A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Kemény Gábor: Kárpátalja

sőt jogtalannak, s a maguk kárára gyarapodottnak könyvelik el a magyarok és szlovákok közötti szám­beli különbséget. (Tizenkét millió magyar él a Kárpát­medencében három és félmillió szlovákkal szemben!) A szlovákok a népesség alapján determinálják a ma­gyarságot, a népiség elvén morzsolják fel a magyar birodalom egységét és kétségtelen, hogy a jövő nagy magyar feladata lesz: összhangba hozni a népiség jo­gos követelményeit a történelmi egység parancsával. A szlovák kérdés mai formájában annyiban ked­vezőbb a trianoni békeszerződéssel teremtett helyzet­tel szemben, hogy a cseh imperializmus megszűnésé­vel igazi helyére került vissza, oda, ahová való: a magyar történelmi határok közé. A csehszlovák köz­társaság kebelében élő szlovákokkal a magyar-szlovák viszonyt semmiképpen sem lehetett volna rendezni. A csehek nem tartoznak a Kárpátmedencéhez. Az ő jelenlétük itt felborítja a természetes rendet és idegen imperializmus szolgálatában feldúlja a békés lehető­ségek kialakulását. A Kárpátok medencéjébe beha­toló imperialista törekvés már eleve kizárja az ittélő népek békéjét. Az ide behatoló idegen hatalmi törek­vés nemcsak örök békétlenséghez vezet, hanem egyen­súly hijján állandó bizonytalanságba sodorja a tá­volabbi Európát is. Ezért nincsen más megoldás a Kárpátmedencében, mint a történelmi magyar állam kerete, amelyben az összes ittélö népek megfelelő szerephez jutnak. A legnagyobb magyar hivatás-, en­nek érdekében működni. A világbéke érdeke, hogy Európa ebben a magyarságot támogassa. És nem me­rünk kételkedni abban sem, hogy az érdekelt népek ebben a magyar törekvésben — ha megfelelő formát nyer — nem az erőszak érvényesülését, nem elnyo­mást és zsarnokságot fognak érezni, hanem érdekeik legmagasabb védelmét, természetes gazdasági boldo­gulásukat, népiségük és emberségük szabad érvénye­sülését fogják megtalálni a modern szociális és nem­zetiségi elveken felépülő szentistváni birodalomban. Kárpátalja írta : KEMÉNY GABOR Azok a népek, melyek a történelmi fejlődés ko­rán az európai forgószínpad tengelyébe, világáram­latok keresztútjára és ütközési felületére sodródtak, — mint ezt a magyar példa igazolja, — nagyhatalmi lehetőségeik feladásával adóztak hálátlan szerepük­nek. Ha ezt a törvényszerűséget olyan népekre is ki­terjesztjük, amelyek szervező és alkotó erők hiányá­ban képtelenek voltak a múltban önálló államiságot vagy sajátos nemzeti életformát kialakítani, megál­lapításunk annyiban módosul, hogy az ilyen kis népek sem politikai történet, sem külön történelmi hagyomány felett nem rendelkeznek. Ezeknél a kis népeknél, melyeknek legjellemzőbb kifejezői Duna­Európában találhatók, a történelmi és népi hagyo­mány egybeolvad s az így keletkezett társadalmi, néprajzi és helytörténeti jelenségeknek új gyűjtő­fogalmuk támad: a népi történet. A kárpátaljai ruszin vagy magyar-orosz nép egész fejlődéstörténete ilyen természetű népi-törté­nelmi hagyományra épül. Ez a hatszázezer lelket számláló népcsoport, mely összes kivándoroltjaival sem éri el az egy milliót, közel nyolc százada dacol Nyugattal és a nyugati műveltséggel, annak a kelet­európai gondolatkörnek jegyében, melytől a közép­dunai erőviszonyok kialakulásakor végzetesen el­szakadt. Ez a valláspolitikai és történeti kettősség vé­300

Next

/
Thumbnails
Contents