MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981

149. ő. e. 1981. március 11. (2-76. o.) - 2. A megyei pártbizottság 1980. évi költségvetési gazdálkodása. Jelentés: 24-32 - Szóbeli kiegészítő: 33

"13 hetőségeinek vizsgálatát folytatni kell, éppen ezért merült fel pél­dául a két gépkocsi leadásának kérdése, mikrobusz vásárlása. Ehhez kéri Karakas elvtárs segitségét. A másik ilyen lehetőség - Sugár elvtárs is emiitette - amivel sok költséget lehet megtakaritani, hogy a megyei tanáccsal együtt dolgoz­nak a vendéglátás területén. Véleménye szerint ezt meg lehetne olda­ni, rendezett viszonyokat kellene teremteni, hogy elfogadható ellátást tudjanak biztositani. Évek folytán ez költségekben megtérülne. Köszönetét fejezi ki a KB Pártgazdasági és Ügykezelési Osztályának, Karakas elvtársnak, azért a segitségért, amit a városkörzeti alap­szervezetek fejlesztési kérdéseiben kapott a megye. Nagy előrelépést sikerült elérni, és ezt a jövőben tovább kivánják folytatni. Az oktatási igazgatóság és a KISZ-iskola beruházása rendben folyik. Meg van a reális lehetősége annak, hogy 1982. júliusában átadják, illetve át tudják úgy venni, hogy szeptemberben be is tudják rendez­ni és megindulhat az oktatás. 1980. december 3l-re a földhivatallal közösen lerendezték a párt­ingatlanokat, tisztázott valamennyi ingatlan kérdése. A másik nagy munka a vagyonleltározás volt. 115 milliós nagyságren­dű vagyont kellett felleltározni. Ezt a társadalmi aktivákkal együtt nagyon jól megcsinálták az osztály munkatársai, ezért a munkáért di­cséret illeti őket. A selejtezéseket is egyedileg kellett minősiteni, tartalmában is és mennyiségében is nagy munkát végzett az osztály. Az ellenőrzés az a terület, amiben szerinte még van tartalék. Igaz, hogy az ellenőrzések nem olyan jellegű dolgokat tártak fel, ami miatt felelősségrevonást, elmarasztalást kellett volna alkalmazni, de a hatékonyságát a továbbiakban még lehet növelni. 1981. évről annyit, hogy a besorolásokkal kapcsolatosan probléma nem merült fel, de erre külön odafigyelnek. Nem lesz nagyságrend, ami eset­leg vitaként felmerül, hogy április, vagy január 1-től térjenek át az új besorolásra. Ugy látja, az 1981. évi inditás rendben van. A központi támogatás nagy­ságrendje menet közben fog eldőlni, az egyéb bevételeket megtervezték, a tagdij függvénye, hogy mennyi lesz a központi támogatás. Annyi már látszik, hogy a tagdíjbevétel alatta lesz a megyében a tervezettnek. Havas Ferenc elvtárs: A megyei pártbizottság 1980. évi költségvetési terv teljesítéséről szóló jelentést a központi osztály színvonalasnak tartja, tervszerű, takarékos gazdálkodást tükröz, a pénzügyi gazdálkodás a politikai mun­kát jól szolgálta. A hozzászólások, valamint az 1980. évi költségvetés teljesitése is azt mutatja - amit a maga részéről csak nyugtázni tud -, hogy a megyei vezetés, a végrehajtó bizottság egésze nagy figyelmet szentelt a taka­rékossági feladatok végrehajtásának. Ez olyan követelmény, amivel a párt példát mutat az egész megye területére.

Next

/
Thumbnails
Contents