Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

III. A keleti és nyugati imperializmus ütközőpontjában

16-án kiáltják ki magyar királlyá párthívei. Hadakoznak egymás ellen. Zápolyai a keleti imperializmusra, a törökre támaszkodik, tőle kér segítséget Ferdinánd ellen. Ferdinánd a nyugati imperializmus erejével küzd a kizárólagos királykodásért. Mivel a két imperializmus hozzávetőlegesen egyforma erejű, kiegyensúlyozza egymást, a két magyar király is megegyezni próbál egymással. 1538-ban Nagyváradon örökösödési szerződést kötnek. Az egyesség értelmében mindkét fél megtartja azt a részt, amelyen hatalma van. Ha János király meghal, és fiúulóda nem marad, királyi része Ferdinándra száll. Reászáll akkor is, ha marad ivadéka, aki megkapja a szepesi hercegséget. János utódai nyerik egyeduralmi joggal a magyar királyságot, ha Ferdinánd és bátyja, Károly császár fiúörökös nélkül hal meg. 1540-ben János király meghalt. Hívei az alig kéthónapos fiát, János Zsigmondot kiáltották ki királynak a váradi egyesség ellenére is. Ferdinánd megtámadja Budát. Martinuzzi, a Zápolyaiak érdekeinek legtehetségesebb védője, a töröktől kér segítséget. A török 1541-ben nagy sereggel fel is menti Budát, de magának tartja meg. Kenetesen csak azt ígéri, hogy majd később adja át János Zsigmondnak. A két imperialista erő, a keleti török és a nyugati német, Mohács után belép a Közép-Duna medencéjébe. Az a két erő, amely a magyarság és a medenceország létét annyiszor fenyegette, immár bent a medencében mérkőzik egymással. A gyenge magyar hatalmi törekvések hol az egyik, hol a másik nyomába szegődnek, hogy biztosítsák a maguk hatalmi igényeit. így egyideig még látszik halaványan a magyar öncélúság a két erő malomkövei között. De a nyugati hatalom végleg megveti lábát a magyar trónon, s a magyar öncélúság csupán Erdélyben izzik még, majd ott is kialszik. A közjogi formákban gondolkozó magyar történetírás a Habsburgok trónrajutásában a magyar királyság folytonosságát látja. Hogy a Habsburgok választással kerültek a magyar trónra, vagy szerződésekkel, ebből úgy állítják be a tizenhatodik és tizenhetedik századot, mintha ezek a fejlődés törvényes rendje szerint kapcsolódnának az előző századokhoz. A formalisztikus szemlélet mindezideig nem vette észre, hogy a Habsburgokkal nem magyar király, hanem a nyugati imperializmus képviselője került be a medencébe és a magyar trónra. 28