A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Szombathy Viktor: Rimaszombat

RIMASZOMBAT Irta: SZOMBATHY VIKTOR Rimaszombat, — mondják sokan s vannak, akik mosolyogni kezdenek. Gömörmegye mindig úgy él a tájékozatlanok képzeletében, mint Gascogne a színházlátogató előtt s szokás még ma is Gömört és Sárost bizonyos lelkitulajdonságban párosítani: Komárom táján azt mondják, hogy minden különös idegen s zavargó, nyughatatlan eszme Gömör felől érkezett s a délszlovenszkói ember számára Gömörmegye, — mint a gyermek számára az üveghegyeken túl lévő furcsa ország, — kétnapi járásra, rögtön az Ipolynál kezdődik s tart talán Kassáig is... ,,Az már gömöri ember", — mondják az északkeletről jöttekre, kicsit keleti, kissé nyughatatlan s kissé más magyar, nem alföldi tipus. Hát igen, a gömöri ember a hegységi magyarnak tipusa, a palócé s a barkóé, még az ősi településből való, — a természettel s a viszonyokkal többet kellett küzdenie, a magyar, szláv, német választóvonalon lakott, a gömöri ember külön országnak jelölte földjét, ahol a kétezerméteres Király-hegy, az Alacsony Tátra éppúgy a természet öröme, mint a dobócai síkság, a dobsinai jégbarlang, az aggteleki cseppkőcsoda, a murányi vár és Krasznahorka. Van Pósánk és Mikszáthunk, Blaha Lujzánk és Tompa Mihályunk, van Ferenczy Istvánunk és Rudnay Gyulánk Gömörben, — mert Mikszáth is nálunk járt iskolába s valamennyire gömöri embernek számítjuk. Tájképileg gyönyörű megye ez a Gömörmegye. Gömör—Kishontnak hívták valamikor s már az sem számít, hogy a gömöri rész fővárosa valaha Pelsőc volt, a kishonti részé viszont Rimaszombat: sietve s szívesen általánosítottunk s az egész megyét Gömörré kiáltottuk ki s odaajándékoztuk neki Rimaszombatot, fővárosul. Valamelyik indiai magyar utazó boldogan hozott haza harminc esztendőknek előtte egy csokor indiai helység-, s folyónevet, bizonyságául annak, hogy vagy az őshaza volt Indiában, vagy az ősrokonok telepedtek ott le. Elhozta a Sajó nevet és kiderítette, hogy van Rima folyó is valahol Kásmir tartományban. A Szombat-részt is igyekeztek megfejteni eleink. Bizonyos, hogy 1270-ben már Zombath, Zombathely néven ismeretes volt s van egy szép mondánk, amely szerint a zálogosdit játszó nagyeszű Zsigmond király pihent meg a Rima partján s mivel szombati napon járt ott, a városka küldöttségét megajándékozta a város nevével: legyen Rimaszombat. A monda szép, de valószínűbb, hogy a környéki vásárosok szombati napon rakták ki áruikat a Rimaparton s így kapta a város jelenlegi nevét. Az Árpádok idejében Istvánfalunak hívták. A tatárpusztítás Rimaszombatot sem kímélte meg s nagyobb biztonság okáért hét falu egyesült később, hogy erőssé s védetté tegye a várost. S jegyezzük fel, hogy az akkor dívó különös egyházi ajándékozások sora úgy hozta magával, hogy Rimaszombat igen sokáig a kalocsai érsekség tulajdona volt. István kalocsai érsek 1278-ban adott először szabadalomlevelet a városnak s körülbelül ez az az idő, amikor a Rima völgyére telepedett bányászok, pásztorok, kézművesek s gabonatermesztők végleg elhagyták a sátor-életet s faluban tömörültek. „Villa Rymoa Zombota": így hívták az akkortájt keletkezett magyar városkát, mert az kétségtelen, hogy ez a kis város, amely egyideig a Hunt-Pázmánv nemzetség birtokainak kötelékébe is tartozott, — azért a KisHont is, — kezdettől fogva gyökeresen s elvitathatlanul magyar volt. Jegyezzük fel István kalocsai érsek bölcs rendelkezését a nyelvhasználatra vonatkozólag. Sarkalatos elv gyanánt mondotta ki az érsek, mint földes uraság, hogy a község papja olyan legyen, hogy a nép anyanyelvén beszélni tudjon: idegen anyanyelvű papot nem helyezett a községbe. Rimaszombatba mindig is magyart küldött. A letelepedett, megpihent bányászok, egésztelkes és féltelkes gazdák, az iparosok, a kalmárok s az idegenből jött „hospesek", azaz vendégek így szervezték meg lassankint Rimaszombatban is városi életüket, hacsak lehetett, mindig valami szabadal-