A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Fedeles Jenő: Munkács

zadban kapott, hogy a XVIII. században még az egész városban mindössze 9 kőház volt, a templomokkal és a grófi épületekkel együtt. Munkács akkor még a mocsarak hínárjában kínlódik s teljesen a kertváros benyomását kelti. Ötletszerűen és így természetesen rendszertelenül építkeznek s a műépítészeinek nyoma sincs. A Fő-utcán (ma Árpádvezér útja) fabódékban árusítanak a rác és görög, később pedig a zsidó kereskedők, míg a Csillag-szállóhoz a mocsarakon át kőhíd vezetett. Haladást jelent, hogy a megyei közgyűlés 1784ben elrendeli az utcák rendezését és tisztogatását s 1826-ban a láboltok helyén kőbollok épülnek (a későbbi „rondabazár"-), melyeket 1894-ben vált fel a grófi új bazársor, amely ma is legjellegzetesebb épülettömbje Munkács fő útvonalának. A modern városiasodásnak további állomásai az utcák járdáinak és útjainak kikövezése, 1903-ban a villany bevezetése, majd a háromhajlatú vashíd és a kétemeletes városháza, valamint az új katolikus templom, a városi színház és sok más középület és gyár építése. Közvetlenül a világháború előtt, különösen a jelentős átmenőforgalom folytán Munkács szinte amerikai arányú fejlődés előtt állt. A négyéves világégés azonban megakasztotta fejlődést s az azl követő események lehetetlenné telték a városiasodás további menetét. A gyászos emlékű kommunizmus bukása után 1919 áprilisának utolsó napjaiban az oláhok törtek be Munkácsra. egy nappal megelőzve a szabad prédán osztozkodni akaró cseheket. Az a helyzet következett be, hogy a város egyik részében a csehek, másik részében az oláhok fészkelték be magukat, míg az utóbbiak a város polgárainak megsarcolása után elvonultak Munkácsról. De nem így a „rendfenntartó" csehek, akik a kiáltó igazságtalansággal megalkotott trianoni békediktátum alapján birtokukba vették az egész Felvidéket, köztük a színmagyar városokat és így természetesen Munkácsot is. .1 város tanácsa 1920 márciusában tartott utolsó ülésén jegyzőkönyvileg mondja ki, hogy csak az erőszaknak, a szuronyoknak és fenyegetésnek engedve adja át a város vezetését, mert szent meggyőződéssel hiszi, hogy ez az igazságtalanság nem tarthat soká s Munkács ismét szabad és magyar lèsz. De nem így rendeltetett s ismét szomorú korszak vil-radt Rákóczi városára, a kuruc Munkácsra. A jövevények különösen az első időben, tűzzel-vassal pusztították megszentelt emlékeinket, értékeinket és saját földjén állástalanná, földönfutóvá tették a magyart. Üldözték hazafiságának minden megnyilatkozását, a magyar szót és éneket s hogy mindjobban gyöngítsék és lefegyverezzék őket, társadalmi, de főleg politikai és vallási ellentéteket igyekeztek szítani az őslakosság körében. Hamar felismerte helyzetét a magyarság s az egymáshoztartozás hathatósabb kiépítésére Munkácson is magyar politikai csoport alakult, a Magyar Jogpárt, később a Magyar Nemzeti Párt és Keresztényszocialista Párt, melyeknek egyesítéséből született meg a ma is fennálló és a felszabadulás előtt oly fontos szerepet betöltő Egyesült Magyar Párt. A politikai egvtáborba tartozáson kívül a magyarság védekezésének legerősebb fegyvere Munkácson is a magyar kultúra megőrzése és fejlesztése volt. Az 1933-ban fennállásának századik évfordulóját ünneplő munkácsi Uri Kaszinó, mely eddig szinte hermetikusan elzárta kapuit a „jövevények"' és az „új földesurak" előtt, most megnyitotta termeit a magyar tömegeknek. Irodalmi és kultúrestéket rendezett, melyeken a város magyarsága társadalmi különbség nélkül állandóan nagy számban vett részt. Irodalmi nagyjaink jubileumi ünnepségei a megszállás évei alatt mindig bensőségesek és demonstratív jellegűek voltak. A Segélyző Nőegylet, az Iparoskör, a Katolikus Legényegylet és a Református Otthonkör nemes buzgolkodóással, egymással versenyezve rendezték a kitűnő műkedvelő előadásaikat. A Munkácsi Sport Egyesület pedig látogatottság, népszerűség és eredmény tekintetében nemcsak klubtársait multa felül. de lehetetlenné tette, hogy Munkácson életképes cseh sportegyesületi élet fejlődhessen ki. Emellett részt kért a kultúrmunkából is és sorozatosan rendezett előadásait mindenkor a legteljesebb erkölcsi és anyagi siker koronázta. Később, 1936-ban megalakult Munkácson a Podkarpatszki Ruszi Magyar Kultúregyesület helyi szervezete, melynek szabadegyetemszerű előadásai a kisebbségi sorsban élő magyar tömegek látókörét is szélesítették. A színpad művészei is kivették részüket a kisebbségi kultúrmunkából, mert a magyar színi kultúra erősítésére 1934-ben megalakult a Kárpátaljai Magyar Színházi Szövetkezet, melynek igazgatósága Munkácson székelt. Munkács kisebbségi életében külön fejezetet érdemel a gerinces magyar sajtó. Az igazságért folytatott sajtóharc a csehszlovák köztársaságban itt volt a legélesebb. Tanújele ennek az a körülmény is, hogy az elnyomatás éveiben itt kobozták el a legtöbb lapot. A „Kárpáti Hiradó" című ma is megjelenő munkácsi napilapot, melynek főszerkesztője dr. Simon Menyhért, hosszabb időre a cseh hatóságok kétszer is betiltották. Az elnyomatás első éveiben a „Munkács" és a „Kárpáti Futár", Bródy András és Demkó Mihály rutén politikusok lapalapításai szolgálták az őslakosság érdekeit. Hazafias szellemben küzdött és dolgozott az 1927-től megjelenő „Az Ős/akó" című hetilap is, mely R. Vozáry Aladár országgyűlési képviselő ma is meglevő lapja, valamint Tonhaizer Ferenc szerkesztésébeen megjelenő „Katolikus Élet" is. A város képviselőtestületében a csehek megosztó politikája ellenére az elnyomatás első éveiben erős képviselettel rendelkezett a magyarság s két alkalommal is Necleczey János és dr. Fried Sándor személyében magyar alpolgármestert kapott a város. A kinevezett tagokkal és a zsidó pártok, később pedig a kommunisták támogatása révén a cseheké lett a városházi vezető szerep s így érthető, hogy a magyarság ezután nem - 386 -