MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

124. ő. e. 1977. augusztus 3. (40-69. o.) - 1. A megye 1977. első félévi gazdasági eredményei, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 42-54

11 Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A megye lakosságának életszínvonala a korábbinál valame­lyest gyorsabban emelkedett, A lakosság pénzbevételei az év elejétől kezdve fokozatosan nőttek és a félév végén 8,2 %-kal nagyobb összeget tettek ki a tavalyinál. A munkabérek 6,5 %-kal, a társadalombiztosítási juttatá­sok 11 %-kal, a mezőgazdaságból származó pénzbevételek pedig 8 %-kal emelkedtek. A mezőgazdasággal kapcsolatos bevételek kedvező alakulásában szerepet játszott, hogy a háztáji gazdaságokból származó pénzbevételek 13 %-kal emelkedtek, és az első félévben gyakorlatilag már vala­mennyi szövetkezet áttért a 100 %-os munkadijazásra. Emellett egyes szövetkezetekben a munkabéreket is emel­ték. Az elmúlt félévben a vállalatok és szövetkezetek az átla­gosnál nehezebb körülmények között gazdálkodtak. ITőtt a gazdasági vezetők feladata és felelőssége is. Összességében azt állapithatjuk meg, hogy a gazdasági vezetők többsége a kívánalmaknak megfelelő szinvonalon végezte a munkaját. Néhány helyen azonban nehézséget okozott, hogy a gazdasági és politikai vezetés összhang­ja megbomlott. Szükségesnek tartjuk, hogy az ebből eredő problémákat az illetékes városi- járási pb-k mielőbb rendezzék. . A megye féléves gazdasági fejlődését összegezve megálla­pítható, hogy a pártbizottság 1976. dec. 19-i határozatá­nak végrehajtása kedvező irányban, és jó ütemben halad. A különböző szintű intézkedések nyomán - elsősorban a rekonstrukciók és a műszaki, technológiai fejlesztések eredményekónt - kedvező irányban változik a termelés szerkezete. Fejlődik és korszerűsödik a munkaerőgazdál­kodás és mindinkább érvényesülnek a gazdasági fejlődés intenziv tényezői is. Az epitőipar fejlődése kimozdult a holtpontról és általában meglénkült a beruházási tevé­kenység is. Ugyanakkor a tavalyihoz hasonlóan az idén is gondot jelent a gépipari termelés lassú fejlődése, a magasépítési, külö­nösen a szakipari kapacitás elégtelensége. A beruházási te­vékenység javitásában pedig az előkészítés nem kielégítő színvonala, a kiviteli tervek, az épitési területek es a pénzügyi fedezet késedelmes biztosítása jelentik a prob­lémát. Ahhoz, hogy az 1977-re előirányzott valamennyi fontos cél­kitűzés megvalósuljon az év hátralévő időszakában a gazda-

Next

/
Thumbnails
Contents