Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

XII. Németország növekvő hatása alatt

Amint látható, Németország nem részesedett oly döntő mértékben sem kivitelünkben, sem behozatalunkban, mint például a dunai államok. A nemzetiszocialista Németország Ez a helyzet a nemzetiszocialista Németországig. Az­után megváltoznak viszonyaink és kapcsolataink a német közgazdaság dinamikus hatására. Németország egyre na­gyobb súlyt kap kivitelünkben és behozatalunkban. Igaz ugyan, hogy ez a növekedés eleinte csak úgy áll elő, hogy ausztriai külkereskedelmi tételeink belekerülnek a német tételekbe, de később e nélkül is, vagy még ezen túl is emel­kedés következik be. 1937-ben Németország még nem je­lent sokkal többet, mint Ausztria. Németország 24.05 szá­zalékig vette fel kivitelünket, s' a sokkal kisebb Ausztria 16.88 százalék arányában. Ez együtt 40.93 százalék. De 1939-ben már kivitelünk 50.3 százaléka megy a Német birodalomba. 1940-ben kivitelünk 49.43 százaléka ment az Ausztriával bővült Németbirodalomba. A fokozódás tehát nyilvánvaló. Az 1941-es és 1942-es esztendőben még to­vábbi emelkedések állottak elő. A Magyar Statisztikai Szemle 1943-ban, 5.—6. számá­ban közzétette a magyar külkereskedelem adatait az 1941. és 1942. esztendőkre. Az adatok pontosan tükrözik azt a nagy átalakulást, amely a német közgazdaság hatására a Közép-Dunamedence kivitelében és behozatalában bekövet­kezett. Külön közöljük a kivitel és behozatal adatait. A két utolsó háborús esztendő Behozatal 1041- és 1942-bens 1941 1942 Németbirodalom ., .. , Cseh-morva protektorátus Lengyel főkormányzóság Szlovákia Románia Volt Jugoszlávia .. Szerbia ezer pengő % 429.414 68.00 21.980 2.97 406 0.05 22.637 3.06 4.071 0.55 4.922 0.67 355 0.05 ezer pengő % 478.089 51.80 28.135 3.05 675 0.07 29.723 3.22 14.400 1.56 2.547 0.28 406

Next

/
Thumbnails
Contents