MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977
124. ő. e. 1977. augusztus 17. (70-143. o.) - 1. A fiatalok közéleti tevékenységre nevelésének és a közéletben való részvételének tapasztalatai. Jelentés: 73-81 - Elfogadott jelentés: 88-97
3 politikai,közéleti magatartásának fejlődésére az egyre bővülő üzemi, intézményi, társadalmi kapcsolatok is. A diákok kisebb része a fórumokon és a közéleti tevékenységben rendszeresen aktiv. Többségük közéleti aktivitását az útkeresés jellemzi, és egy részük a belső szorongás, az alacsonyabbnak vélt tudásszint, a szegényes szókincs, az Informáltság hiánya miatt passziv. Mások a szülők helytelen ösztönzésere visszahúzódnak és csak a tanulással foglalkoznak. A diákokat állandó vagy alkalmi jelleggel képviselő tanulóknak a felsőbb szintű fórumokon való szereplése kedvezően fejlődik. Ugyanakkor találkozni lehet olyan helytelen gyakorlattal is, hogy a pedagógusok készitik el a tanuló hozzászólását. Megyénk két felsőfokú oktatási intézménye közül a Tanítóképző Főiskolán folyik aktivabb közéleti tevékenységre való nevelés. Ennek hatását az intézményen kivűl is érzékelni lehet. A különféle oktatási intézményekből kikerülő, munkát vállaló dol gozó fiatalok közéleti tevékenységének kibontakoztatásában felbecsülhetetlen jelentősége van a munkahelyi légkörnek, a fogadó kollektíváknak, az idősebb dolgozóknak. Többségük érdeklődik a lehetőségek iránt, gyorsan beilleszkedik a munkahely életébe ós érdeklődési körének megfelelően aktiwá válik. Ugyanez állapitható meg azokról a fiatalokról is, akik brigádtagok lesznek, illetve akiket egy-egy munkaközösség vagy idősebb dolgozó patronál. A különféle információk, személyes tapasztalatok révén ismereteik egyre bővülnek a szocialista demokráciáról, az állami életről, az ifjúsági törvénnyel összefüggő kérdésekről. Megtanulják kötelességeiket, s megismerik jogaikat. Ahol viszont hiányzik a pályakezdők beilleszkedésének segitése ós a munkára való nevelést nem tekintik a közéleti nevelés fontos részekónt, ott hosszú éveken keresztül lehet tapasztalni a fiatalok közömbösségét. A fiatalok közeletiségre nevelése széles körű társadalmi együttműködést követol és módszereiben igen változatos. Döntő, hogy a fiatal a közösségektől, a munkahelytől olyan feladatot kapjon, amihez ért, amit szivesen végez. Nagy jelentőségű az is, hogy megszeresse a közéleti tevékenységet, felelősséget érezzen a közösségért, továbbá, hogy a kiemelkedő munkavégzést elismerjék© Az ipari üzemekben ós az állami gazdaságokban az ifjúsági szövetség hatást tud gyakorolni a fiatal dolgozók közéleti tevékenységének alakulására. A termelőszövetkezetek egy részében ez még kevésbé érvényesül, elsősorban a KISZ szervezetek gyengébb munkája és az idősebbek gondolkodás módja miatt. Több esetben előfordul, hogy a közéleti fórumokat nem kellő gondossággal készitik elő. A KISZ és a szakszervezeti helyi szervek érdekvédelmi, érdekképviseleti munkájának fogyatékosságai is károsan hatnak a vélemény nyilvánítás alakulására,a közéleti tevékenység kibontatkoztatására. A dolgozó fiatalok - ide értve az értelmiségieket is - több-