Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)
VII. Gyarmatosítás a kiegyezés illúziójával
Dunamedence egy részét Csehszlovákiába szakították. Ezt a mesterséges államot egykori magyar és osztrák területekből tákolták össze. A magyar és osztrák területeken a magyar, illetve az osztrák jogviszonyok, gazdasági törvényhozás, stb. maradt érvényben. A magyar kisebbség meglepetve látta, hogy óriási különbségek vannak például egves adók között a cseh tartományokban és a magyar Felvidéken. Egészen 1932-ig — miként azt majd a továbbiakban bemutatjuk — a tarifák, mégpedig a személyi tarifák és a teherfuvar költségei' között is óriási különbségek voltak a cseh tartományok javára, a magyar vidékek rovására. Ekkor tünt ki, hogy Ausztria egészen tudatosan törekedett arra, hogy teljes nívókülönbséget teremtsen a közös vámterület magyar részével szemben. Nemcsak az olcsóbb szénnel, hanem kisebb adókkal, nagyobb fuvarkedvezménnyel, stb. csalta az iparosodást Ausztriába, és lassította a KözépDunamedence iparosodását. A csehek Csehszlovákia megalakulása után ragaszkodtak ehhez az állapothoz. Azt hirdették, hogy ők tiszteletben tartják az osztrák, illetve a magyar területek viszonyainak folytonosságát. Tulajdonképen a dualizmust folytatták, aminek oly ádáz ellenségei voltak egészen az összeomlásig. Ausztriát rombolták, de azonnal Ausztriává változtak, amikor megalakultak. A legfogékonyabb tanítványai voltak a bécsi udvarnak és a bécsi módszereknek. A kisebbségi magyarság húsz évig tulajdonképen Ausztria szelleme és maradéka ellen küzdött Csehszlovákiában a kisebbségi helyzetben. így a csehek elleni küzdelem tulajdonképen a régi, osztrákellenes magyar harc hagyományaiból táplálkozhatott. A csehek nagyon jól tudták ezt. Kossuth Lajosnak még a nevét sem volt szabad kiejteni nyilvánosan. Milyen groteszk fordulása a világhelyzetnek! A nagyhatalmak előtt minden eszközzel Ausztria s z ét rombolásának szükségességét hirdetik. Benes első könyve ezt a címet viselte, amelyet nyugaton jelentetett meg: Romboljátok szét Ausztriát! Ebben, emlékezhetünk, kossut hi hagyományok programmját sajátítja ki. Amikor azonban a nyugati hatalmak szétrombolják Ausztriát, és megalkotják Csehszlovákiát, merész fordulattal Ausztriát kezd játszani a csehség, és szembefordul avval a magvar kossuthi hagyománnyal, amelyből a háborúelőtti programmját merítette. A magyar nép a kisebbségi helyzetben is őrizte a kossuthi hagyományokat, mint ahogyan az egész, szét215