MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1977

124. ő. e. 1977. augusztus 3. (40-69. o.) - 1. A megye 1977. első félévi gazdasági eredményei, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 42-54

12 ságirányitó, szervező és ellenőrző munka minden lehetséges eszközének felhasználásával: - elő kell mozdítani a fejlődés kedvező tendenciáinak to­vábbi erősödését és a lemaradásban lévő ágazatok és terü­letek fejlődési ütemének meggyorsítását. - A NOSZF 60, évfordulójára kibontakozott munkaverseny moz­galom lehetőségeit kihasználva mindenhol az éves tervek mennyiségi és minőségi feladatainak végrehajtását kell elsődleges feladatnak tekinteni. A politikai munka eszkö­zeivel is ezt a célkitűzést kell mindenekelőtt támogatni. Az 1977* évi tervek megvalósítása mallatt már most meg kell kezdeni az 1978-as évre való felkészülést. A feladatok döntő része az iparban jelentkezik. Itt első­sorban a nagyobb gépipari gyáregységek termelési ütemének gyorsításába, a terv teljesítését akadályozó anyagellátási, kooperációs együttműködési, és munkaszervezési problémák megszüntetésére kell az erőket összpontosítani. Szükséges, hogy a tervteljesitési gondokkal küzdő nagyobb gyáregységek munkáját az illetékes pártbizottságok is fokozott figyelem­mel kisérjék és a hiányosságok felszámolása érdekében ke­rüljön sor gazdálkodásuk átfogó értékelésére. Az építőiparban továbbra is a megyei pártbizottság feladat­tervében szereplő kiemelt beruházások előkészítésének és kivitelezésének meggyorsítása a legfontosabb feladat. A beruházások ütemesebb végzése azonban nemcsak a kivitele­zőkön múlik. Ezért elengedhetetlen, hogy rajtuk kivül, a folyamatos munkavégzés feltételeit biztosító beruházó, tervező és lebonyolító vállalatok is megkülönböztetett fi­gyelmet fordítsanak ezen létesítmények megvalósítására. A kiemelés ugyanis enemcsak a kivitelezésre,hanem az előkészí­tésre is vonatkozik. Ezt a követelményt ma még nem minden­hol értelmezik helylesen. A mezőgazdasági ágazat első félévi teljesítményét ismerve, a kialakult tendenciákat, és a terméskilátásokat figyelem­be véve az 1977-re előirányzott 7-8 %-os termelésnövekedés - a tervezettet megközelitő szinten - még teljesíthetőnek látszik. A zöldség- és gyümölcsfélékben, ill. a kalászos gabonákban keletkezett kieséseket az őszi érésű növények tervezettnél magasabb hozamai, a fellendülő állattenyész­tés, és a számítottnál nagyobb tej- és huskíbocsátás az év hátralévő időszakában még kompenzálhatja. Ehhez termé­szetesen a mezőgazdasági üzemeket irányító szervek, a gazdaságok vezetői és az ágazatban dolgozó kollektívák fegyelmezett munkája és a kitűzött célok elérése érdekében tett fokozott erőfeszítése még egy kedvező időjárás ese­tén is nélkülözhetetlen.

Next

/
Thumbnails
Contents