A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Ölvedi János: Üzenet a csonkaországi magyaroknak

G Gács. Minden valószínűség szerint már a honfoglalás után benépesült, de elsőnek csak 1332—1337-ben említik nevét a pápai tizedjegyzékben. Váráról a XV. században történik feljegyzés, mikor is Hunyadi János 1451ben elfoglalja és lerontatja. Egy évszázaddal később a Lossonczyak kezén szerepel Gács, de mert a király engedélye nélkül a várat újból felépítették, 1544-ben az országgyűlés meghagyására le kellett rombolni. A török alatt részben elpusztult a község, majd a török kitakarodása után 1598-ban Forgách Zsigmond kapja és a XVII. század elején ismét felépíti a várat. Thököly Imre I. Lipót elleni felkelése során 1678-ban nagyobb sereggel körülvette és gróf Forgách Ádám várurat felszólította, hogy álljon melléje. Forgách azonban megmaradt királyhűségében. Ezért Thököly ostromot indított Gács vára ellen. Hogy a felesleges vérontást elkerülje, Makfalvy János várkapitány három ágyút kiad Thökölynek, aki azzal megelégszik és a vár felszabadul. Forgách Ádám 1681-ben meghalt s özvegye, báró Rehberg Mária Katalin, attól tartva, hogy a kurucok ismét támadnak, a lengyel királytól kért segítséget. Thököly felkelését követő szabadságharc kezdetén, amikor már II. Rákóczi Ferencnek sorra hódolnak az északmagyarországi várak, a királyhű nemesség nagyszámban a gácsi várfalak között húzódik meg. 1703ban a kurucok megkezdték a vár ostromát, de bevenni nem bírták. Rövidesen azonban önként meghódolt Rákóczinak s a fejedelem egy francia kapitányra bízta a vár védelmét. Ez a francia kapitány azonban egyetlen puskalövés nélkül átengedte a császári seregnek a várat. Az úrbéri rendezés során 1770-ben ismét a Forgáchcsalád birtokába került s ilyenként szerepel az összeomlásig. Vára még ma is épen áll s értékes műkincsek találhatók benne. Igen híres a közel 150 éves gácsi posztógyár, mely mint ilyen az első volt Magyarországon. Különösen nevezetes még Gács többévszázados agyagiparáról is. A község területe 4117 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 1089. A cseh megszállást ugyancsak megsínylette. A községhez tartozik: Gyártelep. Józseftelek, Ráckapuszta, Szoliszkópuszta. Galábocs. Első okleveles említése 1297-ben történik s az időben Detre fia Mikó birtokolja. 1419-ben a Deméndi, 1431-ben a Nováki-nemzetség az ura. A török időkben Hasszán Bajrain aga hűbérbirtoka. A török eltakarodása után Tercsi György kapja, de rövidesen elcseréli Ráday Andrással. 1770-ben Ráday Gedeon, Prónay Pál és Trásy Pál között oszlik meg, majd a XIX. században kisebb birtokosok kezére kerül a galábocsi határ. A község területe 784 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 204. Galánta. Nem sokkal a honfoglalás ulán benépesült s IV. Béla 1234. és 1270. évi diplomája úgy említi, mini a pannonhalmi apátság hajdani jószágát. 1291-ben azonban már a Galántai Uj fiait jegyezték fel itt birtokban. A XIII. század alkonyán Ó-Galánta elnevezés is felbukkan s valószínű, hogy ez Galánta csak egy részét képezte. A pápai tizedszedők Gualanta alakban jegyezték fel. 1340-ben Galántai Wosk, 1425-ben Bessenyey András, 1511-ben a Borsy-család a birtokosa. Későbbi birtokos itt még a Pap-, Fekete-, Esterházy-, Balogh-, Kostyán-, Farkas-, Galgóczy-, Zádory-, Batka-, Bezury-család, újabban pedig az Esterházy grófok. Ábrahámffy Gyula. A csehek két évtizedes elnyomó uralma alatt az itteni magyarság is igen sokat szenvedett. Hozzátartozik Garasdmajor, Kíilsőmajor, Ónyiúti telep, Terézmajor. A község területe 3249 kat. hold s lakóinak száma a visszacsatoláskor 4305. Gálocs. A község területe 1145 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 541. Garamdamásd. Az esztergomi káptalanban őrzött oklevelek tanúsága szerint 1359-ben már fennáll a község. A későbbi századokban a lekári apát javadalmai között találjuk. Hozzátart Jzik Garamdamásdi puszta. A község területe 1849 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 598. Garamkövesd, ösi birtoka az esztergomi érsekségnek. A török megjelenéséig népes, virágzó község. A hódoltság alatt népessége erősen megfogyatkozott, miért is az eredetileg színmagyar helységet az esztergomi érsekség tót telepesekkel népesíti be, ezek azonban azóta tejesen beolvadtak a magyarságba A község kath tempomát 1734-ben emelték. A helység a budapest—bécsi fővonal megépítése után hirtelen fejlődésnek in dul. A község külterületi lakott lie lyei: Erdészlak, Garamkövesdi puszta, Kovácspatak, Vasútlelep. A község - 30 területe 3267 kat. hold, lélekszáma ä visszacsatoláskor 1390. Garamlök. A község alig három évszázados múltra tekinthet vissza. Birtokosai a lévai vár mindenkori urai, minthogy a lévai uradalmak tartozéka. A XVIII. században az Eszlerházyak birtokában találjuk, majd a Schöeller-család tulajdonába megy át. A hagyomány azt tartja, hogy valamikor a község határában állott a vörös barátok klastroma. A községhez tartozó külterületi lakott helyek: Alsómajor, Felsőmajor, Malom, Téglagyár. A község területe 2989 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 1325. Garammikola. Egyike legrégebben települt községeinknek. Neve már egy 1075-ben kelt oklevélben szerepel, melyben Géza király a szentbenedekrendi apátságnak adományozza a községhatárt. A pápai tizedszedők jegyzékeiben Michela írásalakban fordul eső a község neve. 1434-ben Lévai Pétír birtokában találjuk. Három évtizeddel később a Lábatlan-, majd utána a Haraszty-család ül a birtokban. 1512-ben ismét a Lévai-család a község földesura, majd ajándékként a mária-családi pálos-zárda tulajdonába megy át. Miksa király alatt az esztergomi káptalan nyeri adományul. A török hó doltság idején Garammikola is majdnem teljesen elpusztul, de a XVIII. században az Eszterházyak ismét benépesítik a termékeny határú községet. A község területe 1845 kat. hóid, lélekszáma a visszacsatoláskor 746. Garampáld. A bozóki prépostság 1135-iki alapító oklevele Pauli néven említi, III. Endre király 1297-iki ridományozólevele szerint Pauld, egy 1395-iki feljegyzés szerint Paldfalva. A XV. században már Páld néven szerepel a község. Páld a Hunt-Pázmánnemzetség birtokaképen szerepel az első feljegyzésekben. Később a bozóki prépostság, majd a nagyszombati Szent Klára-apácák az urai. A község területe 1324 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 546. Garamsalló. Kisközség a kies Szikincze-patak mellett. Régen a HuntPázmán-nemzetség birtokához tartozott, később az Esterházy grófoké, majd gróf Breuner Ágoston örökösei kezére kerül. A községhez tartozó külterületi lakott helyek: Máriamajor, Sándormajor. A község területe 3256 kat. hold, lélekszáma a visszacsatoláskor 1032. Garamszentgyörgy. A XII. században már községi élet folyik határában. A közelben feltárt leletek tanúsága szerint azonban már a honfoglalás előtti időkben is lakóit hely lehetett.