A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Borsody István: A magyar-szlovák kérdés

gok szédületében szabadságát ünneplő szlovákságtól. A nemzeti állam lehetőségeire elsőízben eszmélő nép ma a „mindent a nemzetért" légüres izgalmában vergődik, szerepét nem tudja kapcsolatba hozni helyzetének bizonyos örökérvényű és reális szabályaival. Függetlenítem igyekszik magát minden gátlástól, ami a teljes szabadság és önállóság álmának rovására mehetne. A szlovákok mai vezetői el akarják hitetni népükkel, hogy mint önálló nemzetnek mindenki máshoz hasonló joguk van a szabad állami életre. Pillanatnyi extázisukhoz tartozik, amikor nem veszik észre, hogy államukat a népiség elvén akkor szerezték meg, amikor cseh fajtestvérüket a történelmi elv parancsa az államiság lemondására kényszerítette. S azt is ügyeimen kívül hagyják, hogy nem annyira a népiség tisztelete biztosított számukra a cseheknél különb sorsot: hanem inkább a magyar birodalom történeti határa, amely a történelmi határban rejlő erőknél fogva a Kárpátok medencéjén belül minden kérdést más szemszögbe állít, más felfogást követel és ennek kapcsán más megoldásra késztette a Csehszlovákia roncsa fölött intézkedő németeket is. De éppen a népiségi és történelmi elvek új öszszecsapásánál a szlovákok ingerülten tekintenek oda, ahonnan a veszélyt sejtik. A szlovákok tudják, hogy kicsiny számuk és az általuk lakott föld gazdasági viszonyai miatt teljesen önállóan és függetlenül nem élhetnek. Tudják azt is, hogy a természet törvényei szerint a déli magyar szomszéd fejti ki a legerősebb vonzóerőt a szlovákok felé: nemcsak gazdasági, hanem kulturális tekintetben is. És éppen ezért eltorzult hivatástudattal vélnek szolgálatot teljesíteni népüknek azok, akik saját szlovák népiségük védelmében most harcba szállnak a magyarok felől kísértő történelmi vonzással. Életterekben akarnak gondolkozni és elméleteket állítanak föl arról, hogy a magyar élettér a Komárom—Eger—Miskolc—Nyíregyháza — Debrecen — Szeged — Pécs — Nagykanizsa — Szombathely—Győr—Komárom határolta körön belül van, a trianoni Magyarország is túlméretezett volt és a magyarok Európa békéjét veszélyeztetik, amikor ennél nagyobb területi igényeket támasztanak ... Ez a magyar határokat csonkító düh túltesz Benes Eduárd hírhedt párisi térképrajzolási szenvedélyén is, mint ahogy a szlovák propagandavezérek is igyekeznek túltenni cseh mestereik magyargyülöletén, öntudatlanul hódolva a cseh nevelés következményeinek, ami annál komikusabb, mert a szlovákok esküdt ellenségüknek érzik a húsz éven keresztül vesztükretörő cseheket is ... Előfordul ugyan, hogy a szlovák propagandaminiszter olyanokat is mond, hogy „a térképre vetett pillantás meggyőzhet bennünket arról, hogy a két nép egymásra van utalva " és „főtörekvésünk az legyen, hogy a határ csak egyszerű forma legyen". Az ilyen kijelentések nagy sikere a legszélesebb szlovák körökben is bizonyítéka annak, hogy minden uszítás ellenére a béke és a magyarokkal való megértés vágj a szunnyad a napi politika tülekedésétől távol élő és a föld összefüggéseit gyakran a vezetőknél jobban érző nép lelkében. De i nemzet élén új ideológiákat gyártó politikusok szívesebben tagadják, hogy a szorosabb szlovák-magyar együttműködés kölcsönös nemzeti előnyöket jelenthetne. Valami atavisztikus gyűlölettel párosult félelemmel vallják ezek az egyének, hogy a közeledés a magyar nemzeti aspirációkat szolgálná és a szlovák jövőt árulná el. Kétségtelen, hogy ez az irtózás a magyarság kárpátmedencei központi vonzásával is magyarázható: a szlovákok tudják, mekkora előnyt jelent a magyarság számára a dunavölgyi államalakításra alkalmas elhelyezkedése. S népi-nemzeti jogaik védelmében most féltik államiságukat minden más, magyar vezetésű dunavölgyi megoldástól. Az önjellegére, önállására oly fiatalosan érzékeny szlovákság indokolatlanul vesztét érzi s nyugat felé kiált segítségért. A történelmi Magyarország egykori nemzetisége teljesen el akar szakadni a régi közös állameszmétől. Az államiságára féltékeny szlovák nemzet ma úgy áll a történelmi magyar állam területén, mint a csehek álltak a német birodalom vonzásával szemben: hivatássá emelték az ellenségesség és a makacs ellenállás ápolását. Cseh és német hatások a mai szlovákságot meszsze elvezették a magyar birodalmi gondolattól. Az eltávolodást számos magyar nemsikerült intézkedés is elősegítette. De számot kell vetnünk a fennálló helyzettel: a Kárpátok medencéjében különös történelmi események meggátolják nyugateurópai értelemben az egységes nemzeti állam kialakulását. Ha a Kárpátok medencéjében nyugateurópai feltételek mellett fejlődött volna tovább a középkori magyar királyság, akkor a középkori magyarság erejét tekintve, a Kárpátok medencéjét — más nyugateurópai nemzetek példájára — kétségkívül a magyarság tette volna magáévá. Ez a folyamat elmaradt és a történelmi magyar birodalom területén számos nemzetiség maradt életben a magyar mellett. Ebből a helyzetből különleges problémák merültek föl, ezeket megoldani nem sikerült. A magyar birodalom természetes egységét azonban senki sem vonhatja kétségbe, az összes itt élő népek érdeke, hogy ez az egység a modern nemzeti követelményeknek megfelelően helyreálljon. A középeurópai ügyek intézésére ma a hatalom és nagyság természetes jogán igényttartó Német Birodalomnak kellene ezt a valóságot elsősorban felismernie. Amíg ez be nem következik, a szlovákságtól sem remélhetünk belátást a magyar birodalom célkitűzései iránt, mert a szlovákok a jövőben a németek akarata és beleegyezése nélkül amúgysem tesznek majd semmit. A szlovákok kis nemzetnek tartják magukat, de kis nemzetnek tartják a magyart is, - 299 —