A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Szombathy Viktor: Komárom

Zsigmond polgármester fogadta a város nevében a kormányzót s mikor e két nagyszerű magyar ember kezet fogott egymással, a kézfogásban benne izzott két, egymástól elszakított országrész nem szűnő vágyakozása egymás iránt. Komárom körűi egyszerre kitágult a magyar horizont. A jelentéktelenségre ítélt határvárosból központi fekvésű megyei székváros lett, régi jelentőségét rögtön visszanyerte. A határhídon megindult a forgalom s mivel Komárom természetes gazdasági hátvédjét mindig is a Dunántúl jelentette: a híd forgalma az elmúlt húsz esztendő forgalmához képest ma meghúszszorozódott. Most igazolódott be, hogy Komárom a Dunántúl nélkül erőtlen város, szervesen hozzátartozik az Anyaországhoz, minden gazdasági és szellemi idegszálával. Sok minden kiderült. Az is, hogy a komáromi kikötő túlméretezett s az is, hogy fölösleges volt annyi szegénysorsú vidéki munkást becsődíteni a városba: a munkanélküliek továbbra is súlyos terheket jelentettek a városra, s ez még a régi, csehszlovák uralom bűne, idült betegség. S az is, hogy nem Pozsony, sem Bécs, sem Prága Komárom szellemi irányítója, hanem csakis Budapest. Gazdasági és szellemi tekintetben oly magátólértetődőleg vette fel Komárom Budapesttel az érintkezést, mintha a húsz év nem is esett volna közbe. A közigazgatási kérdések már bonyolultabbak voltak, az államgépezetbe való bekapcsolódás már nem olyan egyszerű. A várost 1919-ben kettészakították s most égető lett a két város egyesítésének kérdése. Mindkét város külön utakon haladt, máskép fejlődött. Az egyik városrész önállóan kezdett virágozni, a magyar államiság keretében s fejlődését nem akadályozta semmi. A másik városrész pedig sűrűn bűnhődött azért, mert gerincesen magyarnak vallotta magát, adósságokkal s pártharcokkal küzdött, — a kisebbségi élet tizenöt esztendeje azzal telt el a városházán, hogy tucatnyi párt állott szemben egymással s e pártok helyi megnyilvánulásait a világpolitika mindig befolyásolta, — nagy volt a pótadója, kicsiny a forgalma. Két különböző közigazgatás, különböző költségvetés s mégis, különfélekép megnyilvánuló szellemiség lett úr a két városban; nemcsak a közigazgatást s a költségvetést kellett egységesíteni, hanem a kétfélekép megnyilvánuló szellemiséget is összehangolni. Mindkét városfél „igaz magyarnak" vallotta magát, de a részletek tekintetében egyelőre nem volt egységes, a „felvidéki szellem" bizonyos mértékben különbözött az anyaországitól s e két szellemiség különbözősége éppen az ilyen városban tűnt föl erősen, mint a kettészakított s most egyesítendő Komárom. Az egyesítés mégis sikerült, 1939 júliusában Alapy Gáspár polgármester foglalta el a polgármesteri széket s a csehszlovák megszállás alatt élt Komáromot most azok a férfiak képviselik a városházán, akiket az Egyesült Magyar Párt jelölt a legutóbbi képviselőválasztáson. A város visszakapta a szabad királyi város címét s a törvényhatósági joggal felruházott város rangját s így főispánja is van, a népszerű, régi kisebbségi harcos, Nagy Sándor személyében. Az ősi megyeházára visszaköltözött Reviczky István alispán irányításával a megye: Komárom s Esztergom vármegye egyesítettsége megszűnt. Komárom vármegye területben gazdagodott, két csallóközi járást is hozzácsatoltak még. Régi hivatalait sorra visszakapta, most már nem kell attól sem félnie, hogy a törvényszéket áthelyezik Érsekújvárra. A csehszlovák tisztviselők eltávoztak még a novemberi napokban s helyettük elfoglalták régi helyüket a magyar tisztviselők A hadsereg s a polgárság között egyszeribe testvéries lett a viszony: a negyvennyolcas idők óta ismét most van először magyar honvéd a komáromi várban. A kultúregyesületek folytatják régi munkájukat, most már szabad fővárosi előadónak is fellépnie Komáromban, akadálytalanul. A komáromi vármegyeház falára felkerül az emléktábla, annak jeléül, hogy 1938. októberében itt kezdtek a Felvidék felosztásáról tárgyalni a magyar s a szlovák kiküldöttek. Komárom ezekben az izgalmas októberi időkben úgy adott kifejezést érzelmeinek, hogy Kánya Kálmán külügyminiszter autóját minden érkezéskor és induláskor hatalmasan megéljenezte. Volt egy pillanat, amikor a templomi zászlókkal felvonult komáromi magyarság csaknem megütközött a csehszlovák határőrökkel a hídon. «5 Ezekre a lázas napokra ma is boldogan emlékszik még a város, mert ezzel ismét igazolását látja annak, hogy Komárom máshová, mint Magyarországhoz, nem tartozhatik. A Szent Koronához van kapcsolva örökké, hozzá mindig visszatér. A lelki s a gazdasági átalakulás befejeződött, lassan végetér a közigazgatási átszervezés is. Már van ügyvédi kamarája s mezőgazdasági kamarája. Ismét középpontja a mezőgazdasággal foglalkozó Kis-Alföldnek. Hónpokon keresztül jöttek Klapka s Jókai szobra elé a magyar zarándokok tízezrei s üdvözölték a gerinces Komáromot. A komáromiakat még az sem — 32/ j