MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

124. ő. e. 1977. augusztus 3. (40-69. o.) - 1. A megye 1977. első félévi gazdasági eredményei, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 42-54

9 meg akarnánk valósítani, amit Deák elvtárs elmondott, egy be­ruházás sem indulhatott volna el* Mindig az egészséges kocká­zatvállalásra ösztönöztük a végrehajtásban résztvevő szerve­ket, amelynek mindig volt háttere. Most is arra törekszünk, hogy az V. ötéves tervi célkitűzéseket megvalósítsuk. Tudjuk, hogy ezen a területen nagyon sok feszültség van, de azért van­nak a különböző szintű vezetők, a fejlesztésben résztvevők, , hogy keressék a megoldás útját. Hiába követelik pl. a MEZÓGÉP­től, hogy 100 millió forintra adjon most fedezetigazolást, ha jelenleg csak annyi áll rendelkezésre, ami a csarnok megépíté­sére elegendő - de tröszti szinten tisztázva vannak a dolgok. Rugalmasságra van szükség ezeken a területeken. A megyei párt­bizottság, a VB eddig sem engedte meg és ezután sem fogja meg­engedni az erőn felüli feladatok vállalását, de azt nem tudjuk elviselni, hogy a fedezet hiányára hivatkozva ne valósuljon meg valami. Mindig van annyi pénzmaradvány a megyei tanács számlá­ján, amennyi a feszültségek levezetésére elegendő. Most kell igazán nyugalmat teremteni, nem kapkodni, az idegeket nem fel­borzolni, mert a következő hónapokban dől el, hogy a tervből mit tudunk végrehajtani. Nem szabad kiragadni egyes témákat és ezeken keresztül Ítélni meg a helyzetet. Abban, amit Deák elv­társ elmondott a beruházásokkal kapcsolatban, ennyi fenntartás van a részéről, amit nem szabad elfogadni. Nagyon meg kell fon­tolni, hogy milyen lépésre szánja el magát a VB. A beruházáso­kat komplexen kell nézni, az abban résztvevők a maguk területén tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy azok időben megvaló­suljanak. Egy-két hónapon belül néhány témára vissza kell térni a VB­ülésen. Sok olyan dologban kell majd nemet mondani, ami fájó lesz. Akinek nem lesz gondosan előkészített terve, azzal nem tudunk szóbaállni a tervtárgyalás során. A vita során eléggé kiéleződött a munkaerőhelyzet. Tudomásul kell venni, hogy a jelenleg meglévő munkaerővel tudunk csak a jövőben gazdálkodni. Tehát a járható ut a rekonstrukció és a gyártmányváltás megvalósítása, mert e nélkül nem lesz előrelé­pés a megyében. Deák elvtárs felvetette az ipari-tanuló képzés helyzetét. Annak­idején a végrehajtó bizottság döntött ebben a kérdésben. A Cse­peli Egyedi Gépgyár ebből a szempontból bizonyos mértékig ki­emelt helyet foglal el, utána jönnek a többi vállalatok. Megítélése szerint a SÁEV-nél az ipari tevékenység nagymérté­kű előretörése akadályozza az előrelépést. Az ipari hattér ter­mékeiből megyén kivülre is tud ssállitani, ugyanakkor a magas­építés vonalán nem tudja ellátni saját feladatait. Le kell ülni a vállalat vezetőivel ebben a témában; valamilyen formában fel kell oldani ezt az aránytalanságot, mert ellentmond a megye érdekeinek. Nem akarja védeni a gazdasági vezetőket, de kevés az az idő, ami egy-egy pályázat kiirása és benyújtása között van. Pl. az

Next

/
Thumbnails
Contents