MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1981
153. ő. e. 1981. november 18. (2-100. o.) - 1. A megyei pártbizottság 1980. november 26-i, VI. ötéves tervi irányelveinek érvényesülése a megye VI. ötéves területi tervében., különös tekintettel a kiemelt fejlesztési programokra, a beindulás kezdeti tapasztalataira. Tájékoztató: 5-24 - Szóbeli kiegészítés: 27-28
A vizsgálatok eredményének összegezése most folyik és lényegében vissza jöttek mindazok a gondok, amik a VI. Ötéves terv tárgyalásakor jelentkeztek. A kaposvári központ helyzete is kritikus, de vidéken még rosszabb a helyzet, egy-két esetben le is kellett tiltani postaépületet. A megyei postahivatal épületében elektromos hálózati gondok, zsúfoltság, kosz, rendetlenség van. E vizsgálat alapján javasolják, hogy sürgősen, minél előbb meg kell oldani ezeket a gondokat, mert ez az állapot nem tartható fenn. Ezt jelezni fogják az országos szerveknek is. Tanai Imre elvtárs; A válaszból, más forrásból is tudjuk, hogy egyre nehezebb körülmények között kell dolgozni, ezekben a témákban is amit ma tárgyalunk. Az élet azt követeli, hogy az egyre nehezedő körülményekhez az adott szerveknek, az embereknek is jobban kell alkalmazkodni. A helyzet arra kell, hogy ösztönözzön, hogy a megye továbbfejlődése érdekében jobban és többet dolgozzon mindenki a maga területén. Dobban meg kell értetnünk a célkitűzéseinket azokkal a közösségekkel, akiken a végrehajtás területén sok minden múlik. Mert akár az elszámolásnál, akár az eredmények felsorolásánál ugyanazok fogják számonkérni tőlünk a lemaradást, akik közel sem dolgoztak úgy, ahogy kellett volna. A mindennapi munkában is tudatositani kell, mit várunk el annak érdekében, hogy ezek a tervek maradéktalanul valósuljanak meg. Ebben a helyzetben még inkább igaz, hogy a keservesen megszerzett anyagi eszközöket a lehető legcélszerűbben, leggyorsabban költsük el, és ehhez a feltételeket a legoptimálisabban kell biztositani. Ahol indokolt, ismerjük el a munkát, de nem mehetünk el szó nélkül a felelőtlenség mellett, ami előfordul sokszor még a vezetők egy részénél is. A mai helyzetben a szóvátételt, a felelősségrevonást alkalmazni kell, mert ha nem tesszük, akkor ebből az következik, hogy "lám igy is jó, igy is lehet csinálni." Ebbe nem nyugodhatunk bele, akkor sem, hogy ha gyorsan nem tudunk változtatni, de ott ahol tudunk, ott tegyünk megfelelő intézkedést. A hibák mellett ne menjünk el szótlanul, különösen ott, ahol személy szerint is megállapítható a felelősség. Érzékeljék azok az emberek, akik nem teszik meg a megfelelő intézkedést, hogy ezzel mi nem vagyunk elégedettek. Ha akkut baj van egy-egy területen, akkor káderlépésre is gondolni kell. Ha mi tudjuk azt, hogy az egész megye fejlődése szempontjából a magasépités kapacitásával gondok vannak, örök probléma a szakipar, a befejező munkára való felkészülés a SÁÉV-nél, közös összefogással tenni kell azért, hogy ezt megváltoztassuk. A megyei vezető építőipari vállalatot olyan helyzetbe kell hozni, hogy ez az örökös labdázás már szűnjön, jobban a magunkénak érezni, segiteni a vállalatot, Ha a VI. ötéves tervi előkészitő munkánál tudtuk azt, hogy kapacitás hiány lesz, a SÁÉV képtelen a megyei eldöntött dolgok kivitelezésére, menet közben is lehetett volna intézkedni. Ehhez pontosabb információra, pontosabb előrelátásra van szükség a jövőben is. Most már kevesebb magyarázatot szabad elfogadni, nehogy a problémák megismétlődjenek. A menet közbeni dolgokra megvan a megfelelő szervezet, aki lerendezze, a párt-végrehajtóbizottságot a végeredmény érdekli.