MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

124. ő. e. 1977. augusztus 3. (40-69. o.) - 1. A megye 1977. első félévi gazdasági eredményei, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 42-54

10 épitőipar és az erdőgazdaság részére is 2 hónap állt rendel­kezésre a program összeállítására. Ennyi idő alatt egy 150 millió forintos programot ugy összeállítani, hogy abból ne hiányozna valami, nem lehet. JEbből a szempontból türelmet kell tanúsítani a gazdasági vezetőkkel szemben. Nem általános, de több helyen tapasztalható a gazdasági és po­litikai vezetés aszinkronja. Kern az a baj, hogy vitatkoznak, hanem amilyen formában. Ezt nem szabad megengedni,pártszerűen be kell avatkozni. Azokkal a pártszervekkel kell közösen ren­det teremteni, ahova hatáskörileg tartoznak, mert az ilyen módszer, stilus sem a mozgalomnak, sem a gazdasági céljainknak nem használ. Varga János elvtárs emlitette a kommunista szombatokat. Ez is beletartozik a politikai értékelésbe, azonban itt is differen­ciálni kell. Csak azt a kommunista szombatot ismerjük el, amelyik a szó igazi értelmében is az. Dr. B ö r ö c z István elvtárs: A pártbizottságnak az 1977. évi gazdasági feladatokkal kapcso­latos határozata helyesen szabta meg a tennivalókat, ezért nincs szükség uj határozatra. A tájékoztató összességében képet ad a jelenlegi helyzetről, ráirányítja a figyelmet a tennivalók­ra, ennek ellenére mégis indokolt lenne néhány dolgot jobban kiemelni a pártbizottság elé kerülő anyagban. Ellentétben Kovács elvtárssal, igenis szükség van arra, hogy bizonyos nyugtalanság vegyen erőt a VB, a pártbizottság tag­jain. Szükséges néhány problémát felvetni, amely a közvéle­ményt is foglalkoztatja. Az ipari termelésnél 5 %-nál tartunk - 3 % a lemaradás} a múlt évben is ennyi volt. Ha év végére nem teljesül a 7-8 %, tovább halmozódik a lemaradás és mind­inkább kisebb lesz a valószínűsége annak, hogy az 5» ötéves terv végére behozzuk. Éppen ezért szükség van az egészséges nyugtalanságra. Mindenekelőtt a gazdálkodást irányitó szervek­kel szemben kell a pártszerveknek nagyobb követelményt támasz­tani megyei és ágazati szinten egyaránt. V a nnak olyan dolgok, amelyekkel a közvélemény sokkal jobban foglalkozik, mint gondolnánk. Sok kétely merül fel pl. a Hús­kombinát rekonstrukciójával kapcsolatban. Bírálják a baromfi­hús ellátást, nem megfelelő a minőség, a mennyiség. Azzal nem lehet elintézni a dolgot, hogy még nem került megkötésre a nemzetközi szerződés, mert a megyei vezetést marasztalják el. Ugyanez a helyzet a Csepeli Egyedi Gépgyár esetében is. Évek óta húzódik a megyei Kórház rekonstrukciója. A közvéleményben az van, hogy nincs megfelelő súllyal kezelve. Vagy a Nagyatá­don felépült uj Kórház nincs megfelelő orvosokkal ellátva. Vé­leménye szerint a burgonyátémával elsősorban azért foglalkozik a kelleténél többet a közvélemény, mert annak Idején a megyei pártbizottság helytelenül magára vállalt olyan feladatot, ami elsősorban a gazdasági vezetés feladata lett volna.

Next

/
Thumbnails
Contents