A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Manga János: A visszatért felvidék néprajza

A temetés előtt nagy eső volt a faluban és teljesen elázott a temetőbe vezető út, úgy hogy a halottas menet a nagy sárban alg tudott a temetőbe jutni. Erről a következőképen énekelt: ,,Kedves Gerlík Mariám, de nagy úr vagy. Téged visznek, én meg a sárt gázolom, kedves Garlík Mariám, kedves mostoha leányom. Népi hangszerek. A népzene — Bartók Béla szerint — mindazoknak a dallamoknak összessége, amelyek valamilyen emberi közösségnél kisebb, vagy nagyobb területen bizonyos ideig használatban voltak, vagy vannak, mint a zenei ösztön spontán kifejezői, népszerűen szólva: a népzene olyan dallamokból tevődik össze, amelyeket sokan és sokáig énekeltek. Körülbelül ugyanígy definiálhatjuk a népi hangszereket is: népi hangszereknek azokat a hangszereinket nevezzük, amelyek nemzetünk tradícióit leghívebben megőrző parasztságunknál bizon vos ideig használatban voltak, vagy vannak, mint a zenei ösztön hangszeres kifejezői és amelyeket parasztságunk nemcsak használt, hanem maga is készített. Az elmondottak szerint a népzene két tényezőből, a népdalokból és a tulajdonképpeni népzenéből, a nép hangszeres zenéjéből tevődik össze. Sajnos, a nép magakészítette hangszereit kiszorítják a használatból a gyári, internacionális hangszerek. Két oka is van ennek. A népi hangszereknek egyszerű eszközökkel való elkészítésére csak a pásztoroknak volt idejük. A másik és szintén lényeges ok a gyári hangszerek olcsó volta. Ha tekintetbe vesszük, hogy egy díszesebb duda elkészítése körülbelül egy hónapot, egy faragott furulya elkészítése egy hetet is igénybe vesz, könnyű a következtetés, mert egy harmonika ára nem több hároinnég3

T napi napszámnál. Már nemcsak a harmonika, hanem a mandolin, benjo is kezd otthonra találni falvainkban, pedig ezek a gyári termékek már sohasem lehetnek egy népi közösség zenei ösztönének kifejezői, mert hiányzik belőlük az a nemzeti jelleg és tradíció, amely a népi hangszereket jellemzi. A dudának — igaz — kelet a bölcsőié, onnan teriedt el nemcsak a keleti, hanem a nyugati népek között is; ma megtaláljuk a szomszédos szláv népeknél, az angoloknál, németeknél, de a magyar pásztor dudá ja mégis magyar népi hangszer, mert elkészítési módját és anyagát, továbbá a hangszer klaviatúráját tekintetbe véve, könnyen megállapíthatjuk, hogy lényegesen különbözik rokonaitól. A Felvidéken ma még használatban levő népi hangszerek a következők: a különféle hosszúságú, de hangolásukra nézve egységes típust képviselő harántés hosszantfurulyák, tülkök, dudák és citerák. Kanásztülök. A kanásztülköt a Felvidéken Gömörben, Ipoly vidékén, Garam völgyében, ritkábban a Mátyusföldön és még ritkábban a Csallóközben a disznócsorda kihajtásánál használják a kanászok. A tülök hangjával figyelmeztetik a gazdasszonyokat, hogy engedjék ki a disznókat. (A tehenes rézkürttel ad jelzést a szarvasmarhák kihajtására.) A régi kanásztülkök legtöbbnyire magyar ökör szarvából készültek, azonban a hagyományokhoz nem ragaszkodó és fiatalabb kanászok a hosszabb tehén-, vagy ökörszarvat is felhasználják tülökkészítésre. A kanásztülök elkészítése nem kíván olyan nagy g3

Takorlatot, mint például a duda, vagy pedig a furulya elkészítése. A szarv hegyes végét lefűrészelik, majd az itt támadt nyílásba ugyancsak szaruból, a fémkürtökéhez hasonló fúvókát készítenek. Mivel ennek a fúvókának elkészítése, kifaragása adja a legtöbb munkát, a fiatalabb kanászok inkább közönséges rézfúvókát használnak. Gyakori azonban a fúvóka nélküli tülök is. Ezeknél a szarv vékonyabb vége a lefűrészelés után keletkezett természetes nyílásban végződik. Valószínű, hogy ez a régi formája a kanásztülköknek és a fúvóka használata csak rézfúvók elterjedése után vált használatossá. A szarv vékonyabb végének lefűrészelése, illetve a fúvóka beillesztése után az alsó, vastagabb végét szépen körülvágják, vagy félkörökkel kicsipkézik, majd viasszal, vagy zsiradékkal fényesítik. Ezután spárgát, vagy szíjat kötnek rá, hogy nyakukba akaszthassák. A szíjat, vagy spárgát a tülök alsó végén egy kifúrt lyukba erősítik, felső végén pedig egyszerűen kőrűlkötik. A tülöktartó szíj az ostorhoz hasonló, vékony gömbölyű fonás, mely az alsó végén levő kötésnél egy, kettő, vagy három pár csipkézett nyelvvel van díszítve, mint a karikás ostoroknak a karikához csatolt része. Ha a tülöknek szánt szarv nem elég hosszú, gyakran meghosszabbítják egy vörös- vagy sárgarézpléhből csőszerűre formált toldalékkal, mely apró szegekkel van a szaruanyaghoz erősítve. A hosszabb tülköt jobban szeretik a kanászok, mert annak mélyebb, búgóbb hangja van, mint a rövidebbnek. A legtöbb kanásztülök hossza 50—70 centiméter között váltakozik. De leginkább a kanászbojtároknál, gyakran látni 35—40 centiméter hosszú kis tülköket is. Furulya — furugla. A furulya, vagy amint Csallóközben és Mátyusföldön nevezik, „furugla", már szorosan vett értelem- 236 —