MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
148. ő. e. 1981. január 14. (2-62. o.) - 2. A Munkásőrség megyei parancsnokságának és egységeinek munkája, valamint az 1981-85-ös időszak feladatai. Jelentés: 29-46
A végrehajtott cserék következtében az állomány életkor és a szolgálati idő szempontjából egyaránt gyors ütemben fiatalodott, 40,2 százaléka öt évnél kevesebb ideje teljesit szolgálatot. így a következő időszak fő feladata a jelenlegi helyzet stabilizálása, illetve az öt éven túl szolgálatot vállalók számának növelése. A jövőben az éves cserélődés mértékét az eddigieknél mérsékeltebben, évente - differenciáltan - 5-6 százalékos arányban indokolt meghatározni. Az állományépitést az eddigieknél nagyobb mértékben a bázishelyekre kell koncentrálni. Erősiteni kell azt a felfogást is, hogy a parancsnoki munka megitélésének egyik fontos mércéje az állományépités eredményessége, s annak minősége. Az állomány összetétele Az állomány összetételére jellemző, hogy 75 f 8 százaléka munkás, 41,7 százalékuk 35 éven aluli. Vezető beosztásban dolgozók aránya folyamatosan csökken, jelenleg 8 százalék. Az elmúlt három évben tovább folytatódott az állomány összetételének minőségi változása, javult az általános műveltsége, politikai felkészültsége, /l.sz.melléklet/ A munkásőrségben mindhárom nemzedék jelen van, s az állomány 5,6 százaléka alapitó munkásőr. Megállt a női munkásőrök arányának csökkenése, s az eltelt 3 év alatt létszámuk 0,4 százalékkal emelkedett. A női munkásőrök számának erőteljesebb növelését továbbra is, elsősorban szemléletbeli problémák akadályozzák. Az állományépités során növelni kell testületen belül az elsőszámú vezetők arányát. A bázisokon folyó ez irányú munkát differenciáltan kell segiteni. Az egységparancsnokságok az illetékes pártszervekkel és szervezetekkel együttműködve nagy figyelmet forditanak a munkásőrök között végzett párttaggá nevelő munkára. Az állománynak közel 80 százaléka párttag.