A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Szombathy Viktor: Rimaszombat

A régi magyar irodalom s a művészet sok kitűnő képviselővel dicsekedhetik rimaszombati vonatkozásban. Mikszáthon, Pósán kívül, — akik iskoláikat végezték a Rima partján, a város szülötte Tompa Mihály. És a város szülötte az első magyar szobrász, Ferenczy István s a legkitűnőbb magyar ötvösök egyike, Szentpétery József. Rimaszombatban született Blaha Lujza, „a nemzet csalogánya" is: sokak szerint egy vándorszínész-kocsin. Bodon József, a hetvenes-nyolcvanas éveknek ma érdemtelenül elfelejtett „beszélyírója" is rimaszombati volt s ott ügyvédkedett. Csak az irodalomtörténetírók emlékeznek Berecz Károlyra, Petőfi barátjára, aki szintén itt született s hogy teljes legyen a nagyok névsora: Hatvani István, a tudós és ördöngös debreceni profeszszor is Rimaszombatban látta meg a napvilágot. . . Izsó Miklóst, a nagy szobrászművészt Ferenczy oktatta a szobrászművészetre s talán dicsekvésnek hangzik, de említsük meg, hogy Petőfi Sándort éppen Gömörmegye választotta meg táblabírájául, amikor a megyén át utazgatott s Rimaszombatban is megfordult ... Lőrinczy György évekig volt tanfelügyelő Rimaszombatban. Sportélete is fejledezett: legelőször, még a kilencvenes években, megalapították a korcsolyázó egyletet nagyszabású pavillonjával, korcsolyapályájával a „káposztaföldek" között. A „békebeli" futballjárvány a RAC nevű sportegyesülettel kezdődött. Gazdasági életének erezete az a néhány, helybeli alapítású bank s takarékpénztár volt, amely, mint a Kaszinó is, Széchenyi István lelkes felhívásainak köszönhető, végeredményben: a vidéki első takarékpénztárak ekkor kezdtek létesülni. Az idők folyamán több más kis bank is sorakozott a Takarékpénztár mellé s ezek nagyrészét fújta el az újabb idők szele. A hitelélet kiegyensúlyozott volt, a gazdasági élet egészséges: a város, mint terület, a 80-as években még egyike volt a régi Felsőmagyarország leggazdagabb városainak, abban az időben pótadót sem kellett fizetnie a polgárságnak. Ma is van még erdőben s földben szép vagyona. 1913-ban a Vasút-utcában egy addig ismeretlen bank nyilt meg: „Szlovák Népbank". Ez a bank az északgömöri szlovák gazdáknak nyújtott hitelt anélkül, hogy a város közgazdasági, vagy társadalmi életébe egyelőre hatékonyabban beleszólt volna.... Hogy ez a bank a szlovákság számára milyen jelentős kezdeményezés volt, az a háború utáni időkben derült ki. 1867-től kezdve arra irányult a rendezett tanácsú város vezetőinek igyekezete, hogy a várost egész Gömör—Kishont megye számára megyei várossá emeljék, hegemóniáját Gömörben biztosítsák. Mert Pelsőc is versenyezett s Rozsnyó is számítgatott ... Tornaija hirtelen s egészségesen fellendült. . . Áldozatokat hozott a város: telket ajándékozott a megyeház számára, felépítette a törvényszéki palotát, épített az állami méntelep számára Szabatkán, — a méntelepi század volt az egyedüli Rimaszombatban, mert a tüzérséget már régebben elvitték. — Pénzt adott a gimnáziumnak, a felekezeti iskolákat átvette, polgári leányiskolát alapított. Később vízvezetéket vezettetett be 11 kiloméer messziségről s ez a háború előti idők egyik legszerencsésebb vállalkozásának bizonyult. Kapott állami gyermekmenhelyet s nagyon jelentős földmíves-iskolája volt Kurinczpusztán: állami iskola a város birtokán. A régi birtokososztály bejött a városba s hivatalt vállalt. A rimaszombati polgár megtartotta kis földjeit, kiadta bérbe. Érsekújvárhoz, vagy Komáromhoz mérten Rimaszombat nem volt úgynevezett „parasztváros": a város külső képe, terei, utcái sem mutatták az ilyenirányú beállítottságot. Volt egy specialitása, a „káposztaföldek": a Rima túlsó partján elterülő városi birtokot, félholdnyi területekben bárki bérbevehette s gazdálkodhatott rajta, Tisztviselők, kereskedők, iparosok is bérelhettek ilyen földet s birtokosnak képzelhették magukat. Köröskörül, a város körül nagy kertek voltak: vasárnap ide húzódtak vissza szívesen a kertek gazdái s e kertek jövedelmeztek is. Ma már nagyrészt családi házak állanak a kertek helyén, a város az utóbbi húsz évben nagyon kibővült, igen sok családi ház épült. Nemzetiségi tekintetben egységes, vallási tekintetben türelmes, gazdasági tekintetben az átlagos polgári életszinten mozgó városka volt ez, a háború évében csaknem 8000 lakossal. Karácsony táján négy-hat hétre színtársulat látogatta meg s máig is egyetlen moziját a háború előtt két évvel alapították, egy csűrt építettek át erre a célra. Volt idő, amikor három hetilapja is volt, a legrégibb a Ráboly-család tulajdonában lévő Gömör —Kishont című lap, e köré csoportosultak az akkori tollforgatók. A megye fele szlovák volt. S a nemzetiségi kérdéssel mégsem foglalkozott senki, ez szinte terra incognita volt az átlagos polgár előtt: délen magyar falvak sora, észak felé néhány szlovák falu határolta a várost, amely éppen a nemzetiségi határon feküdt, de nem tartott különösebb fontosságot a nemzetiségi kérdéssel való foglalkozásnak. A tiszolci törekvések s a garamvölgyi események hidegen hagyták a várost, a város magyar volt, gondolkozásában, nyelvében s minden gesztusában s aki, másnyelvü, a szerdai hetivásárra, vagy a gimnáziumba bejött, úgyis jól tudott magyarul. A gyüker-rimaszombati ember az osztrákra haragudott, azzal volt közjogi küzdelme — 351 —