A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Szombathy Viktor: Rimaszombat

1 s nem a szlovákra, akivel, ha közeljutott, barátságban élt. A Bach-korszakban letelepedett néhány „nemgyüker". Ezekkel hamar megbarátkozott a város, asszimilálta őket s nótát költött rájuk. Ez a nóta ma is ismeretes majd minden polgárcsaládban s ma is éneklik még, a régi postakürt szavának hangjaira: — Hepka, Repka, Hudobka, Krik. Az öreg Findura, Burszky, meg a fia: Mind a három csizmadia ... Kedélyes kereskedőnóta, nem sértettek vele senkit s az aposztrofáltak utódai nagyszerű gömöriek lettek. A rimaszombati ember sohasem vette rossznéven, ha különös, palócos akcentusáért mosolyogták, városát önmaga is kedveskedően Batyinak becézi s bármennyire csodálatos is, nemhogy haragudna, hanem egyenesen örül annak, ha ezzel a tréfával fogadják: — Hová megy, lelkem! — Batyiba! — Milyen Batyiba? — Szombatyiba! — Milyen Szombatyiba? — Hoát Rimaszombatyiba . .. A háború alatt először az 5-ös szatmári gyalogezredet helyezték Rimaszombatba, majd a galiciai 80-asok kaptak helyet. Gimnáziumát kórháznak adták át, a konzervgyár kettőzött üzemmel dolgozott, egyébként a háború szele közvetlenül nem érte. 1918 májusában ízlelte meg először a változott időket: a 80-as bakák fellázadtak s felgyújtották barakk-kaszárnyájukat. A losonci bakák teremtettek rendet a városban. Ezzel kezdődött. Novemberben megalakult a Nemzeti Tanács és a frontról visszaérkezett katonák kezdtek vezetőszerepet vinni a városban. A közbiztonságot legjobban a tamásfalvai, hazatért katonák veszélyeztették s a város polgárai is fegyvertfogtak: éjjelenként a gimnázistákkal együtt őrizték a városukat, egész télen át. 1920 januárjában megjelentek a csehszlovák legionáriusok. Az országhatár akkor a várostól egy kilométernyire, délre, húzódott. A csetepaték közben felrobbantották a vasúti hidat s 1920 nyarán a város a vörös kormány birtokában is volt: a vörösuralom egy hónapig tartott. Ezekben az időkben a megye, mint olyan, különös életet kezdett élni: két ország között, önállósította magát s áttette székhelyét Putnokra. Gömörmegyéből csak a putnoki járás maradt magyar kézen, a megyei tisztviselők, a bírósági hivatalok, a postások s a vasutasok kivonulása megkezdődött. Nem tudták, mit tegyenek: Pestről, december óta, ellentétes intézkedések érkeztek, — a rimaszombati megyeház élére zsupán állt, majd Észak-Gömörből megérkeztek a vezető szlovák férfiak s a tisztviselői kar egyrésze azon vette észre magát, hogy Borsodban, Miskolcon van, vagy pedig Budapest s Gödöllő között lakik a vagonban... A megyeháza alispáni hivatalt rendezett be a putnoki gazdasági iskolában s önálló életet kezdett élni, a vörös kormány alatt „jobboldali' magyar életet. A két ország között, mint valami autark-sejt, konzervativan s egyre kevesebb közzel az új alakuláshoz, élt a megye néhány hónapig, míg tisztviselői szétszéledtek, ki vissza Rimaszombatba, ki Magyarországba. így ért véget az egykor oly híres, irigyelt gömöri, megyei élet. Rimaszombatban néhány hivatal, — főkép a pénzügyi, — a tanári kar, a városháza tisztviselői kara maradt. A „gyüker-rimaszombati" közül kevés hagyta ott a várost, csendben várakozott. A végleges határt Rimaszombattól délre 15—20 kilométernyire vonták meg. Betelt néhány esztendőbe, amíg a város alkalmazkodni tudott valamennyire az új formákhoz s állapotokhoz. Mindent formálnia kellett: gazdasági életét, birtokviszonyait, hivatalait, kultúrális életét s társadalmi összefüggéseit, sőt társadalmi és politikai szemléletét is. Az átrendeződés nem ment egyhamar: hullámvonalakban játszódott le. A magyar társadalmon belül is folyt bizonyos átrendeződés. A generációs harc erős volt és érdekes, hogy a tulajdonképeni generációs vita Ady-val kezdődött, egy hírlapi polémia során. Ifjaink egyrésze kezdetben Pestre, más része Németországba ment tanulni, hogy „reális pályára" lépjen, az új viszonyok által megkívánt alkalmazkodással. A városháza s mint hivatal, egyedül a városháza, megmaradt magyarnak mindmáig. A A százalékos arányszám a magyarságnak kedvezett, noha a statisztikát a magyarság hátrányára erősen lerontotta az, hogy túlságosan sok volt az expatriálás s ehhez képest erős az északról bevándorlás. A város nemzetiségi képe 18 év alatt többet változott, mint 500 év alatt. . . Rimaszombat. M. kir. állami kórház. — 352 -