MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

124. ő. e. 1977. augusztus 17. (70-143. o.) - 1. A fiatalok közéleti tevékenységre nevelésének és a közéletben való részvételének tapasztalatai. Jelentés: 73-81 - Elfogadott jelentés: 88-97

5 B e r n á t h Ferenc elvtárs: A jelentéssel és a szóbeli kiegészitéssel egyetért, Ugy látja, hogy problémásabb azoknak a fiataloknak a közéletbe való be­kapcsolódása, akik falun laknak, de munkahelyük másutt van. Egyre több azoknak a száma, akik - a város közelsége miatt ­falun építettek házat. Ezek a fiatalok az ifjúsági parlamentek során is sok jó, okos javaslatot tettek, így épült például 4 törpevizmü az 6 területükön is. Az a tapasztalata, hogy nagyobb az aktivitásuk a javaslatok meg­tételénél, mint azok megvalósitásában való részvételnél, A tár­sadalmi munkát több fiatal szivesebben váltja meg pénzben. Jávori Béla elvtárs; Közéletiségen nem elsősorban a funkciókat, hanem a közösségért végzett munkát érti. Ennek előzménye is van, a közéleti érdek­lődés, mely rendkivül intenziv, a közéleti cselekvés már nem annyira. Sok esetben lehet találkozni olyannal, hogy nem elégi­tik ki a fiatalok érdeklődését. Például osztályfőnöki órákon rendkivül érdekes kérdések vetődnek fel. Ha a válasz elől el­zárkóznak, vagy kategóriákban, sablonokban válaszolnak, akkor előbb- utóbb közömbössé, cinikussá válnak a fiatalok. Ha magyarázkodunk, befelefordulőkká válnak. Nem szeretik ­ugyanúgy mint a felnőttek -, ha nevelik őket, ellenérzésük tá­mad. Az úttörő és KISZ közötti szakadék régi téma. Amig az úttörő­mozgalomban megtalálják a hangot, addig a KISZ-nél nem megy. Ezt felül kellene vizsgálni. Sok esetben felnőttícet játszatunk velük, pedig még nem azok. A megjelenő diáklapok is felnőtt lapokká lettek, a felnőttek hangján Íródnak, sok a kontroll, demokratikusabbá kellene tenni. A fiatalok közéletivé nevelésében rendkivül nagy szerepük van az osztályfőnököknek. Javasolja a feladatrészhez, hogy az osz­tályfőnökök kiválasztására a jövőben nagyobb gondot fordítsa­nak az illetékesek. Deák Ferenc elvtárs; A jelentéssel egyetért. Meggyőződése, hogy látványos nagy for­dulat nem lesz,^ bármilyen intézkedés is születik. Átgondolt, küzdelmes munkára van szükség, mivel igen bonyolult folyamat. A szülő, a családi ház alapvetően elinditja a gyereket. A külön­böző megjegyzések "miért van erre nekel szükséged" stb. hatása azonban nem biztos, hogy azon az utón megy, ahol kellene. Gondot okoz valóban az úttörő és KISZ közötti átmenet. Mások a viszonyok. Az úttörő korú gyerek beállítottsága, órdekrend­szere más mint a középiskolásé. Ezzel nem vált ugyan felnőtté, de több az információja, sokkal bonyolultabb kérdésekre kell választ adnia, jobban fertőződik. Igen nagy szerep hárul a közösségi ember formálásában a peda­gógusokra, különösen a középiskolákban. Ha a fiatalt olyan ta­nár neveli, aki képes velük együtt dolgozni, nagyobb a való-

Next

/
Thumbnails
Contents