Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

IX. A medence szétszakított részei

mán miniszter, és ebből kitűnik, hogy az ó-királyságban a törvények inkább a latifundium megvédését szorgalmaz­ták, mint a földbirtoklás demokratizálását, hiszen a fenti kijelentés világosan bizonyítja ezt. Mi volt a helyzet Erdélyben? A földbirtoklás itt is demokratizálódott. Tokaji László „Eladó ország" című munkájában — miként Mikó Imre idézi — kimutatta, hogy 1903-tól 1912-ig Erdélyben a román kisbirtokosok 125.663 kat. holdat, a szászok pedig 31.810 holdat vásá­roltak össze magyar birtokosoktól. A magyar birtokosok tehát tíz év alatt 157.473 kat. holdat adtak le, és ehhez a vásárláshoz a magyar bankok 21, a román bankok 24, a szász bankok pedig 5 millió aranykorona kölcsönt folyó­sítottak a román kisgazdáknak. A kisajátítási eljárást a kényszerbérletek bevezetésével kezdték meg. Később következett a kisajátítási törvény. Ennek indokolásában olvasható: „A kisajátítás pontatlan meghatározása, a bizottságoknak a kisajátítás szükséges­sége megállapítására adott hatalom sok törvénybe ütköző visszaélésre adott alkalmat, különösen a kényszerbérletek eseteinél, amelyek a végleges kisajátítást megelőzték. Er­délyben ugyanis a mai napig (1921 július 23-ig) nem volt kisajátítás, a kisajátítható földet az igényjogosultaknak mint bérletet adták ki. A kisajátítandó föld egész terje­delme 1,600.000 hold. 1920-ban kényszerbérletbe adtak 800.000 kat. holdat és 1921 őszén ugyancsak 800.000 hol­dat, ami feljogosít azt remélni, hogy jövő tavaszra össze­sen legalább 1,200.000—1,400.000 kat. holdat fog elérni a l'öldmívelőknek bérletbe adott föld. így el fogjuk érni azt, hogy az összes kisajátítható föld a földművelők kezére jusson." Miként jelölte meg a törvény a kisajátítható ingatla­nokat? Elrendelte a kisajátítást 200 holdig olyan vidéken, ahol nagy a birtokszükséglet; 300 holdig olyan vidéken, ahol közepes; 500 holdig olyan vidéken, ahol a birtokszük­ségletet már kielégítették. De lehetőséget nyújtott a tör­vény leszállni a kisajátítással 100 holdig, közlegelő érdeké­ben pedig 50 holdig. A földreform pénzügyi műveletét a Kolozsvárott 1921­ben alapított Banca Acrara-ra bízták. Ez a pénzintézet magánbank volt. De csakhamar a román liberálisok kerül­309

Next

/
Thumbnails
Contents