A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Szombathy Viktor: Rimaszombat

den negyedórában éleshangú síppal adta tudtára ébrenlétét a toronyőr. Látták a város falai Thököly, Bocskay, Rákóczi hadait is s a polgárság dicséretére legyen mondva, mindig szívesen csatlakozott zászlaik alá. Luthernek, Kálvinnak tanait rögtön a reformáció idején sokan fogadták el s azóta a három vallás egyképpen uralkodó a városban, a felekezetek immár békességben élnek ma, nem lehet azonban ezt mondani az ellenreformációs időkről. A híres gályarab-lelkész, Harsányi István prédikátor emlékét tábla őrzi a református templomban. 1769-ben a reformátusok s a katolikusok rettenetesen összeverekedtek egy vasárnapon, istentisztelet végeztével s ennek következménye börtönbüntetés, a reformátusok egyházi vagyonának s templomának elvétele lett, iskoláikat becsukták s a vezetőket elűzték, még a város bíráját is elcsapták. _________ m Az 1802-ben egyesült Gömör- és Kis-Hont vármegyék székhelye véglegesen Rimaszombat lett s azóta büszkén tartotta a „gömöri főváros" címet, mondják a palóc fővárosnak is, ámbár ezzel a címével több hasonló kisváros is osztozkodik vele ... A negyvennyolcas háborúból is kivette részét a város: ma is áll még az a ház, ahol Görgey megpihent; az oroszokkal való alkudozását Görgey Rimaszombatban kezdte, ez lévén akkor a főhadiszállása. Losonc porráégetésének idején Rimaszombatot is fel akarta gyújtani a muszka s már az ágyúkat felállították a város ellen, amikor az utolsó pillanatban sikerült kegyelmet kérni a város lakossága s házai számára. A két órás szabadrablást azonban nem engedték el az orosz katonák. Hatvanhét után kezdett lassan, kispolgári jólétben fejlődni. Nem voltak nagyigényűek eleink s a város közvéleményét mindig a kispolgári gondolkodás szabta meg. így történt aztán, hogy a város polgárságának a gyári füsttől való félelmében a Rimamurány-Salgótarjáni Rt. nem Rimaszombaton építtette fel vasgyárát, hanem huszonhét kilométernyire északfelé, Nyustya-Likéren. A vasúti fővonalat sem Rimaszombat kapta meg, hanem Losonc s így az addig jelentéktelenebb Losonc hirtelen „kiugrott" az élre s gazdaságilag erősen megduzzadt, jelentősebbé lett. A hely, amelyet a háború előtti időkben ez a kisváros elfoglalt, a megye életében vezetöszerepel juttatott neki, a többi kis megyevárosok példájára. A forgalomban, iparban, kereskedelemben másodrendű szerepet kapott: a Budapest—Ruttka s a Fülek —Miskolc elnevezésű vasúti fővonal messzire elkerülte, Budapest nem hatott rá oly közvetlenül, mint Miskolcra, vagy Losoncra, egyetlen „fővonala" volt: a Budapest—Vác—Kassa i országút, a Rima sem oly jelentékeny, hogy mint viziút számításba jöhetett volna. Ezzel szemben megmaradt a megyei székváros címe, jellege, annak minden következményével együtt. A kilencszázas években messze földön párját ritkító szép megyeházat épített s ha a megyegyülésre megérkeztek a vidéki földbirtokosok, — a kis vonatocska első osztályának bársonyülésén, vagy parádés fogatokkal, — a város nagyszerűen találta magát bele szerepébe. A „megye": külön kasztot, külön meggyőződést, külön társadalmi életet jelentett, a megye jelentette az előkelőséget, noha a megyénél is voltak hatalmasabbak a vármegyében: Coburg herceg, aki néha nyaralni, vadászni jött közeli birtokaira, vagy az Andrássy-család a maga zárkózott, elkülönült s a kisvárosi élethez mérten valóban magasabbrendü életmódjával. Önkéntelenül is, mindenki igyekezett lépést tartani a „megyével", végeredményben a megye diktált s a megyei urakkal való érintkezés bizonyos fényt kölcsönzött. Kispolgárok szorgalmasan kutatták nemesi származásukat, a „dzsentri" szó errefelé nagyon komolyan hangzott s ha a városban magában végeredményben csak olyan dzsentrik telepedtek le, akik már elvesztették birtokaikat s hivatalt vállaltak: bizonyos felsőbbségüket a társadalmi életben szilárdul megtartották s múlhatatlanul kifejlődött a háborúelőtti kisvárosok társadalmának igazi jellemzője, a klikk-élet. Réteges oszlás volt ez, hierarhikus, felülről lefelé irányuló, de nem veszedelmes, végeredményben sokkal közvetlenebb s kedvesebb, mint későbbi szociológusok elképzelik. Annyira e klikkek nem voltak zárkózottak, hogy átmenet ne lett volna lehetséges s ha polgárfiú került a megyeházára, vagy előkelőbb pozíciót töltött be valamely hivatalban: automatikusan „dzsentrinek" számíthatott, ha jogot formált erre az elismerésre. A társaságnak ez a része a Kaszinóban foglalt helyet, a Kaszinó bizonyos formában diktált is, hatékonyan szólt bele a város életébe, létjogosultsága volt s az érintkezés a város társadalmával, valamint a megyei urakkal a Kaszinó révén igen szerves. A város törzsöke, jelentős része, ősi lakossága azonban a polgárság volt. Ez a kispolgárság eredetétől fogva magyar. Azok, akik Rimaszombatban letelepedtek az idők folyamán, a városban szintén magyarrá asszimilálódtak. - 349 A