzeti többletkiadást sem. A politikai járások hatásköre nagyjából változatlan maradt a nagy-megyerendszer bevezetéséig, vagyis 1923 január l-ig. A járási tisztségeket az állam megalakulásától kezdve, az addigi választott tisztviselők helyett, kinevezett állami hivatalnokok töltötték be. Egyes járások területe kisebb-nagyobb válozásokon ment át. ahogy azt a nemzetiségi helyzet kívánta. A nagy-megyerendszer bevezetésével egyidejűleg a járások helyzete is megváltozott. Formailag ez a változás abban nyilvánult meg, hogy a főszolgabírói hivatal helyébe a járási hivatal, a főszolgabíró helyébe pedig a járási főnök (okresný nácelnik) lépett. A lényegi változás abban jelentkezett, hogy a járás is bizonyos önkormányzatot kapott, ami a magyar közigazgatásban ismeretlen. Erre az önkormányzatra azért volt szükség, mert a járás szorosan vett politikai közigazgatáson kívül, gazdasági természetű ügyeket is intézett (útíigy, egészségügy, stb.); önálló költségvetése volt s ennek folyományakép pótadót is vetett ki. A járási képviselőtestületek tagjainak 2/s része választott. V3 része pedig ugyancsak kinevezett tag volt. A járási önkormányzat nagyobb jelentőségre a nagyzsupa-rendszer idején nem tudott szert tenni s megállapíthatjuk, hogy ez az új járási rendszer általában nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A tartományi rendszer bevezetésével (1928 július 1.) a járások jelentősége mind közigazgatási, mind önkormányzati vonatkozásban erősen megnövekedett. Ekkor már indokoltabb volt a járási képviselőtestületek működése, a járás önálló költségvetése, mert a nagy kiterjedésű tartomány szükségessé tett bizonyosfokú decentralizációt. Az új állani a községi közigazgatás terén is mélyreható változásokat eszközölt. Még 1918-ban feloszlatták a községi önkormányzatokat s a községek és városok élére kinevezett hivatalnokok kerültek, akik mellett kinevezett bizottság működött. A legradikálisabb változás 1922-ben következett be. Még 1920-ban felhatalmazta a nemzetgyűlés a kormányt, hogy törvénvhatóságú és rendezett tanácsú városokat nagyközséggé nyilváníthasson. Ezt a törvényt az 1922. szeptember hó 30-án kiadott kormányrendelet hajtotta végre, amely Pozsonyt és Kassát rendezett tanácsú városokká, a többi törvényhatósági joggal felruházott, valamint rendezett tanácsú várost pedig nagyközséggé fokozta le. Ezen intéz- 68 —