Jócsik Lajos: A Közép-Dunamedence közgazdasága (Budapest : Magyar Élet, 1944)

VI. Reformok útján a forradalom felé

lay, Kemény, Eötvös, Csengery, Trefort), akik nyugati műveltségüknél fogva tisztább elméleti és politikai célkitűzéseket képviseltek, a nyugati klasszikus polgári átalakulást képviselték ebben a gyarmati forgatagban. De ezeknek nem volt társadalmi bázisuk. A nyugati társadalmi változásokon iskolázott eszük világosabban és elméletileg tagadhatatlanul szebben látta, hogy mit kell tenni. Az összes alapvető kérdésekben, a jobbágyfelszabadítás kérdésében is radikálisabbak voltak, mint az ellenzékiek. Tudatos polgárok voltak ők, akik nemcsak a feudális rend, hanem a polgári rend születésénél jelentkező munkásmozgalmak ellen is tudták programmjukat. Nemcsak a nemesség ellen, hanem a proletariátus ellen is állást foglaltak. Az Ausztriához szító főnemesség konzervatív irányban gyülekezett Széchenyi körül. Ennek az irányzatnak volt a legmélyebb a tudathasadása. A kor eszmei és anyagi szükségleteinek a hatására kialakult benne valami erkölcsi alapokon nyugvó nemzeti érzület, de Ausztria irányában mindig szemellenzőket viselt. Széchenyi fejezte ki ezt a leghatározottabban. Nyugati utazásai alatt megismerkedett az angol klasszikus közgazdaságtannal, különösen Adam Smith tanításaival. Evvel távlatot kapott a magyar viszonyok megítéléséhez. Csakhogy azért az állapotért, amelybe — gazdaságilag és szellemileg egyaránt gyarmati mélységbe — Ausztria lökött bennünket, a magyarságot tette felelőssé erkölcsileg, és ostorozta a nemzetet. S mindez nem volt nála taktikai kérdés. Nem taktikai meggondolásból serkentette a magyart arra a fejlődésre, amelyről Ausztria szorította le, Széchényinek meggyőződése volt, hogy a magyarság felelős a sorsáért. De Széchenyi azt sem akarta, hogy a magyarság maga verekedje ki magát a gyarmati állapotból. Amikor Kossuth mozgalma a nemzet erőire támaszkodva elindult a gyarmatiból a nemzeti létforma felé, Széchenyi e mozgalomnak esküdt ellensége lett, s részt vett minden olyan kezdeményezésben, amellyel Bécs le akarta szerelni a magyarság gazdasági, politikai és társadalmi ébredezését. Szörnyű példákat ismerünk majd meg ebben a tekintetben. Megállapítható, hogy a gyarmati szakadás ennek a rétegnek a tudatában volt a legnagyobb. De feudális gátlásai is nagyok voltak. A modern nemzettel még mindig úgy szeretett volna bánni, mint éretlen s önmaga sorsának irányítására képtelen tömeggel. Tehát még 130