A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Ölvedi János: Üzenet a csonkaországi magyaroknak

ven az egerfát jelentik. Az árpádházi királyok érckincsei miatt megbecsülték és védelmükbe vették Jolsvát, számos kiváltságot adva a községnek. A község határában egy kisebb, őrtoronnyal is megerősített vár állott, melyet Óvárnak nevezett a lakosság. Ez a templárius szerzetesrend erődje volt, melyet a tatárok 1241-ben elpusztítottak. A templomos lovagok ezután új rendházat építettek, melynek helyén ma a Coburg-hercegek kastélya áll. A községhatár első birtokosait egy 1243-as oklevél említi, mely szerint Egruch és Éliás grófok is földesurak voltak itt. III. Endrétől Henrikus lovag nyeri később a birtokot, majd az Ilosvay-nemzetség kezén találjuk. Az Anjouk alatt a város ipara virágzásnak indult. Elsősorban a vasbányászat révén érte el a község jelentőségét és kiváltságos helyzetét. Hunfalvy János szerint Nagy Lajos uralkodása alatt Debrecen mellett Jolsva volt az ország kereskedelmének legtekintélyesebb gócpontja. Kiváltságos helyzetét későbbi időkben is megtartotta a város. Rákóczi Györgytől vámmentességet kapott. Mátyás király is elismerte privilégiumait. János király 1539-ben tanácsjoggal ruházta fel a várost, mely 1552-ben a pallosjogot is megkapta. A huszita invázió idején sok cseh és morva telepes költözött a városba, miáltal a község meglehetősen elszlávosodott. A husziták kiűzése után Mátyás király a murányi várparancsnokságnak adományozta a várost, mely ettől kezdve Murány sorsában osztozott. A XVI. század elején a Tornaallyaiak, majd a Basók, többízben a kincstár, a Széchyek, Wesselényi Ferenc, váltakozva a kurucok és labancok, rövid időre pedig Bercsényi Miklós uralták Muránnyal együtt Jolsvát. III. Károly 1720-ban a Koháryaknak adományozza a községet, majd ezektől a Coburgok kapják meg hozományképpen. Ezeket 1851-ben kártalanítva, a város megváltja önnállóságát. Közben nem kímélték Jolsvát a törökjárás hullámai sem. 1556-ban a törökök feldúlták, felégették és 400 embert rabszolgaságba hurcoltak. A Széchy-család uralma alatt a város hosszabb időn át békességet élvezett. Széchy Mária 1627-ben Jolsván tartotta meg esküvőjét Bethlen István gróffal a családi kápolnában, később pedig Wesselényi Ferencnek is állítólag itt esküdött hűséget 1644-ben a „Murányi Vénusz". Wesselényit 1645-ben főispánná nevezték ki és ünnepélyes beiktatása Jolsván történt. 1655-ben pedig nádori méltóságra emelkedett, ami Jolsva felvirágzására is kihatással volt. Sokszor tartottak itt megyegyűlést, sőt a nádor országos jelentőségű összejöveteleket is egybehívott Jolsván. 1829-ben nagy tűzvész pusztított a városban, amelynek majdnem az egész helység áldozatává esett. Akkor égett le a Wesselényi nádor által emelt kápolna is. A szabadságharc küzdelmeiben Jolsva polgárai közül is többen résztvettek. Az abszolutizmus éveiben is kiemelkedő hazafias magatartást tanúsított a város. Az 1859. évi alkotmány ellen az ev. egyház is erélyesen tiltakozott. Coburg Ferdinánd herceg 1849-ben építtette a város főterén a róm. kat. templomot. Ugyanezen a téren áll a Coburg-kastély, mely 1796-ban épült. Érdekes épület a városháza is, melyet 1781ben emeltek szintén a főtéren. 189?ben pedig hatalmas honvédkaszárnya épült Jolsván. A község területe 8133 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 2566. A községhez tartozó külterületi lakott helyek: Cigánytelep, Dúbrava, Melegvízi magnezitgyár, Mésztelep. Jolsvatapolea. Jolsva város közelében, a hajdani jolsvai uradalom tartozéka volt. 1453-ban fordul elő a neve Tapolcha alakban. Sokáig a Koháryak voltak itt a földbirtokosok. Ebben az időben Teplica néven is előfordul, mely szláv elnevezés a közelében fakadó hévvízre vonatkozik. 1648-ban Fejérváry Zsigmond volt itt a földesúr, majd Nagybányai Gáspár. Lakossága, mely az ágostai hitvallást követi, 1786-ban építette templomát A község területe 1581 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 294. K Kalász. A Hunt-nemzetség ősi birtokai közé tartozott. Első igazolt földesura a Hunt-nemzetségből származó Welk fia Sándor. (1290). Ezután hoszszú századokig homály fedi a község történetét. A XVIII. századból a Gerhard-, Sembery- és a Gudics-család, a XIX. században pedig a Baross-, majd a Luka-család ül a helység birtokában. A község külterületi lakott heiyei: Dicskevölgypuszla és Tóvölgypuszta. A község területe 2125 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 1015. Kalonda. A XIV. században különféle alakban fordul elő neve. 1352-