Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

VI. Reformok útján a forradalom felé

érezteti hatását. A jobbágymunka nem felel meg már a belterjesség felé vivő fejlődésnek. A józanabb földbirtokosok már maguk is látják, hogy mennyit veszítenek a jobbágymunkán. Megindul hát az agitáció a jobbágyság felszabadításáért. Az ország különböző motívumokkal vesz részt benne. Az ideológusok politikai és erkölcsi elvekre hivatkozva követelik eltörlését. Széchenyi István és a haladó konzervatívok a nyugati termelés elvein nézik már a gazdasági tevékenységet, s szeretnék meggyőzni a földbirtokosokat, hogy legsajátabb érdekeik kívánják a jobbágymunka felcserélését a szabad napszámos munkával. A harc megindul az úrbéri rendezés körül. Ez a harc a legérdekesebb társadalmi harcok egyike, amit a magyarság valaha is folytatott. S mivel a nagyobb és felsőbb társadalmi lét függött tőle az egész Közép-Dunamedencében élő mindegyik nép számára, részletesebben kell nyomon kísérnünk fejlődését. 1825-ben reccsent «egyet Ausztria korhadt szerkezete, s ekkor Metternich lazított egyet az elnyomáson, és öszszehívatta a 13 éve nem ülésező magyar országgyűlést. Az országgyűlésen egyetlen szónok, felsöbüki Nagy Pál hozta szóba a jobbágyság sérelmes állapotát, de a követek lehurrogták, és többen, hogy ne kelljen ineghallgatniok ezt a lázító beszédet, tüntetően kivonultak a teremből. Ezen a gyűlésen vett részt először Kossuth Lajos az alsó táblán, mint egy távollévő főúri hölgy küldöttje, a felsőtáblán pedig Széchenyi, aki a Tudományos Akadémiára felajánlotta egyévi jövedelmét, 60.000 ezüst forintot, miért is egy Zichy bolondnak nevezte őt, Metternich ugyanakkor elveszett embernek, mert az országgyűlésen magyarul szólott latin helyett. A magyar nemesség az uralkodó kegyeit leste-kereste, s mint Széchenyi megjegyezte, „hízelkedett az undorig". Elmúlt azonban a veszély Ausztria felől, és Metternich megint nem hívta össze az országgyűlést, csak 1830-ban mennek a rendek Pozsonyba a trónörökös, Ferdinánd koronázására. A jobbágyság sorsában javulás nem, sőt rosszabbodás állott be. 1831-ben Galíciából kolera ütött be Észak-Magyarországba, s elsősorban a nép között szedte áldozatait. A nép felkelt sorsa ellen, ezt a felkelést azonban Eötvös Ignác báró oly tökéletesen elfojtotta kormánybiztosi minőségében, hogy Bécsből kellett leintem. Egy évvel korábban Párizsban lángolt fel a 138