MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1983
164. ő. e. 1983. november 16. (156-243. o.) - 2. A népgazdaság és a társadalmi tulajdon elleni bűnözés helyzete a megyében a megyei párt-vb 1976. november 24-i határozata alapján. Jelentés: 203-212 - Határozati javaslat: 213-216
Dr. Szerényi János elvtárs: Elgondolkodtató amit a társadalmi tulajdon elleni bűncselekményekről való közgondolkodásról ir az anyag. Milyen tényezők hatására alakult ki sok emberben az ilyenfajta gondolkodás? Egyrészt a kisiparral, kiskereskedelemmel több lehetőség teremtődött a visszaélésre, másrészt egyre nehezebbek a megélhetési körülmények; környezeti hatások. Sokan járnak külföldön, a kapitalista országokban az un."csencselés" nem bűncselekmény. Egyetért azzal, hogy a vállalati vezetőkkel ismertessük a tényeket, megállapításokat, de szélesebb körben kellene az emberek, a párttagok elé tárni. Adott konkrét eseteket vigyük a munkahelyi közösség elé, mert gyakran előfordul, hogy szinte sajnálkoznak az elkapott bűnelkövetőkön. Nem szabad engedni, hogy ezek az emberek erkölcsileg győztesen kerüljenek ki az ügyből. Az ilyen jelenségek elleni küzdelembe a szakszervezet is bekapcsolható. Dr, Halász Ciános elvtárs: 1980-ig a megyében a bűnözés helyzete jól alakult, 1983-ban egy erőteljes fordulat következett be és lehet, hogy ebben az esztendőben olyan magas lesz, amilyen még nem volt. Mind a rendőrséget, mind az ügyészséget már korábban is nyugtalanitotta a bűnözés helyzete, és ez erőteljesen az okok vizsgálatára inditotta. Részben a kényszer, de nem utolsó sorban a megyei KAO motiválására valamennyi járási, városi jogszolgáltatással foglalkozó szervezetében megtárgyalták a bűnözés helyzetét, és megfelelő ajánlásokat fogadtak el. Ezek az értékelések egyértelműen arra irányitották a figyelmet, hogy a gazdasági életben kellene nagyobb rendet, fegyelmet teremteni, mert a bűnözést elősegítő okok, körülmények vizsgálata során kiderült, vagy a belső ellenőrzés, vagy a felügyeleti ellenőrzés felületes; megőrzési, vagyonvédelmi szabályok be nem tartása tapasztalható. A közelmúltban vizsgálták a szignalizációs tevékenységet. Az a tapasztalat, hogy a vállalati vezetők úgy gondolják, a feljelentés megtételével elintéztek mindent. Elvárják, hogy a bűnüldöző szervek intézkedjenek. A kárbehajtással sem törődnek a sértett vállalatok, rábizzák az ügyészségre. Emiatt is egy erőteljesebb figyelemfelkeltésre lenne szükség a gazdasági, intézményi vezetők körében. Vizeli Istvénné elvtársnő: Az előterjesztéssel egyetért, azonban vannak olyan társadalmi tulajdon elleni károk is, amelyek nehezen felderithetők, az anyagban sem szerepelnek. Pl. nagyértékü gépek, eszközök szakszerűtlen, hanyag kezelése. Akinél ilyen tapasztalható üzemen belül, ne védjük meg, ne hallgassuk el, hogy ki tette. Ebben is előbbre kellene jutni. A Pamutfonónál évente értékelik ezt a munkát, messze elmarad a fegyelmi vétségektől a kártórités behajtása. A kártórités megitélése nem tetszik a dolgozóknak, de ebben már jól kialakult gyakorlatuk van, a munkahelyi döntőbizottság is bizonyított esetben egyetért a vállalatvezetéssel. A jelentéssel egyetért. A forintbani nagyságrend a bűncselekményeknél enyhén emelkedő tendenciát mutat, ez további feladatot jelent a politikai munkában.