A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Schubert Tódor: A felvidéki magyar kultúrélet

hívén a kultúra erejében és tisztességében, csatlakozott hozzájuk és szekértolója lett a baloldali politikának. A baloldal kultúrmunkásai jól felkészült és nagy rutinnal rendelkező emberek voltak. A vezető és támadó gárda az emigránsokból került ki, akik tulajdonában voltak a brilliáns diszkussziónak, jó taktikai érzékkel rendelkeztek és alaposan ismerték a korabeli európai és magyar szellemi áramlatokat. Taktikai érzékük a baloldali munka-módszer megválasztásában is megmutatkozott. Ezek a politikailag lejáratott és magyar szempontból kompromittált zsidók, hogy hozzáférkőzhessenek a magyarsághoz, általános területre csalták. A kultúra nemzeti vonásait elszíntelenítették, vagy fasizmusnak nevezték (és ki ne félt volna attól Csehszlovákiában, hogy fasisztának lássék!) s a humanizmusról és az európai szellemi közösségről beszéltek. Frazeológiájuk kihagyhatatlan terminusa volt: a középeurópai sors, európai közösség, kiállás a humanizmus mellé, a haladó szellem stb. és a rakásra halmozott idegen kifejezés. (Nem túlzás a következő: átlagban 15 szóból 7—8 idegen volt.) ők képviselték a szellemi tolvajnyelvet, ők voltak a nívó, ők kiáltók ki az írókat. Akiket ők nem ismertek el, az csak firkász maradt s szánalmasan bukdácsoló fasiszta, vagy őrmester. A nemzeti hagyomány hangsúlyozását maradiságnak és reakciónak minősítették. Ellenük írni: a szellem, a humanizmus és az állam elleni vétek lett volna. Az állam oltalmát és csendes helyeslését minduntalan igénybevéve kiállottak és demonstratív írói kinyilatkoztatásokat tettek. Hol a magyarországi, hol az itteni viszonyok és emberek ellen tiltakoztak. hol a világbéke-kongresszust köszöntötték. Mi tagadás? Egységükben sok erő és sok imponáló vonás volt. Megtámadhatatlanságuk tudatában sokáig terrorizálták a kulturális életet és visszavonhatatlanul ítélkeztek emberek és események felett. A humanisták és haladók annyira eljutottak, hogy az egyik kisebbségi falukutatót azért ítélték el, mert nem a marxi történelmi szocializmus szerint dolgozik, egy másik kisebbségi írót, aki támadta a magyarellenes pozsonyi rádiót és magyar színt követelt a kultúréletbe. csendőrőrmesternek, veszedelmes fasisztának nevezték. A terror erős volt, mert a jobboldal sok „vezetője" puhánvan és gyáván bújt meg előttük, s mindenben igazat adott nekik. Megtörtént pl. az a hallatlan eset is, hogy az ellenzéki magyarság lapjának, a Prágai Magyar Hírlapnak a szerkesztője vette védelmükbe. Az egyik kultúrmunkás megtámadta az emigránsokat és elítélte működésüket, szerepüket. Akkor az egyik baloldali ember Kossuthhoz, Eötvöshöz hasonlította ezeket a sikkasztó zsidókat, a vörös idők nagyságait. A jobboldal méltatlankodott a párhuzam miatt, az említett szerkesztő azonban a baloldalnak adott igazat. Sok jobboldali állandóan ..udvarolt" nekik, hogy elismerjék és zseninek tartsák. Amikor az európaisággal, haladással és a humanizmussal tábort toboroztak össze, leszálltak a kisebbségi életbe. Kezdtek a magyarság megváltói lenni. A baloldali irodalom közbenjárására adakozott Masaryk Tamás a kisebbségi kultúréletnek. Az ő egy milliója volt a trójai faló, ami azonban sohasem tudott bekerülni a kisebbségi társadalomba. A baloldali kulturális törekvések két irányban működtek. Egyrészt meg akarták nyerni és kormánytámogatóvá akarták tenni az egész társadalmat, másrészt saját híveik művelésével foglalkoztak. Az első pontban együtt dolgoztak a kommunisták és a szociáldemokraták. Kulturális népfrontot akartak csinálni az összmagyar erők és egyesületek bevonásával. A kulturális front „meggründolására" több kísérletet tettek. Először a Masaryk-Akadémia keretével próbálkoztak meg, de a magyarság abba nem lépett be. A második kísérlet az ú. n. érsekújvári Tavaszi Parlament volt, amelyet azonban a jobboldal sajátított ki magának és szellemi fölényével meghiúsította a taktika sikerét. Harmadszor az Országos Kultúr tanács tervét vetették fel, amelyben az összes egyesületek, csúcsszervek egyesültek volna hallgatólagos szociáldemokrata fennhatóság alatt. A kísérletek kivétel nélkül meghiúsultak, a népfront csak két irányból tudott megalakulni: a kommunistákból és a szociáldemokratákból. Több sikerrel dolgozott a szociáldemokrácia saját keretein belül. Hivatalos szerve az ú. n. Munkás Akadémia és Munkás Testedző volt. Később a helyi fiókokból megalakították a Munkás Akadémiák Szövetségét. Az Akadémiák előadásokat tartottak és népünnepélyekel rendeztek. Témáikat a csehszlovákizmus (Masaryk és a demokrácia, Masaryk és a . . . egyél) változatban beszéltek Masarykról, azután a szokásos baloldali nemzetközi témák, magyar vonatkozású előadásaik csak az utolsó évben voltak) területéről merítették. rendezéseik pedig aktivista népgyűlések voltak. A Munkás Akadémia azáltal, hogy a magyar munkásság nemzeti tudatát, ismeretanyagát elhalványította, a szlovákosításnak segédkezett. Sok helyen ennek az útját készítette elő. A Munkás Akadémiák főbb irányítói Schulz Ignác, Szerényi Ferdinánd, Szalatnai Rezső. Peéry Rezső, Surányi Lajos stb. voltak. Amikor a szociáldemokrácia csődöt mondott színtelenítési kísérleteivel, akkor jelentkezett a kommunista párt a magyar kultúra területén. Okulva a szoA Visszatért Felvidék Adattára - 129 9