MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1978

129. ő. e. 1978. május 24. (151-222. o.) - 1. A megye állami ipari üzemeiben folyó káder- és személyzeti munka a központi bizottság 1973. november 28-i határozata alapján. Jelentés: 155-169

/fö 7 tást, mert alacsonynak tartják. Az adott munkaterületen azt is meg kell határozni, hogy milyen követelményeket támasztanak a vezetővel szemben szakmai vonatkozásban is. Ha ez elvileg van meghatározva, akkor ugy is végzi az illető a munkáját. Az ille­tékes pártszervek többet foglalkozzanak a személyzeti apparátus konkrét tevékenységével politikai vonatkozásban is. Adjanak se­gitséget a tartalék szakemberek neveléséhez. Javasolja, hogy a Ruhagyár, a Húsüzem és a MEZŐGÉP Vállalat PB­ülésén - ahol a káder- és személyzeti munkát tárgyalják - a me­gyei pártbizottság illetékes osztályai is képviseljék magukat. A jelentés reális, javasolja elfogadását. Illés Anna elvtársnő; A jelentésben több helyen is negativ vonatkozásban szerepel a VBKM. Valóban el lehet mondani, hogy a vállalatnál nem megfe­lelő a káder- és személyzeti munka. Három és fél év alatt 43 ve­zető beosztású dolgozó hagyta el a vállalatot. Nagyon kevés a szakmunkás is, A légkör olyan, mint az anyag irja, A kinevezések, az anyagi, erkölcsi elismerés területén problémák vannak. Azért nem tudnak több helyet betölteni, mert nem megfelelő a káderután­pótlással való foglalkozás, A dolgozók elmennek oda, ahol jobban törődnek velük, megfelelő segitséget kapnak. Katasztrofális a műszaki gárda helyzete. Abban biznak, hogy a városi párt-VB hatá­rozatának a végrehajtása javulást eredményez, B e r n á t h Ferenc elvtárs; A jelentés reálisan szól a problémákról, A felszólaló elvtársak nagyon sok jó javaslatot tettek. Most a tennivalókat kell elő­térbe helyezni. Egyetért azzal, hogy azokban az üzemekben, ahol a káderképzéssel, az utánpótlás nevelésével gondok, problémák vannak, a pártszervezetek fokozottabb figyelmet forditsanak e kérdésre. Ne csak a személyzeti vezető és a párttitkár, hanem a gazdasági vezető feladata is legyen a káder- és személyzeti mun­kával való foglalkozás. A jelentés megállapitja, hogy ezer ipari dolgozóra 19 felsőfokú végzettségű szakember jut. Ezek egyrésze nem is az irányitásban dolgozik. Ha korszerű termelést akarunk megvalósítani, akkor olyan kvalifikált irányitókra van szükség, akik e célnak meg is tudnak felelni. A mezőgazdaságban 3o-35 szakember jut ezer dol­gozóra. El birnál képzelni, hogy az iparban is hasonló lenne az arány. Igaz, hogy ezen belül nagy a szóródás, de az ipar sem mentes ettől. A pártvezetés, a személyzetisek és a gazdasági vezetők közös feladatát kell hogy képezze a megfelelő létszámú szakember biztositása. Jávori elvtárs szólt arról, hogy hogyan lehetne megtartani a szakembereket a megyében. Azt világosan kell látni, hogy min­denki nem lehet főmérnök és főkönyvelő. Az sem szerencsés dolog, ha egy fiatal szakembert egyből előléptetnek, mert viszi az ára­dat. Először nevelni kell az illetőt. Van olyan szakember is, aki állandóan nyüzsög, de nem azt akarja megvalósítani, ami

Next

/
Thumbnails
Contents