MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
152. ő. e. 1981. október 7. (73-104. o.) - 1. Az értelmiség között végzett eszmei - politikai munka és az értelmiség közéleti tevékenységének tapasztalatai Siófok városban, a megyei pártbizottság 1969. január 3-i és 1975. december 16-i határozatai alapján. Jelentés: 75-82
4 A közéletiségben alapozni lehet a BM-nél, az ügyészségnél, bíróságnál dolgozó jogászokra. A távolságtartás, közömbösség a vállalati jogászok körében, legkirivóbban az ügyvédek esetében jelentkezik. Eszmei-polit i kai arculatuk A szocializmus épitésének eredményei, megyénk, városunk fejlődése döntő mértékben formálta az értelmiség eszmei-politikai arculatát, befolyásolta munkáját, magatartását. Siófok értelmiségi dolgozóinak többsége érti, elfogadja és követi a párt politikáját. Elismeri a munkásosztály vezető szerepét, cselekedeteivel és állásfoglalásaival segiti céljaink megvalósulását. Eszmei fejlődésükben a marxizmus-leninizmus vált uralkodóvá. Mövekszik soraikban a közéletben aktivan résztvevők száma. A mintegy I080 főt kitevő aktiv kereső városi értelmiségi réteg 41 %-a párttag. Az értelmiségiek a siófoki párttagság 17 %-át képviselik /évről-évre mérsékelten növekvő arányok/. Az elmúlt 4-5 évben olyanok kerültek a pártba, akik a város értelmiségének legkiválóbbjai. A pártépités korábbi aránytalanságait sikerült felszámolni /pl. óvónők esetében/. A pártba lépés igénye általában is, de különösen a műszakiak-közgazdászok csoportjában a lehetőségeknél nagyobb. Számosan vélik ugy, hogy velük szemben a mércét indokolatlanul magasra, mig munkás elvtársaik esetében alacsonyra állítják a pártszervezetek. Az alaphatározat óta mindössze 1-2 esetben fordult elő értelmiségi dolgozó pártból való kikerülése. Az utóbbi időben egyre több értelmiségi érdeklődik a marxizmusleninizmus egyes kérdései iránt, politikai műveltségük gyarapításáért, látókörük bővitéséért sokat tettek az alapszervezetek, jól éltek a differenciált beiskolázást segitő lehetőségekkel /tömegoktatás, elméleti konferenciák, spec.koll. MIEE, Szakosító/. Ezeken a fórumokon mind a párttag, mind pedig a pártonkívüli értelmiségiek fokozódó aktivitással vesznek részt. Az utóbbi időben néhány alapszervezet - a szakminisztériumi állásfoglalásokra hivatkozva - kevésbé ösztönzi az értelmiségieket az ML káderképző intézményekbe. Csaknem minden párttagnak van megbízatása, amit szívesen vállalnak és többségük lelkiismeretesen teljesiti kötelezettségét. Az értelmiségiek nagy többségét foglalkoztató alapszervezetek a siófoki pártélet legjobb szervezeteivé váltak. Az eredményekben meghatározó az ő munkájuk. A határozat végrehajtásához - sajátosságaiknak megfelelően eredményesen járultak hozzá az üzemi, intézményi szakszervezetek, a városi szervek: tanács,HfíF, KISZ. E szervek testületeiben - ahol az értelmiségiek arányukat meghaladó számban vesznek részt - nagy többségük példamutatóan dolgozik. ./.