A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Schubert Tódor: A felvidéki magyar kultúrélet

mint már a legkülönbözőbb oldalról is megállapították. De ha most már örökösen csak kritizálunk és szinte mániákusan csak azt feszegetjük, hogy minő hibákat követtünk el és közben megfeledkezünk az újrakezdés komoly munkájáról, akkor félő, hogy ezzel még jobban kiélezzük az ellentéteket, jóllehet az a célunk, hogy megteremtsük a szlovákiai magyar kultúregységet. — Miért került a népi kultúra a művelődéspolitika tengelyébe? — Ennél a kérdésnél Makkai Sándor erdélyi református püspökkel felelek: „Egész lelki és szellemi életünknek, kultúránknak vissza kell hajolnia a néplélek mélységébe és onnan kell öntudatra hoznia, kiművelnie és a világ előtt is megmutatnia mindazt, amiért joga van élnie a magyarságnak!" Tovább így szól Makkai: „Az intellektuális pályán maradtak, vagy leendők kis serege nemzeti jelentőséget csak mint nemzetéért élő, a nép között élő, a népet szolgáló, vezető réteg nyerhet. A tulajdonképpeni értékeket, mint nemzeti lelkületet és jellemet a nép hordozza, az intelligencia pedig a felelősséget hordozza ezekért az értékekért.' Ebből önkénytelenül is azt a következtetést kell levonni, hogy nekünk a felelősségteljes vezetőgárdát kell kinevelnünk. Szerény véleményem szerint a főiskolás városokban, Prágában, Brünnben, Pozsonyban kisebbségi tanfolyamokat kellene szerveznünk, amelyeknek a hallgatását a menzakedvezményeket élvezők részére kötelezővé lehetne tenni. — Miben látja a kultúregyletek célját és jelen tőségét? — Kisebbségi helyzetben a kultúregyletek jelentősége hatványozottabb mértékben megnő, mint a többségi nemzeteknél, hiszen legtöbbször ezekben a keretekben fejthetjük ki a törvényadta lehetőségeket. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a magyarság csak akkor lesz igazán számottevő tényező a többségi nemzetek előtt, ha intézményeit nívós tartalommal, korszerű demokratikus szellemmel tölti meg és az életölő előítéletekkel végérvénj^esen leszámol. Az önerő kifejlesztése legyen a cél, a saját nemzeti tradíciókon nyugvó nemesebb humánum, igazi embertestvériség szellemében. Nemzeti jellemünket mindig egyetemesen emberi célok szolgálatába kell állítanunk. A magyar kultúrpolitika gerince és a kisebbségi közművelődés legfőbb hordozója^ a SzMKE. A SzMKEnek szerintem, egy egészen új, kisebbségi helyzetünknek megfelelő szellemet kell kifejlesztenie, amely alkalmas arra, hogy egy nemesebb értelemben vett demokratikus légkörben a magyar nép és vezetői között új, harmonikusabb viszony alakuljon ki. Ezzel kapcsolatban kifejezésre kell juttatnom, hogy a SzMKE nem önmagáért való, nem öncélú egyesület, hanem a kisebbségi magyarság népi kultúrájának fejlesztését, régi hagyományainak megőrzését, a magyar kisebbségi szellem kiépítését célozza. Külön. önálló „szlovenszkói magyar kultúra" még nincs és ha esetleg van is csekély méretekben, az legfeljebb külsőségekben jut kifejezésre. Nekünk, szlovákiai magyaroknak is, mint végeredményben az erdélyieknek, vagy a vajdaságiaknak is, a „magyar kultúrát" kell ápolnunk, minden külön részletjelző nélkül. . ." A kultúrpolitika legfontosabb kérdése az ifjúság volt a kisebbségi sors húsz évének folyamán. Az ifjúság erős kiritkával viseltetett az idősebbek lanyhasága és közönbössége iránt. A kultúréletbe is generációs szemléletével és lendületével kapcsolódott bele. Ez a bekapcsolódás a gondolkodás eltérése miatt (a fiatalság népi alapon állott és követelte a népvédő munkát, küzdött a liberálizmus magyar képviselői ellen, akik az ellenzéki élet élén ültek) nagyon nehezen ment. A kultúrpolitika ezt a következőkép akarta megvalósítani: — Milyen módon kapcsolódjék be az ifjúság a gyakorlati kisebbségi munkába? — Szerintem: a meglevő egyesületeken át. Elsősorban legalkalmasabb a SzMKE, amely a néppel való törődés komoly munkáját végzi, sok-sok akadállyal és megnemértéssel. Az elaggott és sokhelyütt még mindig előítéletekkel telített egyesületeket frissítse fel a vezetőség a fiatalsággal. Vannak városok, ahol a kaszinók csak néhány ember kényelmét szolgálják: ez a régi világban sem volt helyes, ma pedig egyenesen bűn egész jövőnkkel szemben. Az ifjúság problémái iránt legyünk megértőbben és ne zárkózzunk el megszokott kényelmünkbe. Egy erdélyi kultúrember szavait kell idéznem: „Tudjuk-e mi úgy szeretni az ifjúságunkat, hogy érettük gyűlölni tudjuk a saját bűneinket és az ő életükért magunk is megújuljunk?" Az ifjúság akarata, életlendülete és az idősebb kuitúremberek helyes helyzetmeglátása folytán a kisebbségi kultúrpolitika előterébe is, akárcsak a szudétanémetekébe, a népi gondolat tevődött. A magyar élet szükséglete és a kisebbségi társadalom nemzeti és politikai fejlődése hozta magával ezt, amit kénytelenkelletlen tudomásul kellett venni a liberális köröknek és nép-ellenes felfogású egyéneknek is. A nép és az egész magyarság létalapja lett az a követelmény, amit több helyen ki is hangsúlyoztak. „Az a kevés intelligens magyar ember, aki itt él, csak úgy nyerhet igazi jelentőséget, ha a népért, a nép között él, a népi érdekek szolgálatába szegődik. Egész lelki és szellemi életünknek le kell hajolnia a néplélek mélységeibe, onnan kell öntudatra hozni, kiművelni és a világ előtt is megmutatni mindazt, amiért joga van élni a magyarságnak. A magyar tömegekből élő orgánumot kell szervezni. amelynek minden része egymásért és egymás által él." A magyar kultúrpolitikai program, ha nem is olyan élesen és határozottan, mint a szudétanémet vidéken, a kisebbségnél is megfogalmaztatott és irányító tényezőjévé lett embereknek, mozgalomnak és egye— 110 —