A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Schubert Tódor: A felvidéki magyar kultúrélet

nemzeti és kulturális munkát. Szemben a vidéki városokkal, ahol jobbára a Színházi Élet kelléktárából válogatták ki a darabokat, ezek csakis értékes magyar drámákat játszottak. A magyar drámairodalmat Pozsonyban kimondottan a Toldv-Kör képviselte, ő vitte színpadra a magyar klasszikusokat és a modern drámairodalom kiváló alkotásait. Nemzeti ünnep volt minden előadás a pozsonyi Városi Színházban, amelyre a magyarság nemcsak nemzeti kötelesség iránti tiszteletből járt el, hanem a művészi nívó iránti elismerésből is. Még fontosabb kultúrtényező lett a műkedvelés a magyar faluk életében. Éveken keresztül ez az egyedüli művelődési ténykedés és népnevelés. A színjátszással teremtették elő a kultúrélethez, hősi szoborhoz stb. szükséges összegeket, ebből építettek pompás és nagy befogadóképességű kultúrházakat, színházakat. A gyakori játék következtében magasra emelkedett a falu színészi játéka. Különösen meggyőző bizonysága ennek a zsigárdi gyermekek János Vitéze, amellyel országos nevet szereztek a falusi színpadnak. Sajnos, nem mondható el ez a dicséret a darabok megválogatásáról. A falusi színpad a mult századi színművek ledarálása után a legmodernebb operettekhez ugrott át, vagy pedig hazailag előállított silány darabocskákat adott elő. Darabot írni a falusi színpadok számára kifizetődött, sőt nagyon jó üzletnek bizonyult. Ennek következtében gombamód teremtek a drámaírók, akik évente két-három darabot is kiadtak. A falusi színpad elkanyarult tulajdonképpeni anyagától. A sláger a Színházi Élet kelléktárából került ki, s színpadra és közönségére alkalmatlan darabok lejátszásában töltötte kedvét. A magyar dalkultúra. A magyar dalkultúra ügyeivel a Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség foglalkozott. A szövetség a legeredményesebb kisebbségi szervek közé tartozott. Néhány év alatt ezernél több működő dalos tagot szervezett be keretébe. Minden nevesebb dalegyesület belépett tagjai közé, úgyhogy szervezettsége az egész magyar nyelvterületre kiterjedt. A Dalosszövetség a magyar dal terjesztését tűzte ki célul. Népszerűsítette a dalkincset és különös gonddal támogatta a dalárdákat. Nem egy alkalommal tartott karmesterképző tanfolyamot, ahol új és fiatal karmestereket képzett ki. Fejlesztette a kórustechnikát, segítségére ment a dalköröknek, résztvett új dalegyletek megalapításában. Mindezt csöndben, szinte észrevétlenül csinálta, úgyhogy a Dalosszövetség építő, köznapi munkájáról alig tudott a magyar közvélemény. A csendes építő munka szép eredményeket ért el. A cseh és szlovák kultúrmunkások nem egyszer idézték eredményeiket és — minden esetben megcsodálták szívós és nívós munkájukat. Még az állami hivatalok is jó szemmel nézték ezt a munkát. Államsegélyt azonban, ellentétben a cseh és szlovák dalkórusokkal, a magyar egyleteknek nem adtak. A Dalosszövetség életének legnagyobb eseményei a kétévenként megrendezett dalos hangversenyek voltak. Sokáig ez az országos hangverseny az egyedüli esemény a magyarság életében, ahol a nemzet találkozott és demonstratíve adhatott kifejezést nemzetiségének. Ezen a találkozón találkozott a magyar politika és kultúra, ez rázta fel a tespedő vidéket és várost. Különösen nagy méretű volt az 1935-ös érsekújvári dalosverseny, A szövetség összesen -l országos hangversenyt tartott. A dalosversenyek versengést vittek a magyar dalkórusok életébe és közvetlenül is hatással voltak a színvonal emelésére. A sok dalárda közül országos hírnévre tett szert a Kassai Zenekedvelők Koszorús Dalegylete, a pozsonyi Bartók Béla Dalegylet, a Lévai Dalárda, a Komáromi Dalegyesület, a nyitrai SzMKEdalárda, a vágsellyei Cecília-kórus és a galántai HanzaDalárda. A Dalosszövetség a népi magyar dalkultúrát népszerűsítette. A német Liedektől a népi zenéhez utasította a dalosokat és műsorukba Bartók, Kodály és a többi új magyar muzsikusok műveit iktatta. A pozsonyi Bartók Béla Dalegylet több önálló hangversenyt is adott az új magyar kóruskultúrából. Baloldali kultúrmunka. A kulturális munka tömegvonzó erejét és egyedül boldogító útját a csehszlovákiai magyar baloldal is hamarosan felismerte. A baloldal is, akárcsak a kisebbség minden egészséges szervezete, a kultúrán keresztül akart a magyarsághoz férkőzni. Ezért a politikai és a népvédő munkával párhuzamosan nagy kulturális tevékenységet fejtett ki, sőt nem egyszer kulturális eszközökkel ágyazta meg a helyet politikai céljai, akciói alá. A politikából kiábrándult magyar tömeg ugyanis nem hitt a politikai akciókban és emberekben, látta tehetetlenségüket, nem egyszer közéleti romlottságukat is, s csak a dolgozó és tényleg eredményeket nyújtó mozgalmakat követte. Különösen állt ez a baloldalra. A baloldal a harmincas évek után elvesztette tömegeit. Eszméik, magyar szempontból áruló szerepük és zsidó vezetőgárdájuk minden kapcsolatukat elvesztették a kisebbségi emberrel. A politikán keresztül, amely lépten-nyomon keresztezte a közösség érdekeit és elkeserítette az egyedet, nem tudott feléjük közeledni. Az elvesztett terület visszaszerzését a kultúra segítségével akarta véghezvinni. Politikai céljai elérésére szokatlanul erős kulturális mozgalmat kezdett, amelyből látszólag sok jó és dicsőség háramlott a kisebbségre. Az a kulturális „dumping" és szellemi fölény, amely a baloldal részéről kitermelődött, némileg eredménnyel is járt. Sok tisztességes magyar ember, — 128 —