Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)
X.Magyarország a két háború között
1. Iparosodás Iparosító lendület Majdnem olyan iparosodó lendület keletkezik az inflációs idők múlta után, mint amilyent Kossuth teremtett a szabadságharc előtt. Akkor ennek jegyében akart nemzetté alakulni a magyarság, a világháború után ennek jegyében akart megmaradni nemzetnek. Iparos körökben gyakran idézik Apponyi Albert következő szavait: „Kétségtelen, hogy agrárfejlődés csak az egyéb közgazdasági ágak egyidejű fejlesztése mellett lehetséges. Azt, hogy melyik ipar és melyik iparág bír kellő termelési feltételekkel Magyarországon, csak Magyarország hivatott megállapítani. A mi koncepciónk: Magyarország kultúrvezetése Európa keletén. Már pedig, ha az ipar visszaesik, vagy ha az ipar fejlődésében hanyatlás áll be, akkor egyúttal a kultúra is lehanyatlik.. . aggodalmaimnak azért adtam kifejezést, nehogy lehetetlenné váljék, hogy Magyarország évszázados kultúrmisszióját a jövőben is teljesítse, nehogy a trianoni határcsonkítás az élet megcsonkításává váljék". Látszik ebből, nogy a maradékország trianoni politikusai az ipar segítségével próbáltak a szakadékból felemelkedni, szinte ettől, az ipartól s az iparfejlesztéstől várták, hogy visszahozza azt, amit Trianon elvett. Ugyanez a politika a legmerevebben elzárkózott a föld felé, viszont a legnagyobb lendülettel iparosított. Milyen érdekes ellentmondása a magyar fejlődésnek! A feudokapitalizmus nem volt múlékony képződmény a magyar életben! A Közép-Dunamedence iparából 2075 ipartelep maradt a maradék országban, vagyis az összes üzemek 48.9 százaléka. A középdunamedencei ipar termelési értéke 3398 millió aranykorona volt. A megmaradt ip>ar 1900 millió aranykorona termelési értéket képviselt, az egykori érték 55.9 százalékát. Milyen eredményeket ért el az iparosítás erről az alapról indulva? Az ipartelepek, a foglalkoztatott munkások számának, a felhasznált szénmennyiségnek és a termelt értéknek az alakulása igazíthat bennünket útba ebben a kérdésben. Az ipartelepek és a foglalkoztatott munkások számáról az alábbi számsor tájékoztat. 326