Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

VI. Reformok útján a forradalom felé

az iparűzéssel kapcsolatban az egyedárusághoz vezetnek. A legfontosabb, hogy felvetik egy műegyetem felállításának a gondolatát. Itt már kiemelik, hogy az iparűző rétegnek elsősorban a hazai népességből kell kinőni, mert ha idegenek űzik nálunk az ipart, olyan csemete lesz az, amely sínylődik, de meghalni nem tud. A közvéleményt Kossuth lángoló cikkei szítják az iparpártolásra. „Mint bármely állam, úgy különösen Magyarország is mindig szegény, anyagilag fejletlen maradand, míg puszta földmívelő ország lesz, s iparra s gyártásra szert nem tesz." A kezdődő magyar iparosodást nagy veszély fenyegette 1841-ben. Felújították a német államok vámegyesülését, és ebbe Ausztria is be cekar lépni, mégpedig Magyarországgal együtt. Ebben az esetben a Közép-Dunamedence nemcsak az osztrák-német, hanem a német birodalmi ipar gyarmatává lett volna. Kossuth felismeri ezt a roppant veszélyt, úgy látja, nagyon helyesen, hogy ez a Közép-Dunamedence további germanizáltcdásának nyitna hatalmas kapukat, Magyarországnak tehát semmi keresnivalója nincs a Zollvereinben. Kossuth ezeknek az irányzatoknak az ellensúlyozására megalapítja az Iparegyesületet, melynek az a célja, hogy segítse a hazai ipart, erősítse az iparosodási szellemet, és megtörje a teljesen idejétmúlt céhrendszert. Amikor pedig Ausztria felveti azt a gondolatot, hogy eltörli a vámokat Magyarország és Ausztria között, akkor Kossuth hatalmas társadalmi mozgalmat hív életre a Védegyletben a hazai ipar támogatására 1844-ben. Az egylet tagjai kötelezik magukat, hogy csak honi árut fognak vásárolni, hogy védekezzenek „a nemzet önállóságát is eltemetéssel fenyegető örvény, az elszegényedés ellen". Rövid időn belül az egyletnek 100.000 tagja lesz, 138 vidéki fiókja alakul. Amikor Szent-Gróton megalakul az egylet fiókja, akkor Deák Ferenc az alakuló közgyűlésen ezeket mondja: „Igen rosszul vélekednék, ki azt hinné, hogy csak a harcok zivatara sodorhat el egy nemzetet. Van még egy más, lassúbb, de dísztelen és aljas nemzeti halál is: a közeiszegényülés vagy nemzeti sorvadás. Ettől hazánkat megóvni a jelen idők feltétlen parancsa, nekünk legszentebb kötelességünk, legmagasabb honfi tisztünk... 1802 óta Ausztria gyárakat állított; a magyar pedig könnyelműleg pazar fényűzésnek adván magát, a pénz nagy mennyiségekben vándorolt át a haza határain, sokkal nagyobban, 143