MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1988

190. ő. e. 1988. május 18. (81-150. o.) - 1. Az alacsony hatékonyságú mezőgazdasági szövetkezetek stabilizációs és kibontakozási programja, s a további feladatok. Jelentés: 84-115

- 4 ­Ezek a termelőszövetkezetek hitelekhez nehezebb feltételek mellett juthatnak, mint a jól működőek és nincs számunkra banki garancia. A tsz-szervezés előtti időkben ezeken a településeken soha nem tartotta el a lakosságot a mezőgazdasági alaptevékenység és ezt a jövőben sem lehet várni. A probléma 52 községet érint a megyében és ezeken a helyeken is kenyeret kell biztosítani az ott élő lakosságnak. Megítélése szerint sok melléktevékenység­re van szükség ezeken a helyeken. Gond az, hogy az érdekelt vállalatok részé­ről a kooperációs tevékenység csökken, mert elsősorban saját vállalati dolgo­zóik munkáját igyekeznek biztosítani. Mégsem lehet ezekről a melléktevékenysé­gekről lemondani. Véleményük szerint egyes termelőszövetkezetekben bekövetkező katasztrófát az mutatja, ha tartósan felélik a vagyont, csak a túlélésre rendezkednek be. Nincs a termelőszövetkezeteknek olyan belső információs rendszerük, ami naprakészen mutatná gazdasági helyzetüket. Elsősorban az üzemi vezetésnek kell arra fi­gyelni, nem következik-e be az üzem életében válság. Az üzemi vezetésnek nem áll érdekében formaváltozás, mert akkor megszűnik funk­ciójuk. Somogyban nincsenek hagyományai az alacsonyabb típusú szövetkezeteknek, ezért erre való törekvések nem is tapasztalhatók. Közgazdasági szakember ellátottság a szövetkezetekben a legrosszabb, megoldást kellene keresni ezek képzésére, mert nem lehet várni, hogy az egyetemi képzés biztosítja a szükségletet. Az egyetemre került somogyi diákok egy része nem jön vissza. Anyagilag is jobban érdekeltté kellene a szakembereket tenni, hogy letelepedjenek. Ezekben a termelőszövetkezetekben az utóbbi időben nagyobb nyitottságot lehet tapasztalni. A vezetők rájöttek, hogy végveszélyben vannak. Jó néven veszik a segítségnyújtást is, azonban elsősorban csak támogatásban és fejlesztésben tud­nak gondolkodni. A tagság jelentős része nem ismeri a szövetkezet helyzetét. Vörös István elvtárs, MÉM főosztályvezető A Politikai Bizottság 1985-ben foglalt állást, hogy ezeken a helyeken előállí­tott termékekre az országnak szüksége van, mert itt állítják elő a mezőgazdasági

Next

/
Thumbnails
Contents