Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)
XII. Németország növekvő hatása alatt
XII. NÉMETORSZÁG NÖVEKVŐ HATÁSA ALATT Átalakult előtérbea Már az eddigiekből, különösen pedig Szlovákia fejlődéséből világosan áll előttünk, hogy mit jelent a KözépDunamedence szempontjából a megváltozott erőtér, amely teljességgel gazdasági befolyása alá vonta nemcsak a medencét, hanem az egész Dunavölgyét. Az itteni államok sorra leszakadtak a nyugati imperializmusról, és Németország hatalmi vonzásába kerültek. A Közép-Dunamedencéből is kivonult hát a nyugati erő, és ez a vidék teljesen német hatalmi befolyás alá került, a német erő a régi osztrák hatalom helyére lépett. A dunavölgyi államok gazdasági és politikai életében azonnal megmutatkozott ez. Elszakadtak a nyugati kapcsolatok, elszakadtak a tengerentúli összeköttetések, és az államok számára nem maradt más, mint a német közgazdaság szolgálata, úgy, ahogyan azt a német közgazdaság általunk is ismertetett belső törvényei és feszültségei meghatározták. Minthogy az integrált, de mégis csonka medenceországnak is ez jutott szere; pül, s mivel ez a szerep leköti közgazdasága legjelentősebb erőit, röviden megtekintjük az új kapcsolatok jelentőségét. 193S'-ig, az új német közgazdasági rend kialakulásáig, Németország a következő arányokkal vett részt a csonkaország külkereskedelmében: 1923 1924 1925 1926 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933 Behozatal: 14.3 12.5 15.2 16.7 18.2 19.5 20.0 21.2 24.4 22.5 19.6 Kivitel: 6.2 79 10.5 13.0 13.3 11.8 11.7 10.3 12.7 15.2 11.4 405