A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Losonc

földig leromboltatta és a város templomát is elvette. Ebben a losonciaktól elvett templomban tartották azután a várost megszálló és a környéken garázdálkodó husziták az istentiszteleteiket. A megpróbáltatásból azonban még mindég nem volt elég, mert a Giskra uralmát felváltó török idők még az előbbinél is nagyobb áldozatokat követeltek a sokat szenvedett várostól és annak lakóitól. Losoncnak a török kegyetlenkedés minden változatát el kellett szenvednie s még ebben a megalázott helyzetében is szerencséje volt, hogy fel nem perzselték. A felgvujtástól való megmenekülését annak köszönhette, hogy a várost a hódoltság alatt egy bég székhelyévé tették meg a törökök. Ezekben az időkben a város majdnem teljesen elnéptelenedett, mert nemcsak a losonci bég sarcoltatta állandóan katonáival a város szorgalmas lakóit, hanem a szomszédos városok és átvonuló seregek pasái is számtalan alkalommal kifosztották. A reformáció tana és annak terjesztői eleinte nem tudták megvetni lábukat Losoncon, mert a lakosság nemcsak a töröktől, hanem a németektől is idegenkedett. Néhány év múlva azonban megváltozott a helyzet s a losonciak majdnem egyszerre tértek át az új hitre. Ez a vallási átalakulás körülbelül 1590-ben történt. Ebben az időben a Losonczyak voltak a város földesurai, de később leányágon, Losonczy Anna kezével Forgách Zsigmond tulajdonába került a gazdag határ. Losoncnak és környékének Giskra és a törökök által okozott pusztításai után a vallási villongások okozta megpróbáltatásokat is el kellett szenvednie. Az ősi hitet oly hirtelen elhagyó és utána a református hitre áttért várost a füleki vár parancsnoka, Kohárv István próbálta visszatéríteni. Abban, hogy Losonc és környékének lakói oly hirtelen, szinte máról-holnapra tértek át az új hitre, a huszita kelyhesek leszármazottainak is jelentős részük volt. Kohárv azonban, mint a törökök elleni végvári küzdelmek parancsnoka korlátlan hatalmat gyakorolt Losonc környékén és katolizáló törekvéseinek a vidék lakossága csak úgy tudott ellentállni, hogy a református Losonc falai közé menekült. A XVII. század első felében Nógrád megyének összes református nemesei Losoncra tömörültek, mert a nagy erővel megindult ellenreformáció egyre türelmetlenebb eszközökkel szállt harcba a régi hitre való visszatérítés érdekében. Ennek a küzdelemnek eredménytelenné tétele érdekében a városba menekült protestáns nemesség 1640-ben a templomot magas kőfallal vette körül és maguk is itt a kőfalon belül ütötték fel szállásaikat. A templomnak kőfallal való megerősítésére az 1621. esztendő szolgált például, amikor a Bethlen kezére került várost a királyi csapatok egyik vezére, az erősen hithű és türelmetlen katolikus krasznahorkai Andrássy Mátyás heves ostrom alá vette és azt a lakosság hősies védekezése ellenére bevette. A bosszútól sarkalt Andrássy nem elégedett meg a város kíméletlen megsarcolásával, hanem ezen felül 130 polgárának kivégzése után a lakosság többi részét elűzte, majd a várost fel is gyújtotta. Egy időben Losonc városa a Szentkoronának és a hozzátartozó Klenodiumoknak is menedéket adott. Itt őrizte ugyanis titokban Bethlen a Pozsonyban birtokába került hatalmi szimbólumokat. Bármennyi viszontagság jutott osztályrészül Losoncnak a XVII. században, küzdelmei közepette is fejlődésnek indult. Ez a virágzási folyamat elsősorban annak köszönhető, hogy a vármegye nagyszámú és gazdag protestáns főurai szívesen időztek a város falai között, annál is inkább, mert ebben az időben Losonc Nógrád vármegye székhelye volt. A kuruc szabadságharc alatt a város lakossága azonnal Rákóczi zászlói alá állott és hősiességével mindvégig méltó és számottevő részese volt a nagy nemzeti felkelésnek. Az 1848—1849. évek szabadságharca Losoncon is az országra nehezedő szomorú napok emlékeit idézte fel. Az országba benyomult császári seregek Magyarország felső részeit is elérték s ennek következtében 1849 februárjában Losonc városa a megszálló csapatok birtokába került. Március 15-én azonban a császáriak ébersége ellenére egy kisebb álarcos csapat jelent meg a városban és ennek résztvevői, miután a kitűzött császári lobogók mindegyikét eltávolították, nyomtalanul eltűntek. Ennek a vakmerő támadásnak hírére a város császári parancsnoka a tettesek kinvomozása és kézrekerítése érdekében azonnali vizsgálatot rendelt el. Azonban a vizsgálat még meg sem indult, mikor az álarcos csapat ismét megjelent és a császári lobogók helyébe mindenhová nemzeti lobogót tűztek ki, sőt vakmerő— 345 —