A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)
Szombathy Viktor: Rimaszombat
À rimaszombati tájszólás egészen sajátságos: más ízű, mint a falusi palóc ember beszédje s más, mint az északabbra élő rozsnyóié: messziről meg lehet ismerni a rimaszombati embert beszédjéről, van valami vidám, derűs ebben a beszédben, amely otthon nemannyira vevődik észre, mint aztán alföldi helyen, ha elvetődik délre a rimaszombati ember. Idegenben a rimaszombati ember gyorsan és szívesen szokik le az akcentusról, az ilyenre, ha visszaérkezik a szűkebb hazába, azt mondják: „affektál". Ez a polgárság is rétegeződött. Volt az úgynevezett „előkelőbb" polgárság, a tisztviselő-osztály, mintegy átmenet a felsőbb grádus felé. A hivatalnokok s a tanárok, kereskedők egyrésze idegenből jött: érdekes, hogy például a tanári kar szívesen hozta utánpótlását a Szepességről s Erdélyből. A városháza tisztviselői leginkább rimaszombati polgárok gyermekei voltak. A polgárságot néhány mezőgazda, kerttulajdonos s legnagyobbrészben a kisiparosság képviselte. A kisiparosság volt a tartalék, ahonnan új s új generációk törtek kifelé s fölfelé: egyrészük folytatta apái mesterségét, másrészük azonban iparkodott s nagyon tekintélyes állásokat vállalt az akkori Magyarország különböző városaiban. Komoly gyár a városban sokáig nem volt. A városi serfőző évtizedekkel ezelőtt bezárta üzemét s a gyáripart a szabatkai malom, két-három téglagyár jelentette. A háború előtt alakult aztán a konzervgyár, — amely különösen a háborús esztendőkben s az azt követő konjunktúrális években lendült magasra — s alakult egy német gyáros ötletéből egy kis szerszámgyár, amelyet a rimaszombatiak büszkén ma is „acélgyárnak" mondanak, volt egy mezőgazdasági gépgyár is, sőt a teljesség kedvéért felemlítjük az „ecetgyárat" is, amely szintén gyárként könyveltetett el bennünk. A fűrésztelep háború után alakult, a villanytelepet is „villanygyár" néven illettük, mindezek a gyárak azonban inkább a Rimaszombathoz épített Tamásfalva szegény lakosságát látták el munkával, a rimaszombati kispolgárság széleskeretű műhelyekben dolgozott, vagy otthon élt iparának. Leghíresebbek a tímárok voltak, akik a Rimaparton építették fel házaikat s a Rima vizében mosták, csereztették az állatbőröket, különleges illatokat terjesztve e városnegyed fölött. A tímárok ma eltűntek s eltűnt a később felépített „bőrgyár" is. Megszűnt a szintén jellegzetes rimaszombati cipósütés is: standard-pékek vették át uralmukat a cipósiitögető nénikék helyett, híres volt a rimaszombati csutora-faragás, még Mikszáth sokszor említi. Nincsen sziirszabónk, aki a balogi juhászok számára varrná a szűrt, a fésűs-ipart ma egyetlen ember képviselné, de ő is abbahagyta a munkát s kertgazdálkodásra tért át. Ruhát, kalapot, cipőt s csizmát: kisiparosok készítettek vidáman és nagyszámmal, a rimaszombati vásárokon felvonultak a kötélverők, fésűsök, szitások és reszelővágók, a környéki fazekasok s volt iskolája az agyag- s fafaragóiparnak is. Híres volt a rimaszombati mézeskalács s a kereskedők nagyrésze is rimaszombati törzsökből került ki. A Kaszinó mellett, azzal egyforma társadalmi hatóerővel a Polgári Olvasókör játszott nagy szerepet a város életében. Kultúrális és társadalmi szerepe volt, nemcsak az iparosok s a kereskedők tömörültek köré, hanem a polgári érzésű tisztviselők s a tanárok, tanítók nagyrésze is. A Polgári Kör a polgárnak, a módos és öntudatos polgárnak volt második otthona. Mellette később a Katolikus Kör fejtett ki hasonló működést, főkép vallási alapon szervezve tagjait. A Gömörmegyei Múzeumegyesületnek önálló, nagy háza van a főgimnázium tanárainak buzgólkodásából s néhány lelkész tudományszeretetéből nagy gyűjtemény létesült. Volt Jótékony Nőegylete is: ma is fennáll még s erős karitatív működést fejt ki. Volt társulatuk a kereskedőifjaknak s az iparosifjaknak külön, sőt két vadásztársulat is gazdagította a város egyesületeinek számát, lévén a város környéke vadászati lehetőségekben igen gazdag. Az elemi iskolákon kívül van polgári leányiskolája, mezőgazdasági szakiskolája, de legfontosabb iskolája a híres Egyesült Protestáns Főgimnázium: ilyen néven az egyetlen az ország területén. A csehszlovák időkben állami reálgimnázium volt, párhuzamos osztályokkal, most azonban újból visszakapta régi nevét. A tanári kar felerészben evangélikusból, felerészben reformátusból állott. A vallási egyetértés azonban rendkívül nagy volt a protestánsjelleg ellenére is, —- sem az intézetben, sem azonkívül, a város társadalmi életében nem volt érezhető a protestáns és katolikus vallásra való elkülönülés, a város lelkészei s a város társadalma a legszebb egyetértésben munkálkodtak össze. Azonban leginkább a reformátusok tartották magukat, származásuknál fogva, „gyiikereknek". A főgimnázium régi épületében tanult Pósa Lajos és Mikszáth Kálmán is többek között. Uj s hatalmas épületét 1903-ban kapta. A háború előtt átlagban 330 tanulója volt az intézetnek, két utolsó igazgatója dr. Veres Samu és Loysch Ödön. Egyik erdélyi, a másik szepességi: mindkettő a város kultúréletének s magyar mivoltának legjelentősebb faktorai közé számított. — 350 —