A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Nagy Zoltán: A Felvidék magyar művészete

Schubert Gyula: Pozsonyi részlet. A másik művészegyesület, amely az államfővel ulatkor már nagy múltra tekinthetett vissza, a pozsonyi „Képzőművészeti Egyesület" volt, amely 1884-ben alakult, s már a mult században nagyszabású, köztük nemzetközi kiállítások rendezésével vonta magára a figyelmet. A budapesti művészeti egyesületek sokasodásával és megerősödésével később elveszítette erős fényét, de fennmaradt, s amikor a Felvidék leszakadt Magyarország testéről, ez az egyesület volt az első, amely magába tömörítette a kisebbségi művészeket. A húszas évek elején nem vert fel olyan nagy port, mint besztercebányai ki sebb testvére, de annál szívósabb munkát végzett, s hogy a művészek támogatásához szükséges anyagi fedezetet megteremtse, nem riadt vissza bálok rendezésétől sem. Hatáskörét a művészek szervezésén és nevelésén túl tehát ilymódon is kiterjesztette a pozsonyi társadalomra, de ezt a munkát még inkább fokozta a kiállítások és müteremlátogatások, valamint képek és szobrok kisorsolásával is. A harmadik egyesület, amelyről meg kell emlékezni, már kizárólagosan a szlovák művészek csoportosítására, összefogására, nemzeti, faji öntudat nevelésére alakult. Ez az „

Umelecká Beseda Slovenska" Pozsonyban, majd később, mint negyedik s ugyancsak szlovák művészegyesület, Túrócszentmártonban alakult meg a ,,

Spolok Slovenských Umelcov". Előbbi inkább műkereskedelmi társaság, utóbbi pedig esztétikai és nemzeti szempontok hirdetője. A kettő szoros együttműködést létesített. Az elsősorban művészi egyesületek mellett két másik tömörülésről kell még szólani, amelyek keretén belül a magyar művészek is helyet találtak; s a művészét érdekében talán még az öncélú művészi egyesületeknél is többet tettek. Ezek a komáromi Jókai-Egyesület és a kassai Kazinczy-Társaság képzőművészeti szakosztályai. Az utóbbi az 1934. évi jubileumi kiállításon, előbbi pedig 1925-ben a Jókaicentennáriumon rendezett kiállításával tűnt fel és lépett a képzőművészeti egyesületek sorába. A húszas évek első fele a kétségbeesett szétszóródás elleni küzdelemben, a művészek tájékozatlanságában és magukrahagyatottságában telik el. A húszas évek közepén azután már kialakulnak a fentnevezett központok és keretek, amelyekhez később, 1931-ben még egy csoportosulás csatlakozik, a Szlovenszkói Úttörő Művészek csoportja, amely a harmincas években a legnagyobb szabású szlovenszkói magyar kiállításokat rendezte. A szlovenszkói magyar művészi élet akkor ér kezett első, nagyjelentőségű állomásához, amikor 1936-ban, a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság, valamint a Pozsonyi Képzőművészeti Egyesület kezdeményezésére megrendezték a szlovenszkói magyar festőművészet ankétját, amelynek egyes felszólalásait a pozsonyi rádió is közvetítette és a Forum c. lap egész terjedelmében leközölte, de foglalkoztak vele más lapok és folyóiratok is. Ezen az ankéten sok gazdasági, társadalmi és tisztán művészi kérdést tisztáztak, aminek a későbbi fejlődésben nagy jelentősége volt. A legfontosabb jelentősége az volt, hogy általánossá tették a kisebbségi, de mindenképpen magyar művészi tudatot. Ezek az egyesületek, csoportok és mozgalmak voltak azok a keretek, amelyek a cseh államiság húsz éve alatt kisebb-nagyobb lehetőséget nyújtottak általában a kisebbségi szlovákiai, különösen pedig a magyar művészi élet számára. Természetes, hogy céljaikat nem tudták teljesen megvalósítani. Problémáik általában két irányba tagozódtak: társadalmiak és formaiak, stilisztikaiak voltak. A társadalmi problémák aránylag elég könnyen megoldást nyertek a művészi egyesületek megalakulásával, de annál nehezebben világosodott mec a stílus kérdése. A niaJánoska Tivadar: Csendélet, — 204 —