MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981

149. ő. e. 1981. március 11. (2-76. o.) - 2. A megyei pártbizottság 1980. évi költségvetési gazdálkodása. Jelentés: 24-32 - Szóbeli kiegészítő: 33

14 A megye tagdij munkája évek óta jól szervezett, melyet időszakonként vizsgálnak, de menet közben is jönnek jelzések, tapasztalatok, öröm­mel veszik tudomásul, hogy a besorolási munka ütemesen halad. Aláhúzza, hogy ez nem egyszeri aktus, évenként ismétlődik. CJó az a módszer, amit az elvtársak alkalmaznak, és a párttagok is kérik a segitséget, ezzel nem sértik meg az önkéntes bevallás elvét. A gazdálkodás egészéről meg lehet állapitani, hogy nagyon tervszerűen és kedvezően alakultak a költségvetési mutatók. Az ésszerű takarékos­ság mellett az áremelkedések kihatását megfelelően ellensúlyozták. A nem tervezett időszakos kiadások költségére külön költségvetést biz­tosított a Központi Bizottság. Ha mindent figyelembe veszünk, a tel­jesités 99 %-ra alakult. Ez is mutatja, hogy a tervezés megalapozott volt. Kiemelkedően jól szervezett az apparátus közlekedése. A KB Titkárság határozatát a megye példamutatóan hajtja végre. A központ részéről azt tanácsolják, hogy a mikrobusz témát gondolják át mégegyszer az elvtársak. A kihasználtság biztositása nagyarányú összehangoltságot igényelne az apparátustól. Szem előtt kell tartani azt is, hogy a gépkocsi van a pártmunkáért és nem forditva, A gépkocsivezetők másirányu foglalkoztatása célszerű, helyes gondolat, mert valóban ma már kevesebb időt töltenek a kormány mellett. A párt és KISZ-iskola épitése ütemes, azt kéri, hogy továbbra is a jóváhagyott összegen belül az időarányos teljesitést biztositsák. Az elmúlt évben két nagy feladatot végzett az osztály; a tulajdonjogi rendezést és a vagyonleltárt. A munka kezdetén tapasztalt gondokat a KB PGO-val megbeszélték, utána ütemesen, szabályszerűen elvégezték a munkát. Kiemeli a területi segitő, ellenőrző tevékenységet. Ezek az átfogó ellenőrzések szakszerűek, a megállapítások számonkértek, és az adott időszak legfontosabb témáit fogják át. Kovács Béla elvtárs által em­iitett, e területen meglévő tartalékok kiaknázásával egyetért. örvendetes, hogy az iratforgalomban, az ügyek határidőben történő in­tézésében javulás tapasztalható, A KB Pártgazdasági és Ügykezelési Osztálya összességében egyetért az előterjesztés főbb megállapításai­val, a beszámolót elfogadásra javasolja. Tanai Imre elvtárs: Ami az új tagdij besorolás határidejét illeti, ezért nem lehet fe­lelőssé tenni sem az egyes kommunistákat, sem az alapszervezeteket. Ebben a szinkrontalanságot a központi szervek idézték elő és az át­állást megértéssel kell kezelni. A KB határozat úgy szól, hogy 1981. január 1-től lép életbe és akinek kevesebb lett a tagdija, az ehhez a határidőhöz ragaszkodik. Nekünk ebben a vonatkozásban pártszerüen és kommunista módon kell viselkedni.

Next

/
Thumbnails
Contents