A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)
Kemény Gábor: Kárpátalja
desurakra kedvezőtlen passzust természetesen sem a várurak, sem a telektulajdonosok nem tartották he, a nép nyomora állandóan nőtt és ez magyarázza, hogy a század végén jelentkező népi szabadságmozgalmaknak gerincét ez a terület szolgáltatja. rr i Kárpátalja népi történetének kialakulását két, különböző időben lezajló társadalmi és valláspolitikái mozgalom határozta meg. A rosszcsillagú kuruc korszak és az egyházi unió. A Rákóczi-szabadságharc bukása döntő veszteséget okozott a magyar-orosz népnek. 1711-ben, a szatmári béke után, százhuszonnyolc ruszin falura 467 jobbágy esik. míg 1704-ben, a szabadságharc első évében, csak 95 faluban több mint 1170 jobbágyot tartottak nyilván a telekkönyvekben. A falvak számának kiegészítésével a különbség közel 1100 lélekre tehető és ezeknek háromszorosa — a hadbéliek családtagjai — szintén elbujdostak Szatmár után. A lélekszám tragikus zuhanásán kívül még súlyosabbak az elvesztett szabadságharc anyagi áldozatai. A jobbágyi telkek kétharmadrészben pusztasággá váltak és többé nem kerülnek vissza az elbujdosott ruszinok kezére. Az állatállomány és földbérlet egyötödére esik. a módosabb ruszin gazdák házait feldúlják, állatait elhajtják a császáriak. 1711a magyar-orosz nép anyagi megsemmisülésének éve, melynek szörnyű kihatásait mindmáig nem heverte ki a „gens fidelissima". De ugyanakkor ez a közös drámai bukás legtisztább kivirágzása a magyar-ruszin testvériségnek, a kárpátaljai népi sorsközösségnek. Az üldözött és elnyomott társadalmak lelkiségében fokozott erővel tör fel az Istenbe vetett rendíthetetlen hit. a szebb jövőt sóvárgó mélységes erkölcsi vallásosság. Az elnyomott ruszinságot is nagyrészt helyzeti körülményei nevelték zárkózottá, elmélyíilővé és vallásossá. Az önálló történelmi sorshoz el nem érkező nép gondolatvilágában a vallási szempont elsőrendű társadalompolitikai jelenséggé emelkedik, mely századokra betölti az eseménytelen ruszin népi történet kereteit. A betelepült magyar-oroszok pravoszláv keresztények voltak. A kievi fejedelemség területén meghonosult bizánci liturgiát hozták magukkal, papjaik kevés kivétellel tanulatlan lelkipásztorok, akikkel szemben a nagyorosz területről beszivárgó görögkeleti pópák sokáig eredménytelenül kísérleteznek. Királyaink nem voltak türelmetlenek a telepesek felekezeti ügyeivel szemben. Zsigmond halála évében rendeletet bocsájt ki, melyben emberséges eljárásra utasítja a kenézeket a telepesek irányában. Hunyadi János, mint kormányzó, oklevelet ad a munkácsi kolostor első vezetőjének, Mátyás 1458-ban ugyanezt a kolostort két faluval ajándékozza meg. I. Lipót pedig 1692-ben megerősíti a kolostor alapítólevelét. A kárpátaljai nép vallási története a munkácsi görögkatolikus püspökség fejlődésével kapcsolatos. Alapítása I. Ulászló idejére esik, 1439 és 1444 közé. Két évszázadon keresztül a munkácsi püspökség tartja kezében a terület egyházi vezetését, ugyanekkor pedig állandó kapcsolatot tart fenn az egri egyházmegyével, melynek kánonjogilag alárendeltje. Innen indul ki az egyházi egyesítés nagy gondolata, mely a szakadárokat visszavezeti Rómához és közös lelki nevezőre hozza a ruszin és magyar görögkatolikus hívőket. A munkácsi püspökség híd a magyarság felé, őrhely, ahol minden időkben a magyar-ruszin együttműködés érdekében harcoltak. Munkácson kívül még egy jelentős történelmi központja van a magyar-orosz egyházi életnek Máramaros, ahol legtovább tartja állásait a pravoszláv ortodoxia. A Rómával való egyesülés két részletben zajlott le. A nyugati, sárosi, zempléni és ungi területek papsága 1646 és 1652 között fogadja el az uniót, Beregben valamivel később, Máramarosban pedig csak 1721-ben következik be. A sorsdöntő mozgalom elindítója Tarasovics munkácsi püspök volt, aki 1649 áprilisában ez ügyben hivatalos egyezményt kötött Róma képviselőjével. Az egyházi egyesítés sokkal nehezebben ment, mint azt várni lehetett volna. A máramarosi szakadár klérus 1721-ig vitássá tette Róma végleges győzelmét, később viszont az egri és munkácsi egyházmegyék versengése akadályozza meg a teljes vallási rendezést. A máramarosř papság, mely továbbra is a galíciai görögkeleti püspökökkel szenteltette magát, nem volt hajlandó lemondani hagyományairól és amikor a XIX. század elejétől a Közép-Keleteurópát átható nagyorosz politikai befolyás megkezdődik, a moszkovita szemlélet és a görögkeleti hit újra feltör Máramarosban, a ruszin történelem viharsarkán. A magyar-oroszok története a XIX. században ennek az egyetemes orosz kisugárzásnak kétségtelen befolyása következtében alakult ki. Ez a század, de különösen a francia forradalom nyomdokain járó első fele a ruszofilizmusnak, mint egységes szláv államgondolatnak szenvedélyes mozgalmaitól terhes, melyek a legnyugatibb orosz nép lelkében roppant válságot idéznek elő. Ennek az oroszrajongásnak egyik leghűségesebb kiszolgálója a ruténség lett, mely önálló műveltség Iiijján, ahelyett, hogy sajátos területi műveltséget nevelne, megadja magát az orosz szellemnek, mellyel a magyar államgondolathoz való hűségét nehezen tudja összeegyeztetni. A prágai szláv kongresszuson a pánszláv ruszin közíró. Dobránszky Adolf már új kárpáti orosz — 303 — 20*