A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)
Taubinger István: A visszatért Felvidék mai gazdasági helyzete
Az elmondd lakból láthatjuk, hogy a hazatérő ipar a visszacsatolás következtében olyan problémákkal találta magát szemben, amelyek egyrészt a csehek által végrehajtott célzatos iparrombolásból, másrészt pedig a határrendezés folyományaképen előállolt elkerülhetetlen adottságok reális következményeiből adódtak. A visszacsatolt ipar létét fenyegető nehézségekkel szemben a mérleg másik oldalán fennállott az ipar minden áron való fenntartásának, sőt fejlesztésének szinte parancsoló erejű szükségessége. Hiszen a visszacsatolt terület gazdasági szintjének fenntartását csak az ipar virágzása biztosíthatta és csak az ipar adhatott kenyeret a mezőgazdaságban elhelyezkedni nem tudó emberfeleslegnek. A kisebbségi sorsból hazatérő vezetők — politikusok és közgazdászok egyaránt — a legteljesebb felelősségérzettel tudták, hogy kötelességük a visszacsatolt területen mind a gazdasági kiegyensúlyozottságot, mind pedig a szociális jólétet biztosítani, mert csak ezen a kettős alapon állhat szilárdan az a nemzetttest, amelyet a sors a végek őrzésére rendelt. Egy év történelmi távlatából láthatjuk, hogy a két merőben ellentétesirányú adottság milyen nehéz feladat elé állította azokat, akiket az átélt kisebbségi sors ennek a kérdésnek a megoldására kötelezett. Az első időben a legkisebb mindennapos gazdasági probléma is a felvidéki ügyeket intéző Tárcanélküli Minisztériumban futott össze. Rövidesen nyilvánvaló lett, hogy a minisztérium hivatásánál fogva képtelen a feltorlódó és legtöbb esetben nem hatáskörébe tartozó ügyeket sikeresen elintézni. Ezért a visszacsatolt ipar problémáit két részre osztották: az egyik csoportba kerültek a külföldi vonatkozású iparügyek, többek között a külföldi tartozások és követelések kérdése, valamint a pénzügyi problémák anyaga; a másik csoportba pedig azokat az iparral összefüggő kérdéseket sorozták, amelyeknek elintézése a hazai hatóságok és hivatalok hatáskörébe tartozott. A külföldi vonatkozású kérdések intézését a minisztérium továbbra is fenntartotta magának, a belső vonatkozású ügyek elintézésére pedig a minisztérium megfelelő ipari érdekvédelmi szerv alakítását határozta el. Már említettük, hogy a hazatérő iparnak számos olyan problémája volt, amely éppen az anyaországi ipar érdekeivel való ellentétből keletkezett. Ezért a felvidéki érdekvédelmi szervezkedés megoldásánál nem látszott megnyugtatónak, ha a hazatérő ipar fenntartás nélkül csatlakozik a már meglévő anyaországi szervezethez, hanem külön felvidéki érdekvédelmi szerv megalakítása látszott szükségesnek. így alakult meg a minisztérium kezdeményezésére a Felvidéki Gyáriparosok Szövetsége, azzal a célkitűzéssel, hogy a visszacsatolt terület iparát először talpraállítsa, azután pedig zökkenő nélkül beolvassza az egyetemes magyar gazdasági vérkeringésbe. A Szövetség alapszabályaiban kifejezésre juttatta, hogy működését csupán ideiglenesnek tekinti, amely magától végetér, mihelyt sikerül az Anyaország és a visszacsatolt terület között lévő különbségeket kiegyenlíteni. A Felvidéki Gyáriparosok Szövetsége működését az illetékesek közül is igen sokan ferde szemmel nézték az országban, mert indoktalanul szeparatisztikus törekvést láttak működésében. A Szövetség ezen veszedelmes vád elhárítása cél jából és valóban átérzett építő munkájának bizonyítá sára, elfogadta a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége ajánlatát és — mint önálló Felvidéki Fiók beolvadt az országos magyar gyáripari érdekvédelmi szerv kötelékébe. Ezzel a szervezési megoldással lehetővé vált, hogy a Felvidék és az Anyaország közös természetű ipari kérdéseiben elfoglalt egységes fellépéssel sikeresebben lehetett biztosítani a Felvidék érdekeit is. viszont a speciális felvidéki érdekek megvédésére a Fiók — függetlensége révén biztosította magának a cselekvési szabadságot. A Felvidéki Fiók, amely Kárpátalja visszacsaló lása után Felvidéki és Kárpátaljai Fiókká bővült, szoros összeköttetésben áll a Tárcanélküli Minisztérium mai és mint kezdeményező és véleményező szerv nagyban hozzájárul a minisztérium sikeres gazdaságpoliti kai működéséhez. A Fiók a felvidéki ipar érdekeinek megvédése cél jából számos olyan akciót indított, amely országos viszonylatban is kedvező hatással lesz a gazdasági életre. A legégetőbb belipari probléma megjavításának céljából a Fiók elsősorban mozgalmat indított a MÁV tarifarendszerének megváltoztatására. A kis távolságokra készült MÁV tarifarendszer mellett való szállítás ugyanis olyan súlyos tehertételt jelent a nagy távolságokon fekvő felvidéki és különösen kárpátaljai vállalatoknak, ami eleve lehetetlenné teszi versenyképességüket. A Felvidéki és Kárpátaljai Fiók, az érdekeltek és a hatóságok bevonásával, több értekezletet rendezett ennek a problémának a megvilágítására és nagy gonddal kidolgozott emlékiratban ismertette az összes hivatalos fórummal ennek a gazdasági életre igen fontos kihatású kérdésnek a sürgős megoldását. A Fiók kívánsága röviden az volt, hogy a jelenlegi tarifarendszert sürgősen építsék át degresszív tarifarendszerré és addig is, amíg a tarifareform megtörténik, a Felvidéken fekvő iparvállalatok részére — versenyképességük biztosítása céljából — megfelelő szállítási kedvezmény biztosíttassék. A felvidéki gyáriparosok ezen mozgalmát magáévá tette a Kassai Kereskedelmi és Iparkamara s támogatta azt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is. Tehát az akció országos arányúvá bővült. A Tárcanélküli Minisztérium felkarolta az érdekvédelmi szervkezdeményezését és ennek következtében az előterjesztett javaslatokból máris számos részletkérdés megvalósult. így a MÁV megszüntette a tőrt tarifák rendszerét, a románokkal szorgalmazott tárgyalások eredménye263 17'