MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1978

129. ő. e. 1978. május 24. (151-222. o.) - 1. A megye állami ipari üzemeiben folyó káder- és személyzeti munka a központi bizottság 1973. november 28-i határozata alapján. Jelentés: 155-169

0i 8 szükséges, hanem mindig mást akar. Ilyenkor azt mondják, nem értik meg őket, Szerencsére az ilyenek kevesen vannak. Vannak becsületesen dolgozók, ezekre kell számitani a munkában, a^ kedvező légkör kialakításában, Ugy igyekezzen minden vezető dolgozni, hogy ha elérkezik a váltás ideje, a stafétabotot minden féltékenység nélkül adja át. Megvan ennek is a formája, a rendszere, B ö h m József elvtárs; A jelentés nagyon jó. Megitélése szerint tárgyilagosan, hitele­sen mutatja be a jelenlegi helyzetet és helyesen szabja meg a jö­vő feladatait. Javasolja elfogadását, 1965-ben a megye iparában 118 főiskolát, egyetemet végzett szak­ember dolgozott. Egy évtized alatt ez a szám a többszörösére emelkedett. Igaz,hogy ez alatt az idő alatt hoztuk létre a,so­mogyi ipari munkahelyeknek majdnem a felét, A meg^re gazdaságával, iparával együtt fejlődött a szakember állomány létszama, szellemi bázisa, javultak a megyei tényezők is, ami nagyon nagy eredmény. Nem keseriti el a 19-4o %-os arány sem, mert ebben a főváros és olyan iparvidékek is bent szerepelnek, amivel az összehasonlítás szempontjából nem lehet felvenni a versenyt, A megye ipari üze­meinek túlnyomó többségében rend van, A vezetők képesek a felada­tok ellátására; az üzemek teljesitik terveiket; az emberek szive­sén dolgoznak az üzemekben. Természetesen vannak kivételek is, ahol nem ez a helyzet, de ezeken a helyeken mindig a helyi veze­téssel, az irányitással, a körülményekkel vannak problémák, Sarudi elvtárssal ért egyet abban, hogy a megye ipari üzemeiben nemcsak kevés a szakember, hanem ezen belül közgazdasági szak­emberekből van nagyon kevés ugyanúgy, mint a mezőgazdaságban. Az elosztással is problémák vannak, ennek pedig megitélése szerint nagyon összetett okai vannak. Elsősorban a helyi viszonyok, kö­rülmények a meghatározók, A szakemberek letelepedésével kapcsolatban Sarudi elvtárs kérdések­re adott válaszával ért egyet. Nincs olyan probléma, hogy nem vonz­za a szakembereket a megye. Egyes intézmények, üzemek esetében elő­fordulhat, de ez nem somogyi sajátosság, más megyében is előfordul ilyen probléma. Nem általában a vezetéssel és irányitással függ össze, bár egyes esetekben helyileg azzal is. Ha a dolgozók el akarnak menni, annak elsősorban az az oka, hogy máshol jobban megtalálják egyéni számításaikat. Különösen kevés az olyan fiatal­korú szakember, aki elégedett a helyzetével. Ez általában egész­séges jelenség, mert mindegyik többre, jobbra vágyik, és a több­ség erre képes. Vannak a VBKM-hez hasonló esetek is. Remény van arra, hogy a városi pártbizottság határozata segitséget nyújt a problémák megoldásához. Ha valahol nem dolgoznak szivesen az em­berek, abból nem szabad általánosítható következtetést levonni. Ezek csak helyi jellegű problémák, amelyeket elsősorban ott kell megoldani, ahol keletkeztek, és a magunk módján elő kell ezt se­giteni.

Next

/
Thumbnails
Contents