A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Schubert Tódor: A felvidéki magyar kultúrélet

lyára mentek, csaknem kivétel nélkül szlovák iskolába jártak. Két évtized elég lett volna arra, hogy Kassa magyar szellemisége eltűnjék. A szlovákság természetesen más városokban is harcolt és igyekezett gyökeret verni. Még olyan magyar városban is, mint Érsekújvár, kb. 7 szlovák társadalmi és kulturális egyesület tevékenykedett és foglalkozott a lélekhalászással. 2. A szlovák kultúrpolitika munkájának nagy részét a határszéli és a szórványokon élő szlovákok gondozására terelte. A szlovák telepeket iskolával, könyvtárral és egyéb művelődési eszközökkel látta el. Gondoskodott arról, hogy a fináncok, csendőrök, jegyzők gyerekei szlovák iskolába jussanak. Ha egy magyar faluban négy-öt szlovák iskolaköteles volt, már iskolát nyitott nekik. Az osztálynyitáshoz szükséges létszámot magyarok becsalogatásával érte el. A Liga ezeknek a gyerekeknek ruhát, cipőt, élelmezést, tanszert adott és szüleiket is támogatta (majorokban, állami helyeken az elsők között kaptak munkát). Az állami alkalmazottakat pedig hivatali nyomással kényszerítette be a szlovák iskolába. A szórvány-szlovákok iskolaszükséglete adott jogcímet csaknem minden esetben arra, hogy magyar falukban szlovák iskolákat létesítsenek. Ezen az alapon közel száz községben állítottak fel szlovák iskolát. 3. A szlovák kultúrpolitika ellenséges szándéka a visszaszlovákosításnál mutatkozott meg a legigazabban. A szlovák történészek és etnográfusok kikeresték az „elmagyarosodott" szlovák vidéket — Csallóköz kivételével minden magyar vidéket annak tartottak — és feldolgozták történelmi, népi és művelődési szempontból. Granatier, Houdek, Palkovics megállapították az „igazi" magyar-szlovák határt és az elméletet a Slovenská Liga és a Národná Gárda programjává tették. A hódítás először a Garam-mentén kezdődött el. Léváról haladtak dél felé a trianoni határig. A Garamvonal északi felével, ahol nagyobbrészt színtiszta magyar családok vannak, nem foglalkoztak, mert a népesedési adatok alapján ezt a vidéket a magyarság számára elveszettnek tartották. Egyes községekben már meg is kezdték a szapora szlovák családok tömeges betelepítését. A déli részén a névelemzés és a helytörténet alapján megállapították, hogy a községek lakóinak nagyobbik fele szlovák. Adataik alapján kimondották és az egész szlovák közvéleménnyel elfogadtatták, hogy „az elmagyarosodott szlovákok visszaszlovákosítására joguk van". Ezért tekintet nélkül szlováknak tartottak minden szláv nevű magyart és követelték, hogy csatlakozzék a szlovák sorsközösséghez. 4. A szlovákoknak az volt a legfőbb törekvése, hogy népi határaikat a magyarság kárára minél jobban kinyújtsák. Ezért megtámadták azokat a magyar vidékeket, amelyek szomszédjai voltak a szlovákságnak, vagy pedig benyúltak a szlovák népiségbe. Ilyen volt pl. Csallóköz északi fele, a Mátyusföld keleti része, a nyitravölgyi palócság, a kékkői járás magyarsága, Bodrogköz stb. A módszer hasonló volt a más vidékeken folytatott munkához. Szlovák iskolát nyitottak a magyarság „kívánságára", különféle kedvezménnyel idevonták a magyar diákokat, a szlovák elemeket gazdasági előnyökkel, juttatásokkal segítették. Nagy kedvezményben részesültek azok is, akik szlováknak vallották magukat és a szlovák népcsoporthoz csatlakoztak. A szlovák kultúrpolitika legélesebben a kassai szórványok magyarságát támadta. Gazdasági és politikai pressziókkal az állampolgárság elvonásával évről-évre szüntette meg a magyar iskolákat. Más, nem egészen emberi, nem humánus és tisztességes utakon pedig az istentiszteletekről űzték ki a magyar nyelvet. A szlovákság korlátlan hatalmi erővel és súlyos anyagi áldozattal próbálta meg érvényesíteni törekvéseit. Nemzeti céljaik elérésének reményében felfüggesztették a legtermészetesebb etikai és emberi szempontokat is és a legkegyetlenebb eszközök segítségül hívásától sem riadtak vissza. Az iskolapolitikára pl. sok milliót költöttek el, sok családot, egzisztenciát tettek tönkre, másutt falvakat szorítottak ki természetes jogaik gyakorlásából stb. Eredményeket mégis csak külsőleg tudtak elérni. A szlovák iskolák azonkívül, hogy a beléjük járó magyart az analfabetizmus fokán hagyták, semmi más rombolást nem csináltak. A városok félig-meddig behódoltak, a polgár óvatos volt és számító, a falu azonban megmaradt teljesen magyarnak és nem tudott megalkudni. A szlovák törekvések hajótörést szenvedtek lelkén. A faluban épített szlovák iskola és kultúrház új és pompás épület volt csupán, aminek most a magyarság látja hasznát, látható, vagy dicséretreméltó eredményt azonban nem ért el. A szlovákság ezt az 1937. év táján maga is belátta. A magyar paraszt nemcsak, hogy nem hódolt be, hanem még az odatelepített szlovákságot is veszélybe hozta. A Slovenská Liga vidéki gyűlései tele vannak panasszal, panaszkodnak a magyarság nagy ellenállóképessége és támadó készsége miatt. Még 1936-ban is szomorúan állapítják meg, hogy „a szlovák nyelv érvényesítése, terjesztése nem történik elég energikusan". A Slovenská Liga 1936 február 9-én tartományi gyűlést tartott Érsekújvárt. Ezen a gyűlésen részben hivatalosan is beismerték a hódító politika eredménytelenségét, másrészt pedig újból összefoglalták magyarellenes mozgalmuk lényegét. A gyűlés a következő határozatokat fogadta el: „A Slovenská Liga országos választmánya a hely/ kiküldöttek indítványai alapján a következő határozatokat hozta: Általános követelmények: 1. Az osztályok tanulóinak maximális létszámáról (60—50) szóló 226/22. 5. §. törvény ne vonatkozzék a - 112 —