A visszatért Felvidék adattára (Budapest, Rákóczi, 1939)

Schubert Tódor: A felvidéki magyar kultúrélet

F nem a népi elvet hirdeti, nincs szüksége a németség nek. 2. A német színházak politikáját revezió alá kell venni és játékukat a népi gondolat szolgálatába kell beállítani. 3. A művészet és irodalom csakis népi lehet. 4. Könyvkiadást létesítenek, amely népi könyvekkel látja el a szudétanémet népet. 5. Az egyetemi tanszéken, gimnáziumokban és iskolákban csakis fajnémetek működhetnek. 6. Az egyetemre nagynémet professzorokat hívjanak meg. 7. A német diákokat küldjék ki a birodalomba stipendiummal. 8. Az iskolafelügyelet csakis a németek kezében lehet. 9. Minden birodalmi könyv beengedtessék a köztársaságba. 10. A torna és a sport területén a németek saját elgondolásaik és terveik szerint szabadon szervezkedhessenek és működhessenek. „Wir glauben, dass aus der Schöpferkraft des deutschen Geistes und der Stärke der Seele — wie in der Jahrtausende alter Geschichte — auch in Zukunlt Werte geboren werden, denen kein Volk der Erde Achtung und Ehrerbietung versagen kann." (37. 1.) A szudétanémet politika komoly kulturális parlamenti munkája arra kényszerítette az ellenzéki magyar pártokat, hogy ők is komolyan és felkészülve tárják fel a magyarság kulturális helyzetét. A politika súlypontja nálunk is a kulturális munka területére tolódott és a szemlélődés helyett a cselekvés területére sodródtak át. Átfogó és a németekéhez hasonló kultúrpolitikai programmot azonban nem dolgoztak ki. Csupán egy alaposabb munka született meg. Esterházy János parlamenti beszéde, amelyben felölelte a kisebbség kultúrális sérelmi anyagát és azok eltüntetését tűzte ki a párt legfontosabb teendőjéül. A jó oldala mellett a szudétanémet kultúrpolitikának káros hatása is volt a magyarságra. A népi gondolkodású és mozgékony német képviselők az ellenzéki parlamenti fronton egyre jobban eltávolodtak a magyarság parlamenti klubjától, ahol nem egy liberális, nem népigondolkodású és inaktív képviselő foglalt helyet. Ugyanakkor közelebb jutottak a szlovákokhoz, ahol csupa dolgozni kész és népi gondolkodású képviselőkkel rendelkezett a párt. A német-szlovák ellenzéki politikai front kialakulása és összefogása ekkor kezdődött meg a magyarság nélkül, sőt annak rovására. A másik, hasonlóan lényeges káros hatás a diszszimiláció elindítása. A szudétanémet párt megalakulásáig a németség a magyar táborban tömörült és mindenkor a magyar-német érdekközösséget vallotta. A szudétanémet párt a völkisch gondolat alapján új német pártot alakított, amelynek az volt a célja, hogy a németséget a magyar érdekek szolgálatából elvonja és az asszimilációt megakassza. Mindkét törekvése sikerrel járt. A németség, amikor észrevette, hogy a henleinizmus anyagilag hasznosabb számára, a telepes gondolkodás ősi receptje szerint feléje fordult és felfedezte, hogy a múltban a magyarság fel akarta falni. Elvette nemzeti jellegét és kifosztotta. Gyűlölni kezdte a magyart és mesének minősítette az érdekközösséget. A Szepesség és több német sziget, amely évszázadok óta elette a magyar nép elől a kenyeret a hivatali pályán és a szabad foglalkozásokban, ahonnan még ma is legtöbb a tisztviselő, s életterünk boldog gazdagja, „óriási" sérelmi anyaggal fordult a magyarság, mint ősellenség ellen. Az agitátorokat, akik a Szepességből és Pozsonyból kerültek ki, a szudétanémet kultúrpolitika segítségével képezték ki. Megindították a disszimilációt, a visszanémetesítést is. Pozsonyban és más városokban tömegesen fordultak el a magyarságtól olyanok, akiket a köztudomás magyaroknak, sőt karakán magyaroknak tartott. Az ellenzéki magyar párt részben érzéketlen, részben tehetetlen volt ezekkel a hullámokkal szemben. Vezetőgárdáját nem a harc és a felküzdés választotta ki, így jobbára alkalmatlan is volt a harcra. Ezt a kultúremberek végezték el helyettük. A kultúremberek fogalmazták meg a kultúrpolitikai programmot, ők mondották ki a magyarság demonstratív népi gondolkodását, fordulatát is. A magyar kultúrpolitika céljait a legvilágosabban a magyar kultúrélet vezetője és szünetnélküli harcosa, munkása, Schubert Tódor jelölte meg a legvilágosabban. — Mik a hibái a kisebbségi politikának és mik a lehetőségei a javulásnak? —- kérdezték meg tőle interjúban. — A legnagyobb hiba az, hogy nem neveltük magyarságunkat elsősorban kulturális irányban. Az első években talán még érthető ez, hiszen a magyarság addig nem ismerte a kisebbségi életformát. Am annál súlyosabb a mulasztás, hogy a kezdeti évek kapkodása és annyi ballépése után még ma sem ismerték fel sokan társadalmunkban a kulturális lehetőségeket, amelyeknek erőteljes érvényesítése a legbiztosabb záloga a magyarság fizikai megtartásának. Különösebb felekezeti ellentéteket nem tapasztalunk, de annál nagyobb a politikai s világnézeti széttagoltság! Általános nemzeti érdek az, hogy ez a kárös széttagoltság megszűnjön. A kultúra, az iskola és a kulturális intézmények alkotják életünkben azt a közös nevezőt, amely kell, hogy egy táborba hozza társadalmi, felekezeti és világnézeti különbség nélkül Szlovákia egész magyarságát. Sok hiba. mulasztás van kisebbségi életünkben, ~ 109 -