MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981

148. ő. e. 1981. január 14. (2-62. o.) - 2. A Munkásőrség megyei parancsnokságának és egységeinek munkája, valamint az 1981-85-ös időszak feladatai. Jelentés: 29-46

- 5 ­A tárgyidőszakban jelentős mértékben javult a káderutánpót­lással való foglalkozás, amelynek során megélénkült és tar­talmasabbá vált a nevelőmunka. E munkában különösen nagy hangsúlyt kapott a hivatásos állomány utánpótlásának nevelé­se, . felkészitése, ugyanis 1984-ig a megyében 5 fő éri el a nyugdíjkorhatárt. A káderek és az utánpótlás nevelését egyaránt jól segítették a rendszeresen elkészitett minősitések. Az állományépités és állománycsere Az állományépitő munka alapvetően a Politikai Bizottság, a megyei, és a járási, városi párt-végrehajtóbizottságok hatá­rozatainak megfelelően folyt. A feltöltöttség százszázalékos. Az állományépitést a parancsnokságok és az illetékes párt­bizottság rendszeresen elemzik. A középtávú állományépitési terveinknek megfelelően minden évben biztositott volt az állo­mány megfelelő számú és arányú cseréje. A területi pártszer­vek és a parancsnokságok tervszerűen gondoskodtak az utánpót­lás számbavételéről, felkészítéséről. Az elmúlt években gya­korlattá vált a munkásőrök személyes részvétele az utánpót­lás kiválasztásában és szervezésében. A jelöltekkel szemben nőtt a követelmény és javult az előkészités szinvonala. Ennek ellenére néhány helyen továbbra is tapasztalható az állományszervező munka túlzott kampány jellege, a kiválasz­tás felületessége. Néhány esetben az is előfordult, hogy bün­tetett előéletű, vagy rendezetlen családi -és magánéletü sze­mélyeket javasoltak a testületbe. A tárgyidőszakban az állománycserélődés a tervezettnek meg­felelő ;* évenként átlagosan 8,1 százalékos - volt. A lesze­relőkkel, illetve a tartalékállományba menőkkel a pártszerve­zetek és a parancsnokságok megfelelően foglalkoznak. A letöl­tött szolgálati idő mellett figyelembe veszik fizikai telje­sítőképességüket és egyéni magatartásukat, valamennyi döntés velük egyetértésben történik.

Next

/
Thumbnails
Contents