A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Kemény Gábor: Kárpátalja

nacionalizmust hirdet a fiatal ruszin értelmiség nevében, mely szerencsére nem azonosította magát a csehbarát pionir elveivel. Ennek, a század végéig fokozatosan erősbödő orosz irodalmi, vallási és politikai befolyásnak szálláscsinálója a pótolhatatlan könnyelműségek és mulasztások sorozata volt, mellyel az illetékesek ezidőtájt a magyar-orosz kérdést kezelték. Csak néhány példával kívánunk rámutatni arra a helyzetképre, mely a hirhedt máramarosi és izai vallási pörök hajnalán feltárult, hogy kellően megvilágíthassuk a kárpátaljai népiség két világtáj, Kelet és Nyugat között lezajlott küzdelmét. A vallási és irodalmi élet ütőere századok óta a cirilbetüs könyvkiadás volt Kárpátalján. A görög egyházi szerkönyvek és az oroszbetüs irodalmi kiadványok a magyar-orosz értelmiség, középrétegek és papság hovátartozását döntötték el és a cirilbetü határozta meg a terület politikai magatartását is. Ezen a téren a másfélszázados egyházi latinosítás és a hiányosan felszerelt nyomdák következtében alig történt több a semminél a XIX. század fordulójáig. Decamelis munkácsi püspök, az első nyugati szellemű kárpátaljai egyházi férfiú 1700-ban növendékei számára katekizmust írt, de Kárpátalján nem akadt pap. aki a latin kézikönyvet le tudná fordítani a nép nyelvére. Hetven évvel később, Bradács János, a Rómától átszaturált papságnak a köznéphez való visszatérését előkészítendő, Récsben ruszinnyelvü ábécét, ima- és énekeskönyvet nyomtat, melyeket a bécsi cenzor, anélkül. hogy a kiadványok tartalmát ismerné, állítólagos pravoszláv motívumok miatt elkoboztatott. Bonkáló Sándor, a kárpátaljai kérdés első szakértője, feljegyzi, hogy Bacsinszky András munkácsi püspök 1798 szeptemberében kiadott körlevelében hivatalosan is felszólítja a fiatal kárpátaljai papokat, hogy sajátítsák el a nép nyelvét, mert a helytelen művelődési módszer következtében teljes szakadás következett be a görögkatolikus klérus és a nép között. Ezen a végzetes hiányon, mel}' tápot ad a ruszinul remekül beszélő orosz vallási agitátoroknak, nem segített Kutka Iván kanonok 1803-ban megjelent, pravošzláv-orosz-ruszin keverék nyelven írt katekizmusa sem. mely a ruszin nyelv eloroszosításának első szembeötlő bizonyítéka lett. A nyelvi zavarokat és a papság elzárkózását nem hidalta át megfelelő számú hazai cirillbetűs kiadvány. A görögkatolikus szerkönyvek ügyében századokon át semmilyen intézkedés nem történt. A görögkeleti szertartású templomi könyvek pedig Galicián keresztül zavartalanul zúdultak Kárpátaljára, ahol a XVII. század közepétől elterjedt szokás volt az idegen származású egyházi kiadványok másolása. Ezek a szerkönyvek az orosz egyházi propaganda előőrsei lettek. A XVIII. század második felében már szekérszámra érkeznek a Ruténföldre, nagyrészük — s ez a körülmény a terület gazdasági helyzete miatt döntő fontosságú — díjtalanul kerül a nép közé. A hazai ruszin könyvnyomtatás ezzel szemben sivár helyzetben volt. A Kolonics érsek engedélyével (1630) felszerelt nagyszombati jezsuita nyomdában összesen három cirillbetűs könyvet nyomtattak száz év leforgása alatt, a bécsi Kurzböck nyomda 1770-ig állítólag három és egy Schnierer nevű szintén bécsi nyomdász egy cirillbetűs ruszin könyvet ad ki a XIX. század végéig. Ekkor a budapesti egyetemi nyomda elfelejtett orosz betűivel, melyekkel már 1837-ben is dolgoztak újra, munkába kezdenek. Amikor 1912-ben a kárpátaljai nagyorosz irányzat irodalmi szerve, a Szent Razil Társaság feloszlik Ungvárott, ennek jogutódja az ungvári Unió könyvnyomda rt. vállalja a ruszin könyvkiadást, de működését félbeszakítja a világháború. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a Szent Razil Társulat valóban rendszeresen foglalkozott könyvkiadással, akkor is elégtelennek mondható az összes háborúelőtti ruszin kiadványok száma, melyek még az egyházi szükségleteket sem fedezték. Ilyen körülmények között a kárpátaljai irodalom súlyos korszakon ment keresztül. Ez az irodalom, melyet lényegében a magyar-orosz nép nagy pedagógusának és történészének, Duchnovics Sándornak fellépésétől számíthatunk, az említett Szent Razil Társulat révén indult meg. Ez a ruszofil irodalmi kör, melynégy időszaki szemle felett is rendelkezik, elsőnek gyűjtötte egy táborba a kárpátalji nép irodalmárait. A „Bazilisták", ahogy az idetartozó írókat nevezték, egyoldalú, irányzatos tevékenységet fejtettek ki. Munkásságuk csaknem kizárólagosan az értekező próza terére szorítkozott. Jellemző, hogy az ilyen kiadványokon kívül a XIX. század végéig önálló kötetben egyetlen ruszinnyelvü szépirodalmi munka sem jelent meg. Az említett irodalmi kör íróinak egy része, mint Rakovszky Iván, Sztravrovszkij—

Popradov és Danilovics János politikai színezetű irodalmat műveltek, Mitrák Sándor, az első orosz-magyar szótár szerkesztője és Szabó Eumén, az első kárpáti ruszin irodalmi adalékok öszszeállítója már szakemberek, akik saját munkaterületükön úttörő munkát végeznek. Érdekes, hogy ebben a nagyorosz beállítottságú irodalmi körben a magyarbarát szellemi irányzat hívei is jelentős szerepet játszanak. Zsatkovics György, a későbbi első kárpátaljai kormányzó rokona már magyarul írja tanulmányait, — 304 — 20*